Nesta: "A Juventusnak muszáj megnyernie a Scudettót"

nesta.jpgAz egykori kiváló olasz középhátvéd, a Lazio és a Milan szerelésében is maradandót alkotó Alessandro Nesta a minap hosszabban értékelte a következő szezon, ezen belül pedig a Scudettóért folyó harc kilátásait az itáliai médiának, leszögezve, hogy a Juventusnak két, aránylag trófeaszegény idényt követően szinte kötelező lesz megnyernie a bajnoki aranyérmet, ehhez pedig nagy valószínűséggel az Intert kell majd maga mögé utasítania, emellett pedig szót ejtett a Napoli, valamint a két római alakulat helyzetéről is. 

"A Bajnokok Ligájában fennálló esélyeket illetően úgy vélem, hogy jelen állás szerint az Inter juthat majd a legmesszebb a legrangosabb nemzetközi kupasorozatban, ám mögöttük szorosan következik a Juventus is, akiknek éppen a Nerazzurrit kell majd megelőzniük a Scudettóért folyó versenyben is. Az AC Milan a tavalyi sikerrel még csak elindult egy úton, s további fontos igazolások kellenének ahhoz, hogy az alakulat Európában is versenyképessé váljon, míg a Napoli véleményem szerint kissé elvesztette a lelkét, mivel Lorenzo Insigne és Kalidou Koulibaly egyaránt nagyszerű bajnokok, akik a pályán kívül is képesek egyben tartani a csapatot, ezért pedig rendkívül nehéz lesz pótolni őket" – fogalmazott a La Gazzetta dello Sport munkatársának. 

"A Juve, legalábbis a klub által igazolásokra költött súlyos összegek fényében kénytelen visszatérni a győztes útra, minimum a Scudetto elhódításával. Az Öreg Hölgy tavaly rendkívül rossz produkciót nyújtott, ekképp a következő szezonban már-már kötelessége lesz valami nagyot mutatni, s megszerezni egy fontos trófeát. Nem hinném, hogy a fekete-fehérek sikere vezetőedzőjük személyétől függene, mivel bárki irányítja is a Zebrákat, a szurkolók senkivel sem lesznek elégedettek. Sarri nem volt jó, Pirlónak nem volt elég tapasztalata, a visszatérő Allegri pedig nem tudott csodát alkotni egy év alatt, innentől fogva pedig nem hinném, hogy a trénerekkel lenne a baj. Az illetékeseknek rendbe kell tenniük a keretet is, melynek sokkal működőképesebbé kell válnia a tavalyiakhoz képest, mivel a Bianconeri által mutatott minőség az elmúlt időszakban igen kevés volt az elvárásokhoz viszonyítva. 

Az AS Roma nagyszerű húzást hajtott végre Paulo Dybala szerződtetésével, aki egy páratlan labdarúgó, a kevés megmaradt valódi tízes egyike. José Mourinho nagy lelkesedést hozott a gárdához tavaly, a csapat pedig ennek köszönhetően jól is teljesített, Paulo érkezése által pedig a Farkasok egyértelműen újabb lendületet kaphatnak. Lazio-szurkolóként nem szeretnék képmutató lenni, ezért pedig nem mondom azt, hogy örülnék neki, ha a Roma sokkal jobbá válna az argentin leigazolásának köszönhetően, azonban annyi bizonyos, hogy a Giallorossinak egy ilyen fontos játékos megszerzését követően magasabbra kell tennie a lécet, a minimumot pedig e tekintetben a BL-t érő helyek valamelyikének elérését jelenti. 

A Lazio tavaly sokat szenvedett a Maurizio Sarri által kieszközölt taktika- és szemléletváltás miatt, ugyanakkor a mester elképzelései az év végére sokkal működőképesebbé váltak, a keretben végbemenő változások pedig az ő terveihez is jobban illeszkednek. A vezetőség jelen pillanatban arra törekszik, hogy rendezze a klub, valamint a gárda sorait, e téren pedig remek munkát végeznek, mivel sikerült megtartani az igazán fontos labdarúgókat, miközben új játékosok is érkeztek a Sasokhoz, ennek fényében pedig a Romához hasonlóan nekik is magasabb célok elérésére kell majd törekedniük, s harcban kell lenniük a Bajnokok Ligája-helyekért, valamint az Európa-liga egyenes kieséses szakaszában is" – összegzett Nesta.