Capello: "Vlahović végre szintet léphet majd"

dusan.jpgA korábbi ismert olasz szakvezető, Fabio Capello a tegnapi napon érdekesebb nyilatkozattal állt elő az itáliai médiában, melyben főként a Juventus előtt álló szezonról, valamint a mercato várható eredményekre való hatásáról értekezett, kijelentve hogy Dušan Vlahović az új idényben végre valóban kulcsember lehet a csapatban az igazolásoknak köszönhetően, ami természetesen módon a teljes együttes produkcióját is felfelé húzza majd. 

"Úgy vélem, hogy a következő szezonban Dušan Vlahović végre valóban a Bianconeri új hivatkozási pontjává fog válni, mivel immár a teljes idényt Torinóban töltheti majd az eddigi fél év helyett, a megszokott környezet pedig jó hatással lesz teljesítményére is. Bár sokan már most arról ábrándoznak, hogy Max Allegri alakulatának támadósora rendkívül erős lesz a klub által végrehajtott fontos igazolásokkal, azonban legalább ennyien feledkeznek meg a tényről, hogy ha minden jól megy, a bajnokság második felére egy olyan fontos játékos is visszatérhet majd a csapatba, mint Federico Chiesa, aki egy igen mozgékony, jól sprintelő és cselező szélső, ekképp pedig nagy erőssége a Zebráknak" – jelentette ki a La Gazzetta dello Sport munkatársának. 

"Chiesa képes megteremteni az olyannyira értékes létszámbeli fölényt a Juve részére, ezt a tényezőt pedig a szurkolók és a szakemberek egyaránt megkövetelik a topcsapatoktól. A fent részletezett jellemvonások szinte végig hiányoztak Vlahovićtól az elmúlt évad második felében, ami nem is meglepő, mivel a szerbnek gyakorlatilag mindent egyedül kellett csinálnia, ebből kifolyólag pedig nem tudott olyan könnyen érvényesülni, s hatékonyan játszani, mint a Fiorentina kötelékében. 

Mostanra a helyzet gyökeresen megváltozott, mivel két olyan labdarúgó is érkezett a gárdához, akik képesek lehetnek biztosítani a minőségi kiszolgálást a center számára: természetesen Paul Pogbáról és Ángel Di Maríáról beszélek, mivel míg az argentin mesteri látásmóddal bír, s bárhol megtalálja a helyét a pályán – amit a karrierje során nyújtott, végig kiemelkedő produkciója is bizonyít –, addig a francia kiváló ötletekkel rendelkezik, s gyakran ad nagyszerű labdákat az előtte szereplő társaknak, ezzel segítve az akciók kibontakozását, s növelve ezek eredményességét. 

Nem hinném, hogy Allegri túl sok védekező feladatot bíz majd Pogbára, mivel ezekkel a teendőkkel inkább Manuel Locatellit fogja ellátni. Ángel és Paul jelenléte mellett biztosan nem lesz hiány a minőségi kiszolgálásból Vlahović számára, s mivel az Öreg Hölgy immár képes lesz nagy sebességű kontrákat vezetni az ellenfél térfelén is, a szerbnek lehetőleg minél közelebb kell majd szerepelnie a kapuhoz. A fiatal center mellett egy második nagyszerű csatár is lesz a következő évadban a bajnokságban, hiszen Romelu Lukaku visszatért Olaszországba, a belga páratlan ereje pedig nagy kihívást, s egyúttal motivációt jelenthet majd Dušannak is" – zárta gondolatmenetét Capello.