HIVATALOS: Bremer csatlakozott a Juventushoz

bremer_official.jpgAnnak ellenére, hogy sokáig úgy tűnt, hogy a Juventus egyik legnagyobb riválisának számító Inter csaphat le az előző olasz bajnoki idény legjobb védőjének megválasztott kiválóságra, az eddig a Torino kötelékében futballozó Gleison Bremerre, a Bianconeri egy-két nap alatt kivitelezett elterelő hadművelettel, nagyobb ajánlatot téve megelőzte a Nerazzurrit a brazil labdarúgóért folyó versenyfutásban, melyet immár hivatalos megállapításként lehet közölni, ugyanis az Öreg Hölgy nemrég bejelentette, hogy leigazolta a huszonöt esztendős dél-amerikait, aki a Bayern Münchenhez távozó Matthijs de Ligt utódja lesz majd a csapatnál. 

A Juventus közleménye az alábbiakat tartalmazza: 

"A Bianconeri védelme Gleison Bremer személyében egy kiváló játékossal erősödött, aki a mai napon aláírta szerződését a klubbal, mely 2027-ig köti őt a Juventushoz. 

Gleison Bremer Silva Nascimento 1997-ben, a brazíliai Itapitanga városában látta meg a napvilágot, futballistaként pedig nem csupán a nagy fizikai erőt, hanem a kiváló helyzetfelmérési készséget, valamint a nagyszerű szerelési és fejelési kvalitásokat is magáénak tudhatja, ezen felül pedig gólérzékenysége sem utolsó, mivel három olaszországi idénye alatt összesen 13 találat fűződik a nevéhez, melyek közül 11-et a Serie A-ban szerzett, ami a vizsgált időszakot tekintve rekordot jelent a középhátvédek által lőtt gólok tekintetében. 

Bremer Brazíliában kezdte pályafutását, ahol először a Desportivo Brasil akadémiáján pallérozódott, majd a São Paulo Futebol Clube kötelékébe került, hogy ezt követően az Atléico Mineiro szerelését öltse magára, ahol 2017-ben debütálhatott a felnőttek között. 2018-ban a Torino alakulatához igazolt, ahol összesen 110 alkalommal lépett pályára, 105 alkalommal pedig kezdőként futhatott ki a gyepre a Granata színeiben. 

 Az utóbbi három évben vitathatatlanul a liga egyik legkiválóbb középhátvédjévé lépett elő, melyet az is bizonyít, hogy az előző, 2021/2022-es szezonban a Lega Serie A őt választotta az évad legjobb védőjének. Bremer nem csupán emberfogásban jeleskedik, mivel az utóbbi idényben 105 megmozdulásával ő hajtotta végre a legtöbb közbeavatkozást az öt topliga védőit figyelembe véve, ezen mutatón felül pedig a labdaszerzéseket (284), illetve a földön (217) és a levegőben (132) megnyert párharcok terén is hihetetlen számokat produkált. 

Ezen számok alátámasztják a játékos megkérdőjelezhetetlen minőségét, ennek alapján pedig mindannyian alig várjuk, hogy végre a pályán láthassuk őt a fekete-fehér szerelésben.

 Bem-vindo, Gleison!"

A Bianconeri  által közölt pénzügyi adatok értelmében a Juventus 41 millió eurónyi tiszta összeget fizet a brazilért, melyet a Zebrák három pénzügyi esztendő alatt lesznek kötelesek kifizetni, mely transzferdíj legfeljebb 8 millió eurónyi bónuszokkal növekedhet majd egyes egyéni, valamint csapatszintű célok és eredmények elérésének esetén. Fabrizio Romano szerint Bremer 6 millió eurót fog majd keresni, miközben mezszámként megörökli a klublegenda Giorgio Chiellini 3-as jelzéssel ellátott szerelését.