Ravanelli: "Allegri idén versenyképes Juvét építhet"

fabrizio-ravanelli-f365.jpgA Juventus egykori ikonikus csatára, Fabrizio Ravanelli a minap hosszabb interjút adott az olasz médiának, melyben arról beszélt, hogy Massimiliano Allegri egyértelműen a megfelelő szakvezető a Bianconeri számára, emellett pedig szót ejtett Dušan Vlahović lehetőségeiről, illetve Paulo Dybala válaszútjáról is, természetesen nem feledkezve meg a Serie A más klubjainak eddigi mercatójáról sem.

"Az Inter és a Roma az eddigiekben nagyon okos igazolásokat hajtottak végre, azonban most elérkezett a Juventus ideje is, akik rendkívül fontos szerződtetéseket ütöttek nyélbe. Ángel Di María és Paul Pogba minden tekintetben a lehető legmagasabb szinten álló labdarúgók, akik a Bajnokok Ligájában is képesek lehetnek eddig nem ismert pluszokkal felruházni az Öreg Hölgyet. Tapasztalatuk és személyiségük minden bizonnyal fontos hozzáadott értéket jelent majd a Bianconeri számára" – szögezte le a Tuttomercatoweb kamerái előtt. 

"Max Allegri megítélésem szerint továbbra is a megfelelő személy arra, hogy visszavezesse a Juventust a csúcsra. Nem szabad elfelejteni, hogy a tréner korábban öt Scudettót nyert a Zebrákkal, tavaly pedig egy olyan csapattal kellett dolgoznia, mely számos szempontból komoly gondokkal küzdött, s egyáltalán nem volt birtokában a szükséges egységnek sem.

A mesternek szinte csak 12-13 futballista állt rendelkezésére egyidejűleg a sok sérülés és bizonyos válogatottbeli kötelezettségek miatt, mindazonáltal Allegrinek idén lehetősége nyílik egy olyan Bianconeri felépítésére, mely ismét kellően versenyképes lehet ahhoz, hogy megnyerje a bajnokságot, valamint helytálljon a nemzetközi kupaporondon is. 

Dušan Vlahović a világ egyik legjobb centere, s hihetetlenül nagy fejlődési lehetőség lakozik benne. Természetes, hogy mivel a Juventusnál nagyobb felelősség, s több feladat hárul rá, mint korábban a Fiorentinánál, formája kissé visszaesett, s januártól némileg kevesebb gólt szerzett, mint a szezon első felében, azonban véleményem szerint a szerb a következő szezonban már újra a tőle megszokott hatékonysággal fogja termelni a találatokat, amivel kétségkívül harcban lehet majd a gólkirályi címért is. 

Romelu Lukakunak nem lesz könnyű dolga az Interhez való visszatérést követően, mivel a Nerazzurri Lautaro Martínez felemelkedése miatt tavaly sem volt gondban a kapu előtti hatékonyságot illetően. A belga természetesen növelni fogja Simone Inzaghi variációs lehetőségeit, valamint a csapat fizikai és technikai erejét, azonban újbóli milánói szerepvállalása bizonyos szempontból egyfajta bumerángeffektust is eredményezhet majd. 

Paulo Dybala véleményem szerint nem lesz az Inter játékosa, s ha az argentin helyében lennék, egyértelműen más opciók után néznék, mivel La Joyának most egy olyan klubra van szüksége, ami lehetővé tenné számára a kibontakozást, illetve azt, hogy minden meccsen 100%-os teljesítménnyel tudjon előrukkolni. A Milan, a Roma, vagy a Napoli megfelelő választás lehet neki ebből a szempontból, hacsak nem érkeznek ajánlatai külföldről, bár alapvetően továbbra is szívesebben látnám őt a Serie A-ban, mint a spanyol, vagy az angol pontvadászatban. 

A Fiorentina ugyancsak kiemelkedő játékospolitikát folytat mostanság, amit az is bizonyít, hogy sikerült megszerezniük Luka Jovićot, aki hatalmas erősítést jelenthet a Violák számára. Rocco Commisso ezen a nyáron is megmutatja, hogy minden tőle telhetőt megtenne ezért a klubért, míg a csapat mestere, Vincenzo Italiano karakterrel és egyedi játékstílussal ruházta fel fiait. Biztos vagyok benne, hogy a trénert néhány éven belül Európa legjobb edzői között fogják emlegetni, ugyanis tehetsége alapján minden esély megvan erre" – összegzett Ravanelli.