FRISSÍTVE 20:02-kor – Mercato-hírek (július 8.)

Bármilyen állásponton is vagyunk szeretett együttesünk aktuális helyzetével, a vezetőség döntéseivel, játékosainak minőségével kapcsolatban, abban mindannyian egyetértünk, hogy a hiteles tájékoztatás elengedhetetlen ahhoz, hogy tisztán láthassuk a Juventus körüli eseményeket, történéseket. Folyamatosan frissülő, napi hírösszefoglalónk ebben kíván segítséget nyújtani a csapat szerelmeseinek, mely az augusztus végéig tartó nyári átigazolási időszak alatt is igyekszik mindig naprakész információkat közölni az Öreg Hölgy transzferjeivel, valamint az ezt illető pletykákkal és hírekkel kapcsolatban, mint mindig, most is a megbízhatóságot tartva szem előtt. Következzenek tehát 2022. július 8-ának legfontosabb hírei. 

00:00

    • HIVATALOS: A Juventus hivatalos oldalán tette közzé az olasz sportsajtó által percekkel korábban leközölt hírt, miszerint Ángel Di María gépe landolt Torinóban. Az argentin futballista a mai napon esik majd át az orvosi vizsgálatokon, s már minden szükséges dokumentum készen áll ahhoz, hogy hivatalosan is a klub kötelékébe szerződjön. 

  • Fabrizio Romano + Romeo Agresti: A Juventus megállapodásra jutott Kenan Yildiz ügyében. A tehetséges labdarúgó hamarosan hivatalosan is az Öreg Hölgy játékosa lesz, annak ellenére, hogy korábban a Barcelona is szerette volna leigazolni őt. 
  • Fabrizio Romano: Az Inter és a Torino tegnap este közvetlen tárgyalásokat folytattak Bremer ügyében. A brazil középhátvéd továbbra is a Nerazzurri egyik legfőbb célpontja, személyes tekintetben pedig már hónapok óta megegyezett a milánóiakkal. A Bikák egy 40 millió eurós összeget fognak kérni a futballistáért. 
  • Christian Falk: A Manchester United ugyancsak érdeklődik Matthijs de Ligt iránt, s már fel is vették a kapcsolatot a holland képviselőivel, akik azonban tudatták az angol klubbal, hogy jelenleg egyedül a Bayern Münchennel tárgyalnak komolyabban. A holland futballista a bajorokat akarja, s arra vár, hogy a klub megegyezzen a Juventusszal. 
  • Alfredo Pedullà: A mai nap folyamán a Bayern komoly lépéseket tett de Ligtért, szombaton pedig minden bizonnyal újabb, immár valóban kulcsfontosságú lépések következnek az ügyben. 
  • Alfredo Pedullà: Kalidou Koulibaly értesült a Bianconeri megkereséséről, de egyelőre semmilyen tekintetben nem reagált a Zebrák ajánlatára. 
  • Alfredo Pedullà: Nicolò Zaniolo képviselői a tegnapiról a mai napra halasztották a Romával való megbeszélést, illetve a Juve ajánlatának bemutatását, mivel a fekete-fehéreknek el kell adniuk de Ligtet ahhoz, hogy megszerezzék az olaszt, ekképp pedig némi időt kértek a játékostól. 
  • Romeo Agresti: A Bayern tegnap 75 millió eurót + 10 millió eurót kitevő, könnyen elérhető bónuszokat ajánlott de Ligtért, ám egyelőre nem világos, hogy ezen plusz juttatások végül az eredeti, 10 milliós összegre rúgnak-e majd, vagy pedig 15 millió eurót fognak kitenni. A bajorok nagy erőkkel dolgoznak a labdarúgóval való megállapodás tető alá hozásán, a Bianconeri pedig továbbra is csak készpénzt szeretne a hollandért. 
  • Romeo Agresti: Egyedül a Juve érdeklődik komolyabban Zaniolo iránt, ám a klub nem akarja kifizetni a Roma által követelt 50 millió eurót a futballistáért, ezért pedig tovább dolgoznak majd a vételár csökkentése érdekében. 
  • Romeo Agresti: Koulibaly egyértelműen a Zebrák egyik fő célpontja. Amennyiben a szenegáli igent mondana a torinóiaknak, a klub azonnal kész lenne hivatalos ajánlatot tenni érte a Napolinak, azonban nemleges válasz esetén más célpontok felé fordulnának, s nem győzködnék tovább a védőt. 
  • Romeo Agresti: Arthurt mindenképpen értékesíteni szeretné az Arrivabene-Cherubini kettős. Meglátjuk, hogy mi történik majd a nyár hátralévő részében.  

 10:36

    • Ángel Di María orvosi vizsgálatokra érkezett a J|Medical épületébe, melyek befejezését követően várhatóan aláírja szerződését, hogy hivatalosan is a csapat játékosa legyen, s megkezdje felkészülését a következő szezonra. 
  • Gianluca Di Marzio: Paul Pogba gépe este hat óra körül érkezik Torinóba. A franciával együtt képviselője, Rafaela Pimenta is landolni fog, hogy személyesen is egyeztessen a Juventus vezetőségével néhány általa képviselt labdarúgó, egyebek mellett Matthijs de Ligt helyzetéről. 
  • Gianluca Di Marzio: Kalidou Koulibaly ügynöke, Fali Ramadani mindeddig nem közölte a Napolival, hogy a Bianconeri milyen összegekben gondolkodik a szenegáli kapcsán, csupán beszámolt az Öreg Hölgy védő iránti érdeklődéséről a klubnak. A játékos maga inkább külföldre szeretne igazolni távozásának esetén.
  • Alfredo Pedullà: Rafaela Pimenta ma este be fogja mutatni a Juventusnak a Bayern München első ajánlatát de Ligtért. 
  • Alfredo Pedullà: Andrea Cambiaso ma szintén áteshet az orvosi vizsgálatokon a Juventusnál. Amennyiben Radu Drăgușin véglegesen nemet mond a Genoa ajánlatára, a Zebrák 6-7 millió eurót fizetnek a futballistáért a Grifoninak. 

 20:02

    • Paul Pogba este hat óra körtül landolt Torinóban, s már látogatást is tett a Continassán. Az orvosira a holnap reggeli órákban kerül majd sor. 
  • Romeo Agresti: A klub minden szükséges dokumentumot elrendezett Di María ügyében, hivatalos bejelentés hamarosan. A játékos a 22-es mezt viseli majd a Bianconerinél. 
  • Romeo Agresti: Paul Pogba a 10-es szerelésben fog játszani a Juventusnál. 

 

 

 

 

A hírforrások esetében használt színkódok az információ megbízhatóságát jelölik, az ehhez tartozó táblázat az Adatbázisban található.

LEGUTÓBB FRISSÍTVE: 2022. július 8-án, 20:02-kor.