FRISSÍTVE 16:15-kor – Mercato-hírek (július 6.)

Bármilyen állásponton is vagyunk szeretett együttesünk aktuális helyzetével, a vezetőség döntéseivel, játékosainak minőségével kapcsolatban, abban mindannyian egyetértünk, hogy a hiteles tájékoztatás elengedhetetlen ahhoz, hogy tisztán láthassuk a Juventus körüli eseményeket, történéseket. Folyamatosan frissülő, napi hírösszefoglalónk ebben kíván segítséget nyújtani a csapat szerelmeseinek, mely az augusztus végéig tartó nyári átigazolási időszak alatt is igyekszik mindig naprakész információkat közölni az Öreg Hölgy transzferjeivel, valamint az ezt illető pletykákkal és hírekkel kapcsolatban, mint mindig, most is a megbízhatóságot tartva szem előtt. Következzenek tehát 2022. július 6-ának legfontosabb hírei. 

 00:00

  • Fabrizio Romano: A Bayern München már két hete is erősen nyomult Matthijs de Ligtért, azonban ekkor még nem volt lehetősége megszerezni a hollandot, mivel a játékos éppen a Juventusszal tárgyalt egy esetleges szerződéshosszabbításról. Az egyeztetések azóta megrekedtek, a védő pedig valószínűleg távozni fog. A versenyfutás jelenleg a Bayern, illetve a Chelsea között zajlik érte. 

  • Gianluca Di Marzio + Romeo Agresti: A Roma sportigazgatója, Tiago Pinto, illetve Nicolò Zaniolo ügynöke, Claudio Vignorelli ma ismételten találkoztak a futballista jövőjének tisztázása érdekében. A Farkasok és az Öreg Hölgy között mindeddig nem került sor konkrét tárgyalásokra, a Bianconeri pedig Vignorellin keresztül sem kereste meg a fővárosi gárdát. A Giallorossi továbbra is hajlandó kiértékelni az olaszért befutó megkereséseket, azonban ha ezek nem győzik meg a klubot, megkezdődhetnek a tárgyalások Zaniolo szerződésének meghosszabbításáról. A Roma semmiképpen sem szeretne más játékosokat bevonni az üzletbe. 
  • Gianluca Di Marzio: Paul Pogba a hétvégén aláírja szerződését a Juventusszal. 
  • Gianluca Di Marzio + Romeo Agresti: Koni De Winter kölcsönben az Empoli játékosa lesz. 
  • Alfredo Pedullà: Andrea Cambiaso pénteken esik majd át az orvosi vizsgálatokon, míg Ángel Di María ugyancsak pénteken, Paul Pogba pedig szombaton, vagy vasárnap érkezik meg Torinóba. 
  • Sky Sport Italia: A Juve és az Inter egyaránt érdeklődik Manuel Akanji, valamint Nikola Milenković iránt, akikkel a távozó de Ligtet, illetve Milan Škriniart szeretnék majd pótolni. 
  • Nizaar Kinsella: A Bayern München abban bízik, hogy sikerül meggyőzniük saját ajánlatukról de Ligtet, aki ennek következtében a bajorokat választja majd a Chelsea helyett. A müncheni klub nem szeretne licitháborúba keveredi a játékos kapcsán, ezért inkább a védővel való párbeszédet választották, hogy rábírják őt megkeresésük elfogadására. 
  • Romeo Agresti: A Juventus immár egyértelműen el akarja adni de Ligtet, aki folyamatosan sürgeti távozását. A Bianconeri vezetősége úgy értékelte a helyzetet, hogy a Chelsea várhatóan sokkal magasabb ajánlatot tehet majd a labdarúgóért, mint a Bayern München. 

11:00

  • Fabrizio Romano: Ángel Di María csatlakozik a Juventushoz, az üzlet megköttetett, HERE-WE-GO! Az argentin játékos ingyen igazolható futballistaként szerződik a Bianconeri kötelékébe, s várhatóan még a hét végén Olaszországba repül. A veterán szélső egy évre szóló szerződést fog kötni a torinói alakulattal. 
  • Matteo Moretto: A Chelsea korábban lépett, s jelenleg is előrébb jár a de Ligtért folyó versenyben, azonban a Bayern is kapcsolatban áll a Bianconerivel, illetve a játékos környezetével. 
  • Christian Falk: A Bayern München vezetősége a napokban többször is tárgyalt de Ligttel, mely egyeztetések alapján a klub biztos benne, hogy a futballista őket választaná. A bajorok hamarosan konkrét megbeszéléseket kezdeményeznek majd az Öreg Hölgynél, ám tisztában vannak azzal, hogy a Chelsea változatlanul hatalmas konkurenciának számít.  
  • Alfredo Pedullà: A következő órákban újabb ajánlatok futhatnak be de Ligtért. A Zebrák az Arsenal belső védőjét, Gabrielt is kiszemelték a holland pótlására. 
  • Alfredo Pedullà: A Juve tíz napon belül le akarja zárni a Zaniolo-ügyletet. A mai nap folyamán várhatóan végbe fog menni a találkozó a Roma, illetve a játékos ügynöke között, ahogy a Bianconeri is megteszi első ajánlatát a Farkasoknak, mely összeg bónuszokkal együtt elérheti majd az 50 millió eurót. A fekete-fehérek egyelőre nem ajánlanak fel más játékost a Giallorossinak az olaszért cserébe. 
  • Alfredo Pedullà: A Torino együttese 50 millió eurót szeretne kapni Bremerért, melyet jelenleg egyetlen klub sem lenne képes kifizetni. A brazil már korábban szavát adta az Internek, s várni fog arra, hogy a Nerazzurri megszerezze őt. 
  • Giovanni Albanese: Moise Kean szeretne visszatérni a PSG-hez. A felek számára egy lehetséges forgatókönyvet jelent az olasz Leandro Paredesszel való elcserélése, mely üzlet heteken belül konkretizálódhat, ezért pedig érdemes figyelemmel kísérni a fejleményeket. 
  • The Times: A Juventus 75 millió fontot, azaz nagyjából 88 millió eurót kérne de Ligtért. A Chelsea mindenképpen meg akarja előzni a Bayernt a versenyben, mivel a védő Thomas Tuchel első számú prioritása. 

 16:15

  • Fabrizio Romano: Ángel Di María több jó ajánlatot is kapott egyes Premier League-kluboktól, azonban nem szeretett volna visszatérni Angliába, s végül a Juventust választotta. 
  • Gianluca Di Marzio + Romeo Agresti: Eldőlt: Di María pénteken, Pogba pedig szombaton fog átesni az orvosin Torinóban. 
  • Gianluca Di Marzio: Domenico Berardi iránt a Juventus, az AS Roma, valamint az AC Milan is érdeklődik, azonban eddig senki sem tett ajánlatot az olaszért a Sassuolónak, ami természetesen még változhat a nyáron. 
  • Gianluca Di Marzio: A Salernitana szeretné kölcsön venni a Bianconeritől a fekete-fehérek új igazolását, Andrea Cambasiót, aki hamarosan hivatalosan is az Öreg Hölgyhöz igazol. A felek előrehaladott tárgyalásokat folytatnak az ügyben, miközben a délolasz együttes Andrea Ranocchia iránt is érdeklődik, ám a középpályásért egyelőre a Hellas Verona vezeti a versenyt. 
  • Romeo Agresti: Elképzelhető, hogy a Chelsea a következő órákban emelni fog a Juventusnak tett ajánlaton de Ligt leigazolásának érdekében. A Bayern semmiképpen nem akarja megadni a Kékek által felkínált összeget, ezért pedig inkább a játékos meggyőzésére építenének. Azt, hogy a holland végül hova igazol, minden bizonnyal saját döntése is nagymértékben befolyásolja majd. 
  • Sky Sport Deutschland: de Ligt képviselői a tegnapi napon találkoztak a Bayern illetékeseivel, a személyes feltételeket illetően pedig már meg is született az egyezség a klub és a labdarúgó között. A müncheniek továbbra sem tettek hivatalos ajánlatot a Juventusnak, akik legalább 80 millió eurót kérnének a védőért. 

 

 

 

A hírforrások esetében használt színkódok az információ megbízhatóságát jelölik, az ehhez tartozó táblázat az Adatbázisban található.

LEGUTÓBB FRISSÍTVE: 2022. július 6-án, 16:15-kor.