Rovella: "Készen állok a Juventusra"

rovella.jpgA Genoa együttesével az előző idény végén a Serie A-ból kieső, azonban a Juventus tulajdonában álló, s a következő szezonra való felkészülést ekképp a torinóiakkal megkezdő Nicolò Rovella a minap rövidebb nyilatkozatot adott az olasz médiának, melynek keretein belül kijelentette, hogy késznek érzi magát arra, hogy a Bianconerinél futballozhasson, azonban sajnálja, hogy ezt már nem teheti meg Paulo Dybala oldalán, ezen felül pedig szót ejtett példaképeiről, s a rá leginkább hasonlító középpályásokról is. 

"Jelen pillanatban egész jól érzem magam, azonban továbbra is csalódással tölt el az, ami a Genoával történt az idény végén, mivel a szezonban elszenvedett sérülésem, az abból való hosszadalmas felépülés, illetve a Serie B-be történő kiesés biztossá válása eddigi karrierem legrosszabb pillanatainak számítanak" – fogalmazott a SportWeek számára. 

"Alapvetően továbbra is játszani szeretnék, ez pedig teljesen természetes, hiszen ha egy játékos egy sérülést követően jobban érzi magát, a lehető legrövidebb időn belül vissza akar térni a pályára. Egy ekkora kihagyást követően pontosan tudom, hogy milyen jeleket ad a testem, s hogy melyik játékmód a legjobb számomra, emellett pedig tisztában vagyok azzal is, hogy hol húzódik az a határ, ami mögé nem lehet elmenni az egyes találkozókon vagy edzéseken. 

Családom nagy része Interista, én azonban nagyapám, Nicolò Genoa iránti elkötelezettsége, valamint a klubnál töltött évek miatt egyértelműen a Grifoni drukkerének mondanám magam. Apám és nagybátyám hatalmas Nerazzurri-szurkolók, s az Inter triplázásának, valamint José Mourinho és Wesley Sneijder milánói szerepvállalásának idején én is szimpatizáltam a klubbal. 

Kétségkívül készen állok arra, hogy a Juventusban szerepeljek, s alig várom, hogy bemutatkozhassak Massimiliano Allegrinek, továbbá, hogy megcsillogtathassam előtte képességeimet. Gyermekkorom legnagyobb idolja kétségkívül a legendás Luca Modrić, azonban a Bianconeri ikonja, Claudio Marchisio ugyancsak nagy hatást gyakorolt rám, emiatt pedig szép lenne, ha egy napon örökébe léphetnék a torinóiaknál. 

Őszintén szólva nagyon szerettem volna Paulo Dybala oldalán futballozni az Öreg Hölgynél, ezért pedig rendkívül sajnálom, ha La Joya távozott a klubtól, s hasonló érzések keringenek bennem az olasz válogatott legendájával, Giorgio Chiellinivel kapcsolatban is. Ennek ellenére nem tartok attól, hogy a Juventus minden bajnokát elveszítette volna, mivel Dušan Vlahović és Manuel Locatelli minden tekintetben feltörekvő fiatalok, s remek mentalitással megáldott labdarúgók, Mattia Perint és Luca Pellegrinit pedig már személyesen is ismerem az együtt töltött időszakból. 

Rendkívül örülnék neki, ha a következő évadtól fogva Paul Pogba, valamint Ángel Di María is a Bianconeri kötelékét erősítené, mivel egy hozzám hasonló fiatal mindig tanulhat valamit egy ilyen tapasztalattal rendelkező, bajnoki múlttal és jelennel bíró futballistától, éppen ezért pedig kíváncsian várom, hogy azok a játékosok, akiket mindeddig csak a televízió képernyőjén keresztül volt alkalmam látni, milyen embernek bizonyulnak élőben, s például hogyan viselkednek egy közös edzőtáborban" – összegzett Rovella.