Cuadrado: "Remekül érzem magam a Juventusnál"

cuadrado_1.jpgMint ismert, az elmúlt napokban számos hír látott napvilágot alapvetően megbízhatónak tartott olasz források – elsősorban Giovanni Albanese és Fabiana Della Valle tollából – a Bianconeri kolumbiai mindenesével, a szerződését nemrég meghosszabbító Juan Cuadradóval kapcsolatban, melynek keretein belül a szakemberek több ízben is arról értekeztek, hogy a klub nem tartja érinthetetlennek a veterán ikont, aki maga sem zárkózna el a fekete-fehérektől való távozás gondolatától. 

A számos ezzel kapcsolatos értesülés, valamint az ezt illető hírek ellentmondásossága miatt a tegnapi nap folyamán maga Cuadrado is szükségét érezte annak, hogy megszólaljon jövőjének tekintetében, a harminchárom esztendős jobbhátvéd pedig leszögezte, hogy rendkívül jól érzi magát a Juventusnál, egyúttal pedig cáfolta a más klubbal való tárgyalásairól szóló pletykákat is. 

"Remekül érzem magam a Juventusnál,  s kijelenthetem, hogy soha, egyetlen ajánlatot sem utasítottam vissza, mivel eddig nem is került sor tárgyalásokra közöttem, illetve a klub között. Nagyon tisztelem együttesemet, valamint csapattársaimat, ez pedig a későbbiekben sem fog megváltozni" – fogalmazott Cuadrado Instagram-oldalán. 

Érdekesség, hogy a kolumbiai veteránon kívül a minap a Bianconeri francia középpályása, a Horvátország elleni Nemzetek Ligája-meccsen gólt szerző Adrien Rabiot is nyilatkozott jövőjével kapcsolatban, kijelentve, hogy mindeddig nem beszélt az Öreg Hölggyel a folytatást illető kérdésekről, azonban nem zárta ki egyértelműen a távozás lehetőségét sem. 

"A jövőm? Mindeddig nem beszéltem ezekről a kérdésekről a Juventusszal, mivel az ezzel kapcsolatos tárgyalásokat az ügynökömre bízom, ahogy a korábbiakban is. Jelen állás szerint élő szerződésben vagyok a Bianconerivel, s egyelőre semmi sem utal arra, hogy elhagynám a klubot, azonban ha mégis búcsút intenék a fekete-fehéreknek, a közelgő világbajnokság biztosan nem befolyásolná a választásomat" – összegzett Rabiot.