de Ligt: "Majd döntök a hosszabbításról, ha eljön az ideje"

de_ligt_renew.jpgA Juventus holland labdarúgója, Matthijs de Ligt nemzeti együttesének edzőtáborából bejelentkezve rövidebb interjút adott hazája médiájának, melynek keretében kitért a Bianconerivel való esetleges szerződéshosszabbítására is, elvégre a legmegbízhatóbb források az elmúlt hetekben rendre arról értekeztek, hogy az ifjú védő 2025-ig, vagy akár 2026-ig is kiterjesztheti jelenlegi kontraktusát a Zebrákkal, azonban a futballista egyelőre igyekezett lehűteni a kedélyeket a pletykált maradással kapcsolatban. 

"Kijelenthetem, hogy jelen pillanatban is tárgyalásokat folytatok a Juventusszal szerződésem esetleges meghosszabbításával kapcsolatban, azonban mindeddig semmiben sem állapodtunk meg. Egyelőre csak annyit mondhatok, hogy mikor eljön a megfelelő időpont, világos döntést fogok hozni arról, hogy kiterjesztem-e kontraktusomat, vagy más lehetőségek után nézek" – fogalmazott a NOS kamerái előtt. 

"Pályafutásom során mindig azt tartottam szem előtt, hogy az adott klub sportszakmai projektjének szempontjából mi a legmegfelelőbb számomra. Az egészen biztos, hogy két, egymást követő negyedik helyezés nem elegendő a csapattól, s hogy a továbbiakban mindenképpen meg kell indulnunk előre, mivel a mostani eredmények rendkívül kiábrándítók, s nem csak számomra, hanem mindenki másnak is. 

Az Öreg Hölgy, történelme során mindig arra törekedett, hogy bajnok legyen, ennek alapján pedig most is annak kellett volna lennie, azonban személyes tekintetben karrierem eddigi talán legjobb évét tudhatom magam mögött, mivel a nekem jutó játékperceket, valamint a pályán mutatott formámat illetően kétségkívül eredményes szezont zártam, melynek során hatalmas fejlődésen mentem keresztül. 

Nem vagyok jós, ezért nem tudom, hogy a későbbiekben én leszek-e majd a Juve védelmének első számú vezéralakja. Annyi szent, hogy a klub az eddigiekben maximális bizalmáról biztosított, én pedig az elmúlt hónapokban, Giorgio Chiellini és Leonardo Bonucci sérüléseinek idején meg is mutattam, hogy mire vagyok képes. A két legenda hiányában nekem kellett a hátsó alakzat irányítójává válnom, s azt hiszem, sikerült is felnőnöm a feladathoz, a következő lépés pedig emiatt egyedül az lehet, hogy ezt a szerepet tartósan is be tudjam tölteni. 

A versenyhelyzet az élsport természetes része, s bár egyes játékosok a futball negatív velejárójának tekintik a posztriválisokat, számomra ösztönzőleg hat, ha meg kell küzdenem a helyemért a kezdőcsapatban. A holland válogatottnál való helyzetem jelen pillanatban korántsem nevezhető ideálisnak, ám én ebben a szituációban is igyekszem meglátni a jót. Úgy gondolom, hogy a védelem hátsó hármasában biztonsággal pályára tudnék lépni az egyik pozícióban, ám innentől fogva az edzőnek kell felmérnie, hogy mely labdarúgók a legmegfelelőbbek számára" – összegzett de Ligt.