Marotta: "Reméljük, hogy Dybala jövőre az Interben játszik majd"

dybala_1.jpgA Juventus egykori és az ősi rivális Inter jelenlegi vezérigazgatója, Beppe Marotta a tegnapi napon rendkívül érdekes és fontos nyilatkozatot adott az olasz médiának, melyben több más téma, egyebek mellett Romelu Lukaku pletykált visszatérése és Ivan Perišić várható távozása mellett szót ejtett Paulo Dybala esetleges leigazolásáról is, s eddigi, óvatos stílusával szemben egyértelműen arról értekezett, hogy a Nerazzurrinak konkrét tervei vannak a Bianconerit hét év és 115 gól után elhagyó kiválóság szerződtetésére. 

"Azt, hogy Paulo Dybala hol fog játszani a következő szezonban, egyelőre nagy homály fedi, ami teljesen megszokott dolognak számít az átigazolási piac ezen szakaszában, ám itt az Internél egyértelműen abban reménykedünk, hogy az argentin keretünk részét képezi majd az előttünk álló idényben" – fogalmazott mondanivalója nyitányaként az olasz szakember. 

"Semmilyen tekintetben nem aggódunk a mercato várható történései miatt, s nem is szabad elhamarkodott döntéseket hoznunk jelen pillanatban, hiszen a piac ezen szakaszában alapvető szakértelmünket és tapasztalatunkat nagyfokú kreativitással kell ötvöznünk a biztos siker érdekében, tudva, hogy egy-egy okos igazolás kivitelezéséhez nem mindig van szükségünk korlátlan anyagi erőforrásokra. 

Úgy vélem, hogy együttesünk legalapvetőbb keménymagja érintetlen marad majd az előttünk álló hónapokban, ennek alapján pedig ismételten nagy ambíciókkal fogunk nekivágni a három-négy sorozatnak, melyben érdekeltek leszünk a következő idényben, biztos alapjaink miatt pedig nyugodtan koncentrálhatunk a mercatót illető elképzeléseink véghezvitelére" – összegezte a La Joyával kapcsolatos megállapításait Marotta. 

Érdekességképpen mindenképpen megjegyzendő, hogy az argentin játékosokkal kapcsolatban általában mindig kiváló értesülésekkel bíró TyC Sports friss hírei szerint az Inter a napokban már hivatalos ajánlatot is tett Dybalának, melynek alapján a futballista egy három éves szerződést, s egyelőre nem részletezett, de kielégítően nagy bért kapna Milánóban, azonban az együttes az elkövetkezendő időszakban is folytatni fogja a támadóval való megbeszéléseket, akiért jelenleg egyértelműen vezeti a versenyt.