Vlahović: "Vissza kell térnünk a siker útjára"

dusan_car.jpgA Juventus télen szerződtetett szerb csatára, Dušan Vlahović a tegnapi nap folyamán egy róla szóló könyv bemutatóján hosszabb nyilatkozatott adott az elmúlt hónapok vele kapcsolatos történéseit illetően, melynek keretei belül kitért múltjára, megítélésére, a Bianconerinél töltött eddigi fél évére, valamint a jövőt illető célkitűzéseire is. 

"Nagy megtiszteltetés, hogy most itt lehetek, köszönöm szépen a lehetőséget. Köszönöm mindazoknak, akik eljöttek, rendkívül boldog vagyok, hogy megajándékoztak jelenlétükkel. Talán kezdjük a legelején, mikor kis koromban még Szerbiában éltem, már rögtön kezembe akadt a labda, én pedig állandóan mozgásban voltam, s mindig futni akartam, bár én először nem focizni, hanem kosarazni kezdtem, az általános iskolában pedig eredetileg egy kosárcsapat tagja voltam, mely sportágat leginkább az általam megtekintett edzések mozgalmassága miatt kedveltem meg. Ezt követően 2-3 évig kosárlabdáztam versenyszerűen, aztán egy isteni sugallatra valamiért úgy döntöttem, mikor egy ízben hazafele tartottam, hogy innentől fogva focizni fogok, édesanyám pedig hamarosan el is vitt az első tréningemre. 

Ahogy azt már a korábbiakban is említettem, a Juventusban leginkább a klub DNS-ét képező harci vágy, valamint az arra irányuló hit ragadott magával, hogy sosem adhatjuk fel, s hogy a végső határokat is meg kell próbálnunk átlépni. Én magam is ilyen beállítottságú vagyok, mivel rendkívül szeretek dolgozni, illetve sikereket elérni, elsősorban azért, hogy ha egyszer befejezem pályafutásomat, elégedetten tekinthessek vissza a mögöttem hagyott esztendőkre. Minden tőlem telhetőt meg akarok tenni a siker érdekében, s nem szeretném, hogy később majd megbánással kelljen visszagondolnom karrierem egy-egy mozzanatára.

A futball a munkám, s hatalmas kiváltság, hogy a szenvedélyemmel kereshetek pénzt, emiatt pedig el sem tudom képzelni, hogy miért kellene máshogy hozzáállnom az ezzel kapcsolatos dolgokhoz. Továbbra is arra törekszem, hogy szerény maradjak, mivel még akkor is két lábbal a földön kell maradnod, ha valami rendkívüli dolgot vittél véghez, s ennek tudatában kell elégedetté válnod, anélkül, hogy túlértékelnéd önmagadat. 

Nem igazán örülök annak, mikor bajnokként beszélnek rólam, mivel még rendkívül hosszú út, s elképesztően sok munka áll előttem ahhoz, hogy ezt elmondhassam magamról, ám mindent bele fogok adni azért, hogy egy napon büszkén viselhessem e jelzőt. Cesare Prandelli kezei alatt minden szükséges dolgot megtanultam, hiszen a mester apám helyett apám volt, s nála talán csak családom tett többet értem után során.

A mester mindig elmondta, hogy mit hogyan tett volna a helyemben, emiatt pedig rendkívül sokat köszönhetek neki, azonban útjaink nem váltak el, mivel a mai napig sokat beszélgetek vele. Ő volt az a személy az adott pillanatban, akire szükségem volt, hiszen mindig lökdösött, ösztönzött, valamint támogatott, emiatt pedig életem végéig hálás leszek neki, s ha segítségre lesz szüksége, én mindig mellette leszek, és támogatni fogom őt. 

A Juventus jelenlegi keretéből talán Federico Chiesa áll hozzám a legközelebb, aki ott volt mellettem első lépéseimnél a Fiorentina kötelékében, s látta, hogy miként növekedtem az alakulatnál. Fedével három évet töltöttünk egymás oldalán a Violák szerelésében, most pedig szerencsére ismét együtt futballozhatunk, bár sajnálatos módon mikor megérkeztem a klubhoz, éppen egy súlyos sérülésből lábadozott.

Remélem, hogy hamarosan visszatérhet a pályára, hiszen mindannyian tudjuk, hogy Chiesa milyen értékeket képvisel labdarúgóként. A Bianconerihez való csatlakozásomkor nagy öröm volt viszont látni őt, s bízom benne, hogy a Firenzében tapasztaltak után itt is megtaláljuk majd a közös hangot a pályán, én pedig a magam részéről biztos vagyok abban, hogy rendkívül jó lesz mellette játszani, harcolni, és győzni a Juventusért. 

A futballal kapcsolatban nincsenek jelentősebb félelmeim, vagy mentális gátjaim, a felmerülő nehézségek pedig véleményem szerint a játék részét képezik, ha pedig mindent beleadunk, a kisebb stressz, vagy drukk, ami bennünk dolgozik, jótékony hatást fog ránk gyakorolni. A labdarúgás végső soron egy játék, melyben legfőképpen a szépséget kellene megtalálni, emiatt pedig jól szórakozva, higgadtan kell hozzáállni a ránk váró feladatokhoz.

A pályán kívül természetesen mindannyian emberek vagyunk, s itt nekem is vannak nehézségeim, melyek családommal kapcsolatosak, így pedig, még ha nem is nevezném őket félelemnek, magától értetődő módon meghatározzák hangulatomat. Erről azonban nem szeretnék többet beszélni, mivel teljesen normális, hogy az élet néha kegyetlen. Ez a dolgok rendje, a mindennapok pedig így működnek, azonban nekünk nehézségeink és botlásaink ellenére is előre kell mennünk, s ha találkozunk félelmeinkkel, mosolyogva és bátran kell szembenéznünk velük, miközben a végső határokig ki kell tolnunk erőnket és tűrőképességünket. 

Lehet, hogy közhelyesen hangzik, de amikor egyes labdarúgók arról beszélnek, hogy gyermekkoruk óta arról álmodtak, hogy élőben, a pálya közepén hallgathassák meg a Bajnokok Ligája himnuszát, miközben körülöttük mindenki a meccsre vár, a színtiszta igazat mondják, mivel a nemzetközi kupameccsek hangulata nyilvánvalóan más, mint egy bajnoki mérkőzésé. Első találkozómon az első ütközésnél, vagy az első pillanattól fogva egy más légkört lélegeztem be, s mikor felfogtam, hogy itt vagyok a BL-ben, felspannoltam magam, s úgy éreztem, hogy nem állhatok meg, mivel hatalmas büszkeséggel töltött el, hogy itt szerepelhetek.

Az, hogy az első percben képes voltam gólt szerezni, felfoghatatlan boldogságot jelentett, mivel a góllövéskor felszabaduló érzések egy egész világot jelentenek nekem, amit, attól függetlenül, hogy már rengeteg alkalommal átélhettem, még számos esetben szeretnék megtapasztalni. Tudom, hogy ehhez továbbra is keményebben kell dolgoznom, mint bárki másnak, azonban remélem, hogy még számos alkalommal futballozhatok majd a legmagasabb szinten, a legnagyobb nevek és játékosok között. 

Egyelőre nem tudhatom, hogy mit tartogat számomra a jövő, mivel nem szeretnék ennyire előre tekinteni, emellett pedig vannak személyes célkitűzéseim is, melyeket egyelőre megtartanék magamnak. Világos tervekkel rendelkezem, ezeket azonban nem szeretném nyilvánosságra hozni, ám a sajtón túl sem a családomnak, s igazából senki másnak sem szoktam erről beszélni. A Juventus természetesen mindig a győzelmet fogja szem előtt tartani, nekünk pedig vissza kell térnünk arra az útra, melyen haladva ezt garantálni is tudjuk majd a klub, illetve a szurkolók számára.

Úgy vélem, nincs miről beszélnünk, egyszerűen csak sikereket kell aratnunk, s trófeákat kell nyernünk. Bár a futballban fennáll egy alapvetően nagyobb fokú nyomás, ám ez mindenkiben megtalálható, ezért pedig nem képezhet kifogást a rosszabb eredmények miatt. Egy olyan csapat, mely egész évben összetartóan, egymást segítve és támogatva tevékenykedik, véleményem szerint képes lehet megfelelően kezelni a szóban forgó érzést. Nekünk az a dolgunk, hogy focizzunk, jól érezzük magunkat, s megpróbáljuk boldoggá tenni az embereket. Annak idején puszta szenvedélyből választottam ezt a sportágat, s végig az volt a célom, hogy büszkévé tegyem azokat, akik követnek engem, ez pedig ma sincs másképp. 

Kijelenthetem, hogy nagyon boldog vagyok, hiszen életem jól alakul, egészségesnek mondhatom magam, a szüleim, valamint az engem körülvevő emberek pedig szintén jól érzik magukat, ezen feltételek pedig véleményem szerint elengedhetetlenek ahhoz, hogy egy játékos tudjon örülni a szurkolók szeretetének, mely normális esetben mindig egy plusz lökést ad az ember számára, mivel a drukkerek biztatása még akkor is mentőövet dob neked, ha egyébként fáradt vagy, s képtelen lennél megcsinálni azt, amiért idejöttél. A rajongók feléd áramló imádata olyan dolgokra sarkallhat, melyeket el sem tudnál képzelni, én pedig nagyon boldog vagyok, hogy a Juventusnál szerepelhetek, mivel ezt szerettem volna, s őszintén remélem, hogy más célokat is képes leszek elérni még életem során, miközben számos trófeát hódíthatok el a Bianconerivel. 

Korábban annyit tanultam az olasz nyelvet, amennyit csak tudtam, hiszen az volt a minimum, hogy megtanuljam annak az országnak a nyelvét, ahol futballozom és élek. Alapvetően eléggé társaságkedvelő és beszédes személyiség vagyok, ezen tulajdonságaim miatt pedig már Firenzében is sok emberrel voltam kapcsolatban, ami természetesen nagyon sokat segített a nyelvtanulás során is. Érdeklődő természetű egyénnek mondanám magam, ezért pedig ha egy általam ismeretlen szóval találkozom, szinte azonnal megkérdezem a jelentését. Remélem, hogy egy napon képes leszek anyanyelvi szinten beszélni olaszul, ám megítélésem szerint már most is biztos tudással rendelkezem" – összegzett a szerb kiválóság.