SMS végérvényesen Pogba alternatívája lett

sms_is_the_plan_b_1.jpgAz olasz sportsajtó hiteles képviselőinek legfrissebb információi szerint a Juventus által már évek óta figyelt, s a személyesen Massimiliano Allegri által is nagyra tartott Sergej Milinković-Savić valószínűleg végérvényesen a Bianconeri B-tervévé vált az átigazolási célpontok tekintetében, ugyanis a fekete-fehérek az elmúlt napokban egyértelműen Paul Pogba mellett tették le voksukat, akinek megszerzéséért mindent elkövetnek majd az elkövetkezendő hetekben. 

Gianluca Di Marzio és Fabiana Della Valle szinte egyidejűleg jelentették ki, hogy a Lazio elnöke, Claudio Lotito továbbra is egy 60-70 millió eurós összeget követelne a szerb labdarúgóért, melyet azonban az Öreg Hölgy illetékesei túlságosan soknak tartanak, emiatt pedig minden erejüket Pogba leigazolására fogják összpontosítani, akinek visszatérése még a francia bérével együtt is kevesebbe kerülne, mint SMS megszerzése, javarész amiatt, hogy a futballista lejáró szerződése okán nem kellene átigazolási díjat fizetni érte. 

Della Valle szerint Milinković-Savić alapvetően továbbra is Olaszországban képzeli el a jövőt, melyet ügynökén keresztül már jelzett is az iránta érdeklődőknek, azonban Di Marzio arról írt, hogy ahhoz, hogy a Bianconeri megszerezhesse a rómaiak középpályását, egy, a Dušan Vlahović-üzlethez hasonló, vagyis azonnali kifizetéssel járó piaci műveletre lenne szükség Lotito követelései miatt, ami már önmagában is eltántorította a Zebrákat attól, hogy komolyabb ajánlatot tegyenek a Sasoknak. 

Di Marzio, valamint Fabrizio Romano ezt követően arról értekeztek, hogy Pogba előreláthatólag a jövő hét vége felé hoz majd döntést jövőjével kapcsolatban, azaz ekkor fogja elhatározni, hogy a Juventus, vagy a Paris Saint-Germain mellett teszi-e le a voksát, ez pedig előreláthatólag nagyban függ majd a francia bérigényétől, hiszen míg a párizsi klubnál továbbra is biztosítva lenne számára a kétszámjegyű fizetés, addig a fekete-fehéreknél lejjebb kellene adnia az általa keresett jelenlegi összegből. 

Della Valle hírei kimondják, hogy a Juventus maximum 7,5 millió eurót tudna ajánlani egykori kiválóságának, ám jelentősebb bónuszok hozzáadásával Pogba fizetése a következő három évben a 10-11 millió eurót is elérhetné, ez a növekedés pedig a játékos számára is komolyabb profitot jelentene a kedvező olaszországi adóviszonyok miatt, melyek néhány éve 50%-os adómegtakarítást tesznek lehetővé a külföldi labdarúgók számára. 

Az újságírónő kijelentette, hogy a PSG együttese a klub kedvezőbb anyagi helyzete miatt változatlanul veszélyes vetélytársnak számít a Juve számára, azonban a fekete-fehérek vezetőségi köreiben a mai tárgyalások előtt diszkrét bizalom van jelen Pogba irányába, aki sosem titkolta, hogy mennyire szereti a Bianconerit, s hogy egy napon szívesen visszatérne a Serie A-ba, az illetékesek pedig most abban reménykednek, hogy ez a nap hamarosan elérkezhet, még akkor is, ha mindez jelentősebb anyagi áldozattal járna a francia szempontjából.