Beharangozó – szerkesztők a Coppa-döntőről

Acoppa_italia_final.png Juventus ma este a szezon minden bizonnyal legfontosabb meccsének megvívására készül, ugyanis a bajnoki remények gyors szertefoszlása, a BL-kiesés, valamint a Supercoppa Italiana elbukása miatt a Coppa Italia-serleg maradt az egyetlen trófea, melyet a Bianconeri még megszerezhet ebben az idényben a szezon, illetve saját becsületének megmentése érdekében. Mint ahogy az a nagy mérkőzések előtt lenni szokott, a PannonZebra Szerkesztősége ezúttal is közös beharangozót készített a találkozóról, melyben többen is megpróbáltuk kifejteni álláspontunkat a Stadio Olimpicóban megrendezésre kerülő, Paolo Valeri bíráskodása mellett 21 órakor kezdetét vevő megmérettetéssel kapcsolatban, ami a hazai csatornák közül a SPORT2 műsorsávján lesz követhető. 

Hollóka: A bajnoki tabella szempontjából újabb mélységeket hozó szezon, kiégő/lesérülő játékosok, ismételten eredménytelen nemzetközi szereplés, saját elképzeléseihez mereven ragaszkodó edző, valamint nyeretlen széria a legfőbb riválisokkal szemben. Ha csak röviden, pár szóval kellene jellemezni a félig-meddig (szerencsére) már magunk mögött hagyott idényt, ezekkel lehetne összefoglalni az elmúlt hónapok történéseit, ebben a helyzetben pedig sokakat aligha fog érdekelni, ha Max Allegri fiai ma este a magasba emelik majd az évad egyetlen, s csapatkapitányuk, Giorgio Chiellini minden bizonnyal utolsó torinói serlegét, a Coppa Italia trófeáját. 

Márpedig kellene, hogy érdekelje őket, és erre szükség is lesz, mert a fekete-fehérek valamilyen elképzelhetetlen oknál fogva véleményem szerint a szezon során először éppen a Coppa fináléjában győzik majd le a legfőbb történelmi nemezisnek számító, s jelenleg klasszisokkal összetartóbb és minőségibb futballt bemutató Inter gárdáját, talán azért, mert most mutatkozik erre a legkevesebb esélyük. Úgy vélem, egy ilyen évad után, mikor jószerivel már mindenki csak az utolsó májusi bajnokit várja, felesleges lenne lelkesítő, vagy harcba hívó beszédet tartania bárkinek is, vagy akár nagy igazságokat megfogalmazni: az a minimum, hogy ha a srácok szinte végig ilyen elkeserítő produkciót nyújtottak, akkor azt egy kupával igyekezzenek feledtetni saját magukkal, s legfőképpen a szurkolókkal. 

Emiatt úgy gondolom, hogy az idén sorozatban második Scudetto-elsőségéért harcoló, s az AC Milannal jelenleg is nagy küzdelmet vívó Inter vereséget fog szenvedni a Stadio Olimpicóban, Allegri pedig nagy vigyorgások közepette elmondhatja majd a sajtó munkatársainak, hogy az általa felépített bunker miért is működött kiválóan a milánóiakkal szemben, s miért is ez a labdarúgás történelmének létező legjobb taktikája. Ha bárkinek kételye lenne azzal kapcsolatban, hogy ez így lesz, jusson eszünkbe: a többek mellett általam is folyamatosan szidalmazott Andrea Pirlónak sikerült megszereznie aktuális ellenfelénél relatíve rosszabb esélyekkel, s közel ugyanennyire kilátástalan futballal a trófeát, ahogy az Öreg Hölgy másik nagy legendája, Gianluigi Buffon is egy aranyéremmel a nyakában hagyhatta el a Zebrákat. A minimum, hogy ezt General Max is elérje, s még ennél is alapvetőbb, hogy King Kongnak is így kell távoznia. 

Sört, fröccsöt, whiskey colát (na meg valami ütős rövidet) estére bekészíteni, Fino alla Fine! 

Tippem: egy gólos különbség (1-0, vagy 2-1) a Juventus javára, de akár hosszabbítás, vagy büntetőpárbaj sem elképzelhetetlen. 

JuventusFanatikus: A tavalyi és a tavalyelőtti szezonban rendkívül fontosnak tartottam minden egyes trófea megszerzését, ám idén nem gondolom, hogy bármiféle pozitív hatása lenne ennek a győzelemnek azon kívül, hogy bővül a vitrin. Attól tartok, hogy egy esetleg győzelemmel próbálnák eltakarni ezt a kudarcos szezont és természetesen Allegritől az idők végzetéig olvashatjuk, hogy mégis milyen sikeres évad volt ez, mivel behúztuk a Coppa Italiát és indulhatunk a BL-ben. Félreértés ne essék, szeretném, ha győzedelmeskednénk, különösképp az Inter ellen, de sajnos semmilyen várakozás nincs bennem a meccsel kapcsolatban, számomra a szezon befejeződött már egy ideje, és már csak azt várom, hogy végre vége legyen. Egyébként a Juventust semmiképp nem tartom esélytelennek a diadalra, még annak ellenére sem, hogy a TOP3 olasz klub egyike ellen sem tudott győzedelmeskedni semmilyen sorozatban sem. Az Inter ellen érdekes módon eléggé jól megy Max Juventusának, eléggé jól kioltja egymást a két gárda, és azt gondolom, hogy most sem lesz másképp, és csak nüanszok döntenek majd. Bízom benne, hogy negyedszerre már sikerül a diadal, mert máskülönben olyan csúnya lehet a szezon vége, mint az eleje, ugyanis a Laziónak és a Fiorentinának is bizony van miért küzdeni. Tippem szerint hosszabbítást követően dől majd el, hogy ki győz, és bízom benne, hogy Chiellini emelheti majd fel a trófeát. 

Consminor: Számomra a Kupa-döntő egy – na jó, kettő – dolog miatt lesz fontos. Az egyik, hogy az Intert mindenkor és minden körülmények között verni kell, nem számítanak az aktuális formák, helyezések. A Szuperkupa-döntő előtt is ugyanígy éreztem, ha ezáltal egy kupától megfoszthatjuk őket, ez még külön örömöt is jelenthet. A második – és általam fontosabbnak gondolt – ok pedig a távozó játékosaink méltó búcsúja. Paulo Dybala, habár hosszútávon nem jutott el azokba a magasságokba, ahol sokan szerették/szerettük volna látni, mégis a klub tíz legeredményesebb góllövőjének egyike, Giorgio Chiellini pedig a nagybetűs spirito maga. Nála csak Del Piero és Buffon viselte többet e csodálatos csapat mezét tétmeccsen, az elmúlt évtized sikersorozatának utolsó nagy szenátora (mondhatnánk Bonuccit még, de én több szempontból sem tartom annak). Egyszerűen elfogadhatatlan, hogy e két játékos, de legfőképpen Chiellini ilyen dicstelenül távozzon Torinóból.

Sajnos idén zsinórban másodszor csak az Olasz Kupa az egyetlen reális esélyünk, hogy trófeával zárjuk az évet, ezért a fent felsorolt érvek mellett ennek is külön motivációként kell szolgáljon a csapat számára. A két csapat játékáról és keretük minőségéről felesleges írni bármit is, láthattuk, hallhattuk, olvashattuk egész szezonban. Objektíven nézve persze Inzaghi együttese az esélyes, de ez egy kupadöntő, egyszerűen nem szabad meghunyászkodni, küzdeni kell a végsőkig! Amibe kapaszkodni lehet, az a tény maga, hogy a Juventus eddigi egyik legjobb játékbeli teljesítményével pont az április 3-i Inter elleni találkozón rukkolt elő, mely a sors fintoraként vereséggel végződött. Nem tehetek mást, minthogy bízok benne, miszerint ez az eredményben is meglátszódik ezúttal.

Tippem: 2-1 a Juventus javára (g.: Dybala, Chiellini ill. Barella)

Edy77: Mire adhat választ a ma esti meccs? Nézzük először azt, hogy mire nem. Megbukott-e Mister Allegri már a visszatérésének első évében? A vezetőség évek óta tragikusan működik? Sikerült elherdálni azt a játékost, aki tud futballra emlékeztető dolgokat produkálni a pályán? Sikerült végleg lemaradni az európai élcsapatoktól? És a kérdések sora szinte végtelen lehetne, de nem kínoználak vele titeket. A válaszokat mindenki ismeri, tudja és látja. Tehát ezekre nem a ma esti produkció adja meg a megfejtést, hiszen ezeket az idény közben mind megéltük. A mai találkozó egy dolog miatt lehet érdekes, az pedig az, hogy nyer e bármit idén Olaszország legeredményesebb csapata, vagy sem. Sajnos ha sikerül diadalmaskodni, annak sem lesz reális értéke, maximum annyi, hogy az Inter kezéből kicsavarunk egy trófeát, és a jelenlegi helyzetben ez is komoly motivációs tényező kell legyen. Ez a cikk nem adhat választ azokra az égető kérdésekre, hogy a vezetőség mikor találja meg újra a helyes irányt, és honnan teremt elő pénzt az újbóli tündöklés előkészítésére. Arra sem, hogy mikor kezdünk újra jól bánni a legendáinkkal, de még abban sem lehet iránymutató, hogy a következő évben mi várható a hazai és a nemzetközi porondon. Ennek az írásnak lelkesítőnek kellett volna lennie, a győzelem ígéretét kellett volna hordoznia, de ezt Agnelli, Nedved, Allegri és a játékosok már régen elvették tőlünk. Egyet azonban sohasem tudnak elvenni, az a töretlen imádat, amit ez iránt a tiszteletre méltó Öreg Hölgy iránt mindannyian érzünk. Az elvehetetlen és megunhatatlan. Minden másra ott az Internazionale, aki az utolsó tüskét sajnos beszúrja ma a körmünk alá.

A tippem: 2:0 az Inter javára.

A Bianconeri majdnem teljes kerettel készülődhet az összecsapásra, ugyanis a sérülésből visszatérő Manuel Locatelli és Luca Pellegrini mellett Fabio Miretti, valamint Hans Nicolussi Caviglia is helyet kapott Max Allegri csapatában, aki csak Federico Chiesát, Weston McKennie-t, Kaio Jorgét, illetve az eltiltott Mattia De Scigliót kényszerül majd nélkülözni, míg az Inter részéről Simone Inzaghi Matías Vecino játékával nem kalkulálhat majd. 

Gianluca Di Marzio szerint a Juventus a következő kezdőcsapatot küldi majd pályára a Nerazzurrival szemben: 

(4-2-3-1): Perin; Danilo - de Ligt - Chiellini - Alex Sandro; Zakaria - Rabiot; Cuadrado - Dybala - Bernardeschi; Vlahović

Az Inter pedig a követkető alakulattal vághat neki a megmérettetésnek: 

(3-5-2): Handanović; Škriniar - de Vrij - Bastoni; Dumfries - Barella - Brozović - Çalhanoğlu - Perišić; Lautaro -Džeko