de Ligt érinthetetlen, több védő hosszabbíthat

de_ligt_2022.jpgAhogy az az olasz sportmédia megbízhatóbb részének eddig közzétett híreiből is világosan látszott, a Juventus csapatkapitánya, Giorgio Chiellini a jelenlegi idény végeztével tizenhét esztendőt követően búcsút inthet az Öreg Hölgynek, ami miatt a csapatnak immár valóban komolyan kell majd törődnie a védelem aktuális helyzetével, illetve a csapatrész lehetőség szerint minél komolyabb megerősítésével is. 

Matteo Moretto és Luca Bianchin egyaránt arról értekeztek, hogy a harminchét esztendős olasz játékos, aki a napokban hivatalosan is bejelentette a nemzeti együttestől való közelgő visszavonulását, egyre inkább meggyőződik arról, hogy a következő szezont az amerikai futball-ligában, azaz az MLS-ben szeretné tölteni visszavonulását megelőzően, azonban utóbbi forrás szerint Chiellini majd csak májusban, egy Andrea Agnellivel való találkozót követően dönt majd véglegesen a folytatásról jelenlegi prioritásainak és terveinek ellenére. 

A La Gazzetta dello Sport szerint a legenda pótlására Antonio Rüdiger Real Madriddal való megállapodását követően a Torino brazil kiválósága, Gleison Bremer lenne az első számú kiszemelt, akiért azonban a Bianconerinek minden bizonnyal nagy csatát kellene vívnia az Inter gárdájával, ezért pedig Nicola Balice szerint a fekete-fehérek két alternatív megoldással is rendelkeznek a Monaco futballistájának, Benoît Badiashile-nek, valamint a Fiorentina viszonylag olcsón megszerezhető szerb játékosának, Nikola Milenkovićnak személyében. 

Giovanni Albanese szerint a vezetőség elsősorban mindenestere a keret jelenlegi védőinek hosszabb távú megtartására törekedne, kik közül elsőként a 2024-ig élő kontraktussal rendelkező Danilónak, valamint Daniele Ruganinak tehetnek majd szerződéshosszabbítási ajánlatot, melynek keretein belül nagy valószínűséggel csökkentenék az olasz játékos fizetését, s rövidebb távúra szabnák a vele megkötendő megállapodás időtartamát is, melyet ekképp 2025-ig tolnának ki. 

Albanese úgy tudja, hogy Chiellini lehetséges távozásának ellenére a csapat másik veterán olasz ikonja, Leonardo Bonucci akár hosszabb távon is a keret tagja maradhat, mivel annak ellenére, hogy a futballista immár harmincnegyedik életévében jár, s a jelenlegi idényben sérülékenyebbé is vált a korábbiakhoz képest, továbbra is a Zebrák egyik legfontosabb vezérének tekinthető, emiatt pedig korántsem elképzelhetetlen, hogy a Juventus vele is hosszabbít majd a következő hónapok valamelyikében. 

A szakíró ezen felül Matthijs de Ligt helyzetéről is igyekezett felvilágosítást adni, aki egyébként a Sky Sport Italia, valamint Matteo Moretto szerint is érinthetetlennek számít az Öreg Hölgynél, azaz a klub még egy jelentős ajánlat esetén sem adná el játékjogát. Albanese úgy tudja, hogy a holland ifjú az utóbbi időszakban a Bianconeri egyik legjelentősebb vezérévé nőtte ki magát, melynek nyomán az illetékesek, valamint a szurkolók is szívesen látnák rajta a csapatkapitányi karszalagot a következő szezontól fogva, ez pedig minden bizonnyal szerződésének kiterjesztésével is együtt járna, ami bebiztosítaná, hogy az Ajax egykori kiválósága hosszabb ideig a torinóiak kötelékében szerepelhessen. 

Albanese végezetül arról írt, hogy a Chiellini pótlására vonatkozó lehetőségek kiértékelése előtt a Juve szakmai stábja minden bizonnyal ki fogja értékelni román labdarúgójának, a kölcsönben a Salernitanánál szereplő Radu Drăgușinnak helyzetét is, aki a déli alakulattól visszatérve akár a csapat állandó tagjává is válhatna, mellette pedig elméletileg az U23-as csapat alappillére, Koni De Winter is hasonló felmérésen eshet át, s adott esetben válhat a felnőtt együttes labdarúgójává.