Hírek Jesus és Raspadori helyzetéről

gabriel_jesus_1.jpgA tegnapi nap folyamán a Juventus két támadó-kiszemeltjének, a Manchester City kötelékében szerelő, s a klub a nyáron minden bizonnyal elhagyó Gabriel Jesusnak, valamint a Sassuolo keretéhez tartozó, s az Öreg Hölgy ellen este gólt is szerző Giacomo Raspadorinak tekintetében is új hírek láttak napvilágot az olasz, illetve a nemzetközi sportsajtó jóvoltából, melynek alapján egyértelműen kijelenthető, hogy a Bianconeri változatlanul éles szemmel figyeli a szóban forgó labdarúgókat. 

The Guardian szerint a regnáló angol bajnok brazil centerének jövője továbbra is bizonytalan, a Cityvel való esetleges szerződéshosszabbítása pedig jelen pillanatban is teljesen a levegőben lóg, emiatt pedig Jesus az utóbbi időben immár ténylegesen elkezdett más lehetőségek után nézni, mely célállomások között a futballistát régóta követő Juventus, valamint az Inter is ott vannak a szaklap híreinek alapján.

Fabrizio Romano ezzel szemben arról írt, hogy Jesus Manchesterből való távozása eldöntött kérdésnek és biztosra vehetőnek számít, mivel a klub semmiképpen sem szeretné marasztalni a dél-amerikai játékost, ugyanis helyette a Borussia Dortmundot a nyáron elhagyó Erling Håland megszerzésére koncentrálnának, mellyel párhuzamban brazil kiválóságukat az Arsenal csapatának adnák el, kihasználva ezzel az Ágyúsok heves érdeklődését. 

A Sassuolo sportigazgatója, Giovanni Carnevali emellett Giacomo Raspadori helyzetéről igyekezett felvilágosítást adni, kijelentve, hogy bár a Neroverdi képviselői egyelőre nem kezdeményeztek párbeszédet az Öreg Hölggyel, valós lehetőségnek számít, hogy az olasz reménység a nyáron elhagyja a zöld-feketéket, adott esetben pedig akár a Bianconerihez is csatlakozhatna majd. 

"Raspadorival kapcsolatban nem lenne értelme eltitkolni, hogy klubunk a nyáron meg fogja kérni az egyes labdarúgók árát, mivel célunk alapvetően nem tehetségeink kiárusítása, hanem megtartása lenne. Ha valaki távozni szeretne, természetesen nem gördítünk elé akadályt, azonban ez esetben az érdeklődődnek nem is fogjuk áron alul értékesíteni legjobb futballistáinkat. 

Klubunk mindenképpen ki fogja értékelni a legjobb, legvonzóbb, s folyamatosan frissülő lehetőségeket a következő mercato során, s mivel a Sassuolo kiváló kapcsolatot ápol a Juventusszal, minden bizonnyal számos alkalmunk nyílik majd arra, hogy párbeszédet folytassunk a torinóiakkal egyes játékosok tekintetében, azonban egyelőre nem tettünk lépéseket ebbe az irányba" – összegzett Carnevali.