Rüdiger a Realé, Pogba a PSG-é lehet?

rudiger_2022.jpgAz elmúlt napokban meglehetősen fontos hírek láttak napvilágot a Juventus két fontos nyári kiszemeltjével, az egyaránt lejáró szerződéssel rendelkező Antonio Rüdigerrel, valamint Paul Pogbával kapcsolatban, mely hírek alapján egyértelműnek tűnik, hogy a szóban forgó játékosok az idény végén biztosan el fogják hagyni jelenlegi alakulataikat, azonban egyelőre nem úgy tűnik, hogy a Bianconeri vezetné az értük zajló versenyfutást. 

Fabrizio Romano és Gianluca Di Marzio péntek éjjel gyakorlatilag egyszerre számoltak be arról, hogy Rüdiger a jelek szerint nem fogja meghosszabbítani szerződését a Chelsea együttesével, mivel nem akar két hónapnál többet várni a jövőjével kapcsolatos döntés meghozatalára, a Kékek új tulajdonos kinevezéséről folytatott tárgyalásai pedig magától értetődő módon ezen folyamatot is jelentősen megnehezítenék a megbeszélések megkezdésének esetén. 

Bár a német futballista az eddigiekben is mindig tiszteletben tartotta a londoni gárdát, valamint mesterét, Thomas Tuchelt, úgy érzi, itt az ideje belevágni egy új kihívásba, ennek nyomán pedig a Chelsea jelenlegi, vagy leendő vezetősége nem is fog új ajánlatot tenni a labdarúgónak a hosszabbításra vonatkozóan. 

Romano kijelentette, hogy a Paris Saint-Germain, továbbá a Bayern München együttesei már régebben kiszálltak a Rüdigerért folyó versenyfutásból, s bár a Juventus névleg változatlanul érdeklődik Rüdiger iránt, a belső védőhöz jelenleg a Real Madrid áll a legközelebb, mely klub már decemberben közvetlen kapcsolatot létesített a német ügynökeivel, ezt figyelembe véve pedig kijelenthető, hogy a spanyol gárdának meglehetősen jó esélyei mutatkoznak a transzfer lezárására. 

Paul Pogba tekintetében valamivel kevésbé egyértelmű helyzetről beszélhetünk, ugyanis a francia középpályás jövőjét illetően mindeddig csak különféle feltételezéseket hallattunk az érintettektől, mivel a Manchester United már 2021 júliusa óta a labdarúgó válaszára vár a folytatással kapcsolatban. 

A Vörös Ördögök mestere, Ralf Rangnick a tegnapi napon mindenesetre igencsak figyelemre méltó nyilatkozatot tett a futballistával kapcsolatban, ezt figyelembe véve pedig Pogba a nyáron hat esztendőt követően valóban búcsút fog inteni Manchesternek, s ingyen igazolható játékosként távozik nevelőegyesületétől. 

"Jelenlegi tudomásunk szerint Paul nem fogja meghosszabbítani az idény végén lejáró szerződését, emiatt pedig rendkívül valószínű, hogy a következő szezonban már nem lesz a Manchester United kötelékének tagja" – fogalmazott a szakember, mely nyilatkozatot követően Fabrizio Romano szinte azonnal leszögezte, hogy a franciáért jelenleg a Paris Saint-Germain érdeklődik a legerősebben, akik már fel is vették a kapcsolatot Pogba ügynökével, Mino Raiolával, azonban a játékosért folyó verseny kimenetele ezzel együtt is teljességgel nyitottnak számít.