Hírek kiszemeltekről és edzőkről

max_allegri_salernitana.jpgA tegnapi nap során ismételten újabb hírek láttak napvilágot a Juventus esetleges nyári kiszemeltjeit, valamint a szakmai stáb helyzetét illetően, melynek keretein belül egyes források új neveket is megemlítettek, ezen felül pedig nem feledkeztek meg az együttesnél sokak szerint immár egyértelműen fennálló edzőkérdésről sem. 

A Corriere Torino értesülései szerint Federico Cherubini listáján az AS Monaco védője, Benoît Badiashile lenne az első számú célpont, akit az olasz szakember elsősorban a potenciálisan távozó Giorgio Chiellini pótlására szerződtetne, mellette azonban a Fiorentina labdarúgója, Nikola Milenković is megtalálható a klub kiszemeltjei között, akinek kontraktusa 2023-ban jár le a Violák alakulatánál. 

Giovanni Albanese mindemellett arról értekezett, hogy a Bianconeri többé nem érdeklődik a Feyenoord török középpályása, Orkun Kökçü iránt, aki szinte végérvényesen lekerült az együttes listájáról, azonban vele ellentétben az Udinese argentin jobb oldali szárnyvédője, Nahuel Molina minden bizonnyal konkrét célpontot jelent majd a nyári mercato folyamán. 

A TNT Sports Argentina szerint a fekete-fehérek ennek dacára máris új kiszemeltre tettek szert a River Plate középpályásának, Enzo Fernándeznek személyében, aki 20 millió eurós kivásárlási árral rendelkezik a dél-amerikai alakulatnál, ezért pedig alapvetően könnyedén megszerezhető lenne a torinóiak számára, habár a Manchester United, a Manchester City, valamint a Real Madrid is érdeklődik iránta a hírek alapján. 

Romeo Agresi ezzel szemben a szakmai stábbal kapcsolatban számolt be újabb fejleményekről, leszögezve, hogy jelen pillanatban teljességgel lehetetlennek tűnik, hogy a 2026-ig élő szerződéssel bíró Massimiliano Allegri az idény végén távozzon a Juventustól, ugyanakkor ennek ellenére korántsem elképzelhetetlen, hogy a mester stábjában nagyobb változások menjenek végbe a nyáron, ezzel pedig mégiscsak lehet számítani némi átrendeződésre a csapat játékáért felelős egyéneket illetően.