A Juventus spanyol támadója, Álvaro Morata a tegnapi nap folyamán terjedelmes nyilatkozatot adott az olasz DAZN részére, melynek keretein belül igen sok témát érintve szót ejtett a jelenlegi szezonban mutatott teljesítményéről, a csapatot nemrégiben meglátogató Carlos Tévezhez fűződő viszonyáról, az általa legjobbnak tartott védőkről, s egyes játékostársaihoz fűződő viszonyáról is. Az alábbiakban ezen szavakat tesszük közzé. 

"A mostani szezonban számos szép és nagy pillanatot élhettünk át, egy valóságos érzelmi hullámvasutat, hiszen csapatként is szembesültünk, s én magam személyes szinten is találkoztam hullámvölgyekkel, valamint hullámhegyekkel. E tapasztalatok természetesen segítettek nekem abban, hogy megértsem, hogy a győzelmet, valamint a vereséget gyakran csak egyetlen hajszál választja el egymástól, együttesünkre pedig ugyancsak jótékony hatást gyakoroltak az átéltek, ugyanis újra mi vagyunk a Juventus, emiatt pedig nagy várakozásokkal és reményekkel nézhetünk a jövő elé" – kezdte mondanivalóját a labdarúgó. 

"Nem gondolnám, hogy bármi miatt is szükséges lenne megbánást tanúsítanunk az elmúlt hónapokat illetően, részben azért, mert sokunk számára úgy tűnt, hogy a mostani idényben nem is egy évadon, hanem legalább két-három kisebb szezonon megyünk keresztül, ami magától értetődő módon rendkívül megnehezítette a dolgunkat. Mindennél azonban sokkal fontosabb, hogy mit fogunk tenni az elkövetkezendő időszakban, s hogy milyen tervekkel rendelkezünk a folytatást illetően. 

Nem szabad panaszkodnunk helyzetünk miatt, mivel, ha csak a jelenlegi pozícióinkban állunk majd két hét múlva, akkor is szerepelni fogunk a jövő évi BL-ben, valamint a Coppa Italia fináléjában, ezt pedig soha, egyetlen perc erejéig sem szabad természetesnek vennünk, hiszen vannak olyan kiváló bajnokok, akik pályafutásuk során sosem értek el ennyi trófeát és eredményt, nekünk pedig hálásnak kell lennünk a sorsnak, hogy visszavonulásunk napján mindezt elmondhatjuk majd magunkról. 

A Juventus játékosai egytől-egyig a jövő bebiztosításának érdekében futnak ki a gyepre, minden egyes edzésen és összecsapáson. Rengeteg olyan labdarúgóról tudok, akik csak álmodhattak arról, hogy egy napon az Öreg Hölgy kötelékében futballozzanak, nekünk pedig értünk is küzdenünk kell. Teljesen normális, hogy a közvélemény és a szurkolók minden meccsen legjobb oldalamat szeretnék látni, én pedig ennek nyomán igyekszem mindent megtenni a győzelemért, a csapattársaimért, valamint a klub drukkereiért is. 

Sokszor beszéltem már arról, hogy milyen jól érzem magam Torinóban, emiatt pedig nem is szeretnék más klubokkal kapcsolatos múltbéli eseményekről beszélni. Örülök, hogy itt lehetek, hogy minden egyes nap elmehetek a reggeli edzésekre a Continassára, hogy a gyermekeim minden reggel azt kérik tőlem, hogy énekeljem el nekik a Juventus himnuszát. Boldog vagyok, s bár még boldogabb lennék, ha a szezon végén a Coppa Italia-serleggel együtt fényképezhetnének le, ezt az örömöt semmi másért nem cserélném el a világon. 

Mikor Carlos Tévez nemrég visszatért a Juventushoz, elsőként köszönetet mondtam neki az egymás oldalán átélt élmények miatt, melyet igazából sokszor megtettem már, mikor az elmúlt években beszéltem vele valamilyen formában. Meggyőződésem, hogy most részben neki köszönhetően vagyok az, aki vagyok, hiszen mindössze huszonegy esztendős voltam, mikor a Bianconerihez kerültem a Real Madridtól, s megismerkedtem vele, közös idényünkben pedig minden tapasztalatát megpróbálta átadni nekem, annak ellenére, hogy kezdetben nagyon csúnyán tudott rám nézni, mikor elvétettem egy passzt, vagy túl korán engedtem a kapura egy lövést. 

Számomra Carlitos a valaha volt egyik legjobb futballista, mivel hihetetlen képességekkel és technikai képzettséggel rendelkezik, fénykorában pedig volt idő, mikor öt perc leforgása alatt képes volt felforgatni egy egész alaklatot, ilyen labdarúgóból pedig meglehetősen kevés volt sportágunk történelmében. Tévez képes lett volna arra, hogy egymaga vigye vállain a teljes csapatot, vagy hogy egymaga nyerjen meg egy meccset, ebben egészen biztos vagyok, ahogy abban is, hogy segítsége nélkül sosem juthattam volna el ilyen magas szintre, s ilyen alakulatok kötelékébe. 

Mostani találkozásunknál rögtön azzal kezdte, hogy testfelépítésem miatt nem gondolta volna, hogy valaha is képes leszek ilyen eredményesen játszani a támadósor bal szélén, emellett pedig céljainkról, gyermekeinkről, múltunkról, jövőnkről, egyszóval szinte mindenről szót ejtettünk. Carlitos tudja, hogy mindig hálás leszek neki az együtt töltött idényünk miatt, ami életem egyik legjobb szezonja volt, s még szebb lehetett volna, ha Berlinben sikerül győzelmet aratnunk a Barcelona fölött. Ha Paul Pogba lerántását követően, ami véleményem szerint egyértelműen büntetőt érő eset volt, a játékvezető tizenegyest ítélt volna a javunkra, talán erre is képesek lehettünk volna, ám ezzel együtt sincs miért sajnálkoznunk, mivel egészen egyszerűen ilyen az élet. 

Ha kiosztok egy asszisztot, ugyanolyan jó érzések ragadnak magukkal, mint mikor gólt szerzek. A Juve játékmódjában a középcsatárnak szigorúan tartania kell magát az együttes taktikájához, s alkalmazkodnia kell a csapattársakhoz, emellett pedig természetesen minél több találatot kell lőnie, azonban én, eredeti posztom ellenére mindig is sokkal jobban szerettem némiképpen visszavontabb szerepkörben játszani, még akkor is, ha ez azzal járt, hogy vissza kellett mennem védekezni, segítenem kellett a labdakihozatalokban, be kellett piszkolnom magam, vagy módszeresen tördelnem és akadályoznom kellett az ellenfelek saját támadásainak felépítésében. 

Meggyőződésem, hogy egy olyan center, aki egy idényben 40-50 gólt szerez, ám nem nyer egyetlen trófeát sem, gondolkodás nélkül cserélne egy olyan támadóval, aki mindössze 15 találattal rukkol elő a szezonban, mellette viszont serlegeket is begyűjt. Természetesen támadóként én is szeretek gólt lőni, hiszen ezzel is nagy mértékben segíthetem együttesemet, s valljuk be, saját magamat is az egyes címek megszerzésében, azonban ha egy adott helyzetben egy gólpassz által lehetek igazán hasznos tagja a csapatnak, akkor ugyanolyan boldognak érzem magam, mintha én vettem volna be az ellenfél kapuját. 

A legerősebb védő, akivel szembenéztem pályafutásom során, talán Sergio Ramos volt, ám mellette elképesztően nagyra tartom Giorgio Chiellinit, Leonardo Bonuccit, valamint Andrea Barzaglit is, akiket mindenképpen klónozni kéne, hogy értékeiket a következő nemzedékek is magukba olvaszthassák. A veteránok mellett természetesen nem feledkezhetünk meg az új, feltörekvő generációról sem, melynek tagjai közül Matthijs de Ligt kisvártatva fantasztikus játékos lesz, Aymeric Laporte pedig már most az. Bár a spanyol válogatott fénykorából általában a középpályások, elsősorban Xavi és Iniesta teljesítményét emelik ki, valójában miden nagy csapat egy stabil védelemre épít, melyet az akkori, Iker Casillassal felálló spanyol nemzeti együttes, valamint a tavaly nyáron Európa-bajnokságot nyerő Azzurri is alátámaszt, melynek tengelyét éppen Chiellini és Bonucci szolgáltatták" – összegzett Álvaro Morata.