Rabiot: "A bíró döntötte el a Juventus-Intert"

rabiot_inter_ellen.jpegA tegnap esti Juventus-Inter mérkőzést végül a milánói vendégcsapat nyerte meg egy büntetőből szerzett találattal. Az összecsapást követően a Juventus csapatából Adrien Rabiot adott interjút a DAZN riporterei számára.

A Bianconeri az esti találkozót megelőzően tizenhat mérkőzés óta volt veretlen, mely sorozatot aztán Hakan Çalhanoğlu értékesített tizenegyese törte meg. Ugyan Wojciech Szczęsny hárította az első próbálkozást, azonban de Ligt korai büntetőterületre lépése miatt Massimiliano Irrati újra rúgatta  a büntetőt, melynek során a labda másodszor már utat talált a hálóba, ezzel kialakítva a 0-1-es végeredményt.

„Elégedett vagyok a saját magam és társaim teljesítményével. Nagyszerűen játszottunk, de a gólszerzésben nem volt szerencsénk.” - mondta Rabiot az interjújában.

A Villarreal ellen mutatott játékhoz hasonlóan a Juventus dominált a teljes mérkőzésen, húsz kapura rúgást kísérelt meg a Zebra-csapat. Két kapufát is szerzett a hazai együttes, először Giorgio Chiellini egy méterről hagyta ki helyzetét a felsőlécet eltalálva, majd Denis Zakaria gyönyörű egyéni akciója is kapufával ért véget, így nem született gól a Juventus részéről.

„Akárcsak a Bajnokok Ligájában, csupán egy szerzett gól hiányzott. Mindkét mérkőzésen jobban játszott a Juventus ellenfelénél, legalábbis én így gondolom.” - értékelte a csapat teljesítményét a francia válogatott játékos.

„Lőttünk kapufát, és talán nekünk is járt volna tizenegyes. Ma este a játékvezető döntötte el a mérkőzést. A Denis Zakaria ellen elkövetett szabálytalanság véleményem szerint a büntetőterületen belül történt. Ez egy igen fontos incidens volt, amely szerencsétlen módon befolyásolta a játékot.”

A VAR vizsgálta a kérdéses szituációt, és ezt követően a bíró úgy ítélte meg, hogy nem egyértelműen a vonalon történt a szabálytalanság, így csak szabadrúgást adott a rekordbajnoknak a tizenhatos széléről.

A Juventus ezzel a vereséggel végleg kiszállt a Scudettóért folyó küzdelemből, átadva ezzel a lehetőséget tabellát vezető hármasnak, hogy a dobogó legfelső fokát megszerezzék.

„Győzni akartunk, megelőzni az Intert, és nyomást helyezni a Milanra és a Napolira. Sok pontot kell még szerezni, de ez igen nehéz, ha a Scudettóról van szó.” - zárta mondandóját a középpályás.