Helyzetjelenés - a női csapat

noi_csapat_juve_inter.jpgHajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy imádott klubunk nem csak egy felnőtt férfiegyüttesből áll, hanem van egy tartalék, egy ifjúsági és egy hölgyek által alkotott gárda is, akikről általában igencsak keveset hallhatunk. Ezt a hiányt szeretnénk pótolni  sorozatunkkal, ami mindig az aktuális hét eseményeit fogja bemutatni. 

Az elmúlt hét napban sem a legfiatalabbak, sem pedig a tartalékok nem léptek pályára, így most csak a női csapat eredményei kerülnek célkeresztbe. A hölgyek a bajnokságban az Intert fogadták, és győzték le hazai pályán 3:1-re. Az ezúttal 4-3-3-as formációt választó Montemurro-csapat a 26. percben egy legurított szabadrúgás után, több mint 20 méterről eleresztett Lisa Boattin góllal szerzett vezetést, a pazarul eltalált labda a hosszú alsóban kötött ki. Aztán alig nyolc perccel később, egy hasonlóan eltalált bombával tette semmissé a vezetést a milánói Tatiana Bonetti, csak ő a felső sarokba zúdította a játékszert. Lisa Boattin az 50. minutumban még ennél is nagyobb gólt tudott lőni, amikor a maga második találatát helyezte el, mégpedig a rövid felsőbe úgy, hogy a kapufáról vágódott a labdája a hálóba. Borzalmasan nagy gól volt. Nem sűrűn fordul elő, hogy a balhátvéd két gólt is lő egy meccsen, hát ma ennek is szemtanúi lehettünk. A 69. percben aztán végleg eldőlt a mérkőzés, amikor Girelli tanári előre ívelésével Agnese Bonfantini lépett ki, és a kapus mellett higgadtan gurított a hosszú alsóba. A hátralévő időben még alakultak ki helyzetek, de a kapusok már lehúzták a rolót. A Zebrák vezetik a tabellát, a fekete-kékek az ötödikek. A hétvégén a hatodik helyezett Samp látogat Torinóba, de előtte a lányok még letudták a visszavágót a Bajnokok Ligájában a Lyon ellen. A torinói meccsen 2:1-es hazai győzelem született, ennek tudatában játszottak a csajok tegnap este.

A hétszeres győztes otthonában várt pokoli nehéz visszavágó a Zebrákra, akik bár 2:1-es előnyből várták a meccset, de egyben biztosak lehettek abban, hogy amennyiben döntetlenre játszanak, akkor biztosan kikapnak Európa sztárcsapatától. Ebben a hangulatban indult útjára a labda, a védekezőbb 4-4-2-t választva, és az első 30 perc nyomását is csak azért élte túl a Bianconeri, mert kapusa nem akármilyen védésekkel állta a sarat, de aztán a következő öt percben nagyot fordult a továbbjutás szempontjából a helyzet. Az a Juventus, aki az ellenfelek kapuja előtt gyilkosként csap le fejjel áldozataira, most a saját fegyverével lett térdre kényszerítve, hiszen a 33. és a 35. percben is légitámadás után kapott gólt. Első ízben a középcsatár, Ada Hegerberg, másodszor a bal oldali támadó, Melvine Malard bólintott a hálóba. A teljes félidőt alapul véve, csak egy helyzete volt a torinóiaknak, de hatalmas ziccerben csak a védő lábát sikerült eltalálni. Sajnálatos módon a helyzet a második játékrészben sem javult, csak francia helyzetek alakultak ki, így nem is volt csoda, hogy érkezett a 73. percben a harmadik találat, Catarina Macario révén. Ahogy az ötösön belül átvette a labdát, és megcsinálta magának a helyzetet, az a védők álmait még sokáig kísérteni fogja, főleg Sara Gamát akiről lefordult a támadó. A 84. minutumban aztán egy jobb oldali szögletet követően, Andrea Stašková a hosszúba csúsztatott, felébresztve a reményt, Cernoia beívelését gólra váltva. Aztán már nemhogy gólt nem tudott szerezni a fekete-fehér gárda, de helyzete sem volt, úgyhogy ha szigorúan csak a mai meccset nézzük, akkor megérdemelten jutott tovább a hazai csapat. A másik ágon az a Wolfsburg jutott tovább az Arsenal ellen, akik a Juve csoportjában szerepeltek.