Bonucci: "Nem tudom, hogy Giorgio folytatja-e"

chiellini_bonucci_azzurri.jpgA Juventus és az olasz válogatott veterán belső védője, Leonardo Bonucci a tegnapi nap folyamán rövidebb nyilatkozatot adott az Azzurri Törökország elleni barátságos meccsét megelőzően, melynek keretein belül szót ejtett hátvédtársának, Giorgio Chiellininek jövőjéről, valamint saját, folytatásban betöltendő szerepéről is, az általa elmondottak pedig érdekes módon remek összhangban vannak a La Gazzetta dello Sport újságírójának, Fabiana Della Vallénak híreivel is, aki a minap ugyancsak új információkat tett közzé a harminchét esztendős legendáról. 

"Őszintén szólva eddig még nem beszéltem Giorgióval a jövővel kapcsolatos kérdésekről, azonban a magam részéről biztos vagyok benne, hogy személyes szinten a továbbiakban is szeretnék az Azzurri keretének tagja maradni, s példát mutatni a jelenleg is itt játszó, valamint a jövőben válogatottá váló fiatalok számára. Az biztos, hogy nekünk ez volt az utolsó esélyünk arra, hogy pályára léphessünk egy világbajnokságon, azonban saját helyzetünknél sokkal fontosabb az olasz futball jövője, ezért pedig személyes kudarcom ellenére úgy érzem, hogy részt kell vállalnom az elkövetkezendő időszak építkezéséből" – szögezte le a játékos. 

Fabiana Della Valle mindezzel együtt arról értekezett, hogy a Juventus vezetősége jelen pillanatban már korántsem biztos abban, hogy az idény végén valóban élni kellene-e a Chiellini szerződésében rejlő hosszabbítási opcióval, ami azt jelentené, hogy a klub automatikusan kiterjeszti az ikonikus labdarúgó kontraktusát további egy esztendővel, azaz 2023 júniusának végéig. 

A szakíró szerint az illetékesek leginkább a csapatkapitány rendkívül gyakorivá váló sérülései, illetve kora miatt jutottak erre a következtetésre, mivel a futballista az aktuális szezonban összesen 17 összecsapást (köztük nem egy kulcsfontosságú meccset) kényszerült kihagyni különféle egészségügyi gondjaiból kifolyólag, ezért pedig a Bianconeri vezetősége komolyan elgondolkodott azon, hogy a szezon végeztével búcsút int egyik legnagyobb legendájának, melyről a felek mindenképpen konzultálni fognak majd a nyári mercato kezdete előtt. 

Della Valle ezen felül megerősítette Giovanni Albanese korábbi értesüléseit is, melynek alapján a labdarúgó előtt három út áll jelen pillanatban, ezek szerint pedig egyelőre a Bianconeri kötelékében való maradás, a visszavonulás, s a Juve igazgatótanácsában való szerepvállalás, illetve az MLS-be való igazolás is a Chiellini rendelkezésére álló forgatókönyvek között van, viszont jelenleg senki sem tudja, hogy a futballista miként határoz majd sorsáról.