Sissoko: "A Juve nem fog összeomlani Dybala távozása miatt"

mohamed_sissoko_interview.jpg"A Villarrealtól elszenvedett vereség természetesen számomra is hatalmas csalódást okozott, azonban a Juve meglepően gyorsan és jól reagált a kudarcra, megmutatva, hogy az alakulat egyértelműen sikeres szezont szeretne zárni. A magam részéről pedig éppen emiatt vagyok képes továbbra is hinni bennük" – e szavakkal kezdte mondanivalóját az Öreg Hölgy egykori labdarúgója, Mohamed Sissoko, aki a napokban exkluzív interjút adott a TuttoJuve számára, melynek keretein belül hosszabban értekezett a csapatot érintő legutóbbi változásokról, ekképp Paulo Dybala távozásáról, valamint az Inter elleni április eleji rangadóról is, emellett pedig nem felejtette el értékelni a klub legújabb kiszemeltjeit sem. Az alábbiakban ezen szavak magyar fordítását olvashatjátok. 

Anélkül, hogy belemennénk a legapróbb részletekbe, szerinted lehet még hinni a Scudettóban?

"Annak ellenére, hogy az AC Milan jelenleg egyértelműen más szintet képvisel, mint a többi olasz klubcsapat, nem változtattam meg erről alkotott véleményemet. A szezonból még mindig sok meccs van hátra, ezeken pedig bármi megtörténhet, míg Max Allegri igen jó munkát végez Torinóban, a közvéleménynek pedig már csak emiatt sem lenne szabad leírnia az Öreg Hölgyet."

Vajon a Derby d'Italia fordulópontot jelenthet majd a Juve bajnoki címért folyó harcában? 

"A Juve saját szurkolói előtt fog megmérkőzni az Interrel, egy címvédő elleni győzelem pedig természetesen képes lenne nagyot lendíteni a Bianconeri mentalitásán. Emellett arról sem feledkezhetünk meg, hogy egy esetleges sikerrel a Zebrák még közelebb kerülnének fő riválisaikhoz, ami végérvényesen nyílttá tenné az aranyéremért folyó versenyfutást."

Az Öreg Hölgy és az Inter egymás elleni találkozóját hagyományosan is kiemelt figyelem övezi Olaszország-szerte, azonban az elmúlt héten a Juventus a pályán kívül is lejátszott egy fontos meccset, melyet azonban minden jel szerint nem nyert meg teljes mértékben. Te magad számítottál arra, hogy Paulo Dybala nem fogja meghosszabbítani nyáron lejáró szerződését? 

"Őszintén szólva igen, egyértelműen számítottam arra, hogy az események ezzel a végkifejlettel fognak zárulni, mivel a Juventus minden tekintetben új ciklust nyitott, s új projektet indított a mostani szezon elején, Dušan Vlahović januári leigazolása pedig a csapaton belüli erőviszonyokat, s egyes labdarúgók helyzetét is megváltoztatta, ahogy arra Maurizio Arrivabene is utalt a hírek megjelenését követő nyilatkozatában. Mindezzel együtt úgy vélem, hogy a Bianconeri Dybala minden erényének ellenére sem fog összeomlani, ugyanis a csapat számos olyan futballistát tudhat magáénak, akik jó teljesítményükkel és személyiségükkel képesek lehetnek különbséget jelenteni a továbbiakban."

Vajon a Juve mennyire fogja megérezni egy ilyen kaliberű futballista hiányát? 

"Egy olyan bajnok, mint Paulo minden együttesnek hiányozna, azonban a labdarúgásban mindig számítani kell az ehhez hasonló történések bekövetkezésére. A Juventusnak ezt követően az olyan fantasztikus játékosokból kell majd kiindulnia, mint amilyen Vlahović is, reményeim szerint pedig a szerb mellett további kiválóságok is magukra fogják ölteni a fekete-fehérek szerelését."

Mit gondolsz, a történtek milyen módon befolyásolják majd Dybala pályán mutatott teljesítményét a szezon hátralévő részében? 

"Biztos vagyok benne, hogy Paulo utolsó torinói napjáig maximális profizmust fog tanúsítani, s mindent meg fog tenni azért, hogy a szurkolók jó szívvel emlékezzenek rá távozása után. Nincsenek kétségeim afelől, hogy Dybala minden kvalitását megcsillogtatja majd a pályán, hiszen ez már a hetedik idénye a Juve kötelékében, ami mindennél jobban megmutatja, hogy az egyes döntésektől függetlenül is imádja ezt a csapatot."

Vajon milyen jövő állhat La Joya előtt? 

"Igazság szerint nem tudom, ám én is találkoztam az azzal kapcsolatos hírekkel, hogy milyen kiváló csapatok érdeklődnek iránta, ami a futballista képességeit tekintve teljesen természetesnek mondható egy ilyen helyzetben. Személy szerint kétségkívül Spanyolországban látnám őt legszívesebben, mivel karakterisztikája alapján nagyszerűen illene a La Liga stílusához, ám nekem teljesen mindegy, hogy hova igazol, kivéve, ha végül az Intert választja majd, mivel őszintén szólva nem szeretném, ha a Juventus legnagyobb riválisának mezében folytatná."

Ki lehet Dybala utódja az Öreg Hölgynél? 

"Sok erős futballista van, aki szóba jöhetne a Juventusnál, ám még csak március végét írjuk, ezért pedig egyelőre korai lenne erről elmélkedni. Mint mindig, most is bízom abban, hogy a klub felelős döntést fog hozni."

Mit vársz a nyári mercatótól? Vajon a vezetőség ténylegesen igazol majd egy nagy nevet a középpályára? Ha igen, te magad kit preferálnál az eddig emlegetett játékosok közül? 

"A Juventus szurkolójaként magától értetődő módon remélem, hogy az illetékesek ezúttal komolyan veszik majd a középpálya megerősítését. A nevek, melyeket az eddigiekben olvashattunk a sportsajtóban, mindannyian kiváló, azonban gyakran különböző profilú labdarúgókat takarnak, emiatt pedig igen nehéz lenne különbséget tenni közöttük. Az utóbbi időben leginkább Orkun Kökçü játékát figyeltem, mivel korábban nem igazán ismertem őt, ugyanakkor annak alapján, amit az elmúlt napokban láttam tőle, a Bianconeri egy fantasztikus igazolást hajtana végre megszerzésével. Orkun fiatal kora ellenére máris a Feyenoord alapembere, sőt tíz alkalommal már a török válogatottban is bemutatkozhatott, alacsony vételára és fizetése miatt pedig anyagi szempontból is kifizetődő beruházásnak számítana."

Véleményed szerint Kökçü készen állna arra, hogy a Serie A-ban futballozzon? 

"Úgy vélem, hogy a játékos egyértelműen készen áll egy minőségi ugrás megtételére, ekképp pedig helyt tudna állni a Juventus kötelékében is. Az Eredivisie klubjaiból érkező labdarúgók általában rendre nagyszerűen teljesítenek Olaszországban, Orkun pedig a szezon eddigi részében 6 gólt, s 8 gólpasszt jegyzett csapatában, mely statisztikák alapján a Serie A-ban is képes lenne remekelni."

Mi számít Kökçü pontos szerepkörének? 

"Tudomásom szerint Orkun több poszton is bevethető, ám megítélésem alapján leginkább középső, valamint támadó középpályásként tudna érvényesülni. Egy három fős középpályán minden bizonnyal nagyszerűen teljesítene, a Juventus pedig a hírek alapján éppen olyan labdarúgókat keres támadójátékának gördülékenyebbé tételére, mint ő."

Ha be kellene mutatnod a török labdarúgót, kihez hasonlítanád őt? 

"Lehet, hogy a következők nagy szavaknak fognak hangzani, ám engem leginkább Luka Modrićra emlékeztet a játéka, ugyanis minőségét illetően már most felér a horvát kiválóság mellé, potenciálját tekintve pedig minden szükséges képesség megvan benne ahhoz, hogy egy napon elérje a Real Madrid sztárjának szintjét" – összegzett Sissoko.