A Juventus brazil futballistája, Danilo nemrégiben fontos mérföldkövet ért el a torinói alakulatnál, ugyanis immár 100 alkalommal ölthette magára a fekete-fehérek szerelését, mely alkalomból a klub hivatalos csatornája hosszabb interjút készített a dél-amerikai kiválósággal, melyben szó esett a játékos együttesnél töltött különféle élményeiről, egyebek mellett kedvenc találatáról, megszerzett trófeáiról, valamint legszebb pillanatairól is. Az alábbiakban ezen nyilatkozatot olvashatjátok. 

"A Juventus a világ egyik legjobb csapata, emiatt pedig senkinek sem könnyű elérni a 100 meccset a Bianconeri szerelésében. Őszintén szólva már az is büszkeséggel töltött volna el, ha csak egyetlen alkalommal ölthettem volna magamra ezt a csodálatos mezt, ebből kifolyólag pedig hihetetlenül boldog vagyok amiatt, hogy magam mögött hagyhattam ezt a mérföldkövet, hiszen az, hogy ennyi alkalommal futhattam ki a gyepre a torinóiak kötelékében, azt jelenti, hogy a klub bízik bennem, nekem pedig minden tekintetben meg kell hálálnom ezt" – fogalmazott a Juventus TV kamerái előtt. 

"Első ízben egy Napoli elleni Serie A-találkozón léphettem pályára a Juventusban, egy rendkívül izgalmas, 4-3-ra végződő meccs alkalmával, elsősorban szurkolóinknak köszönhetően, ám korántsem ez az összecsapás a kedvencem az általam lejátszottak közül, mivel én magam jobban szeretem a nyugodtabb győzelmeket. A Bajnokok Ligájában az Atlético Madrid elleni 2-2-es döntetlen volt az első fellépésem, mely mérkőzésen Panita fantasztikus gólt szerzett, második gólunkat pedig Blaise Matuidi lőtte Alex Sandro beadását követően. 

A szerepköröket illetően az eddigiekben leginkább jobbhátvédet játszottam, azonban balhátvédként, belső védőként, valamint középpályásként is pályára léptem, azaz a kapuson kívül gyakorlatilag az összes védekező poszton megfordultam. Érdekesség, hogy tizenegy esztendős koromig eredetileg kapus szerettem volna lenni, így ez a pozíció sem lett volna idegen számomra, ám egyik első mesterem még kiskoromban felfedezte, hogy nekem a védelem szélén lenne a helyem, s azt hiszem, ebben maximálisan igaza volt. 

Az első gólomat a Napoli ellen szereztem a Juve mezében, mikor az ellenfél szöglete után egy gyors kontrát vezettünk a Partenopei térfelén, én pedig egy labdaátvételt, majd egy passzt követően végül az akció befejezését is elvállaltam, mindössze tizennégy másodperccel azután, hogy debütáltam a klub színeiben. Ezen felül lőttem két találatot a Sassuolo, egyet pedig az Atalanta ellen is, ám a legkülönlegesebbnek egyértelműen az első gólomat tartom, ennek emlékét pedig örökké magammal fogom hordozni, annak ellenére, hogy a Neroverdivel szemben éppen a születésnapomon találatam be. 

Gópasszokból szintén nem osztottam ki túlzottan sokat, mivel legfeljebb ötöt, vagy hatod tudtam adni társaimnak. Abban biztos vagyok, hogy idén Weston McKennie, majd Dušan Vlahović számára is előkészítettem, tavaly pedig amerikai barátom mellett Paulo Dybalát és Cristiano Ronaldót is kiszolgáltam, ám ez összességében még így is jóval kevesebb annál, mint amire egy szélső hátvédtől számítanak az emberek. 

Első torinói idényemben Scudettót szereztem az Öreg Hölggyel, ezt követően pedig a Coppa Italiát, valamint a Supercoppa Italianát is elhódítottam a Bianconerivel. A legnagyobb hatást ezen címek közül az Atalanta ellen bebiztosított kupasiker gyakorolta rám, mivel akkoriban csapatunk egy rendkívül negatív időszakon ment keresztül, a győzelem pedig segített nekünk abban, hogy visszataláljunk a helyes útra, emellett pedig nem feledkezhetek meg arról sem, hogy a koronavírus ellen bevezetett korlátozások feloldása után ezen megmérettetésen lehettek velünk első alkalommal drukkereink is. 

Csapatkapitányként emlékeim szerint először a Fiorentinával szemben szerepeltem a Zebráknál, mely meccsen az utolsó percben sikerült megszereznünk a győzelmet, csak és kizárólag annak köszönhetően, hogy a végsőkig hittünk abban, hogy sikerül diadalt aratnunk a Violákkal szemben. Amikor a Bianconeri kapitányi karszalagját viseled, hihetetlen energiák szabadulnak fel benned, mivel ez alkalommal azok a labdarúgók is veled vannak a pályán, akiknek a múltban megadatott ez a megtiszteltetés, mely tudat elképesztő tettekre vezethet téged. 

Egy Bologna elleni bajnoki mérkőzés alkalmával egy ízben a kiállítás sorsára jutottam, ezen felül azonban sosem kaptam piros lapot. Az az időszak, mikor a fenti eset megtörtént, meglehetősen nehéz volt számomra, mivel a szóban forgó találkozót megelőzően elveszítettük a Coppa Italia fináléját a Napolival szemben, a büntetőpárbajban pedig én magam is kihagytam saját tizenegyesemet, ezután pedig csak az járt a fejemben, hogy innentől fogva csendben kell maradnom, s leszegett fejjel tevékenykedve kell megtennem minden tőlem telhetőt a fejlődés érdekében. 

A legnagyobb érzelmeket adó találkozónak egyértelműen a tavalyi szezon utolsó Serie A-meccsét tartom, amit érdekes módon szintén a Bologna ellen vívtunk meg. Saját megmérettetésünk lejátszását követően mindannyian feszülten vártuk, hogy mi lesz a Napoli-Verona végeredménye, mivel Bajnokok Ligája-indulásunk e meccs kimenetelétől függött. Emellett az Inter elleni kupaelődöntőre is jó szívvel emlékszem vissza, hiszen az idő tájt meglehetősen magabiztos és jó teljesítményt nyújtottunk a különböző frontokon, a Nerazzurrival szemben pedig ismételten megmutattuk, hogy ha akarunk, képesek vagyunk igazán nagy dolgokat elérni. 

Legnehezebb ellenfeleimnek az AC Milan két labdarúgóját, Rafael Leãót, illetve Theo Hernándezt tartom, mivel rendkívül technikás és gyors játéksokról beszélünk, akikkel szemben azonban ennek ellenére is szeretek futballozni, mivel úgy vélem, hogy a hozzájuk hasonló játékosok ellen mutatkoznak meg igazán az ember kvalitásai.

Csapattársaim közül egyértelműen Alex Sandróhoz állok a legközelebb, akit immár tizenkét éve ismerek, s egymás családjait szinte már saját famíliánk részének tekintjük. Annak ellenére, hogy sok szempontból különbözőek vagyunk, remekül kijövünk a másik féllel, s nagyszerűen megértjük egymást. Rendkívül hálás vagyok azért, hogy egy olyan barátot tudhatok magaménak, aki minden szempontból nagyszerű ember, még ha viselkedését sokan nem is értik, vagy nem igazán képesek azonosulni vele" – összegzett Danilo. 

Az interjú itt tekinthető meg eredeti nyelven: