A Gazzetta szakértői Dybala helyzetéről

dybala_gazzetta.jpgA patinás olasz napilapnak számító La Gazzetta dello Sport általában rendre hiteles információkat szállító szakemberei, Giovanni Albanese és Fabiana Della Valle a tegnapi nap folyamán újabb hírekkel szolgáltak a Juventus argentin futballistáját, Paulo Dybalát illetően, szót ejtve a támadó Massimiliano Allegrivel kibontakozó hétvégi összetűzéséről, valamint a játékosnak ajánlandó új szerződésről is. 

Giovanni Albanese mindenekelőtt kijelentette, hogy a vezetőség tervei októberhez képest egyértelműen, s úgy tűnik, hogy végérvényesen megváltoztak La Joyával kapcsolatban, ugyanis immár semmiképpen sem szeretnék biztosítani számára az ősszel felkínált fizetési összeget, hanem alapbérének csökkentésével, valamint teljesítményhez kötött bónuszokkal kívánják megadni neki az évenkénti 10 millió eurós bért. 

A szakember szerint a feltételek nagyrészt a dél-amerikai támadó állandósuló sérülései miatt változtak, mely megbízhatatlanná tette őt a szakmai stáb, valamint a vezetőség szemében (ahogy arra a napokban Maurizio Arrivabene is utalt az olasz médiának adott interjújában), melynek alapján az illetékesek a Jorge Antunnal való mai találkozójukon egy 7+3 millió eurós szerződést kínálnak majd fel Dybalának, aki jelen állás szerint először meg fogja hallgatni az Öreg Hölgy vele kapcsolatos szándékait, s csak ezt követően gondolkodik majd el a megkeresés elfogadásán, vagy esetleges elutasításán. 

Albanese szerint a helyzetet némiképp bonyolítja, hogy bár Dybala alapvetően mindig is a Juventusnál szeretett volna maradni, lejáró kontraktusa miatt számos más alakulat is érdeklődik megszerzése iránt, mivel az Inter mellett az Atlético Madrid, valamint a Barcelona is szívesen erősítené meg keretét a tízes mezben játszó kiválósággal, mely csapatok közül La Joya nagy valószínűséggel a katalánokhoz való csatlakozást preferálná, ha útjai elválnának a fekete-fehérekkel. 

Fabiana Della Valle mindemellett az Allegri, valamint Dybala közötti szombati konfliktus okaira tért ki, ugyanis állítása szerint az, hogy General Max a csörtét követő sajtótájékoztatón mosolyogva, s az ügyet semmiségnek nevezve beszélt az összezördülésről, egyáltalán nem jelenti azt, hogy konfrontáció valóban békés mederben zajlott volna le, ami újabb jelet adhat arról, hogy végérvényesen kezd megromlani az argentin támadó, illetve a Juventus közötti kapcsolat. 

Az újságírónő úgy tudja, hogy mikor a tréninget megelőzően Juan Cuadrado és Dybala a csapat nevében arra kérték a szakvezetőt, hogy a keretnek ne kelljen a Continassán maradnia a Salernitana elleni találkozó előtt, melynek hallatán Allegri teljes mértékben felháborodott, s alapos fejmosást tartott a játékosoknak, ahol a két dél-amerikai labdarúgón kívül Danilóval, illetve Adrien Rabiot-val is kisebb vitába keveredett, ennek fényében pedig teljesen egyértelmű, hogy a tréner csak a békesség látszatának fenntartása miatt igyekezett elsimítani a konfliktust a sajtó kamerái előtt.