Sorozatban negyedszer esik ki a Bajnokok Ligájából gyengébbnek titulált ellenfél ellen a Juventus, ám egyik búcsú esetén sem volt ekkora gólbeli különbség a két együttes között, ugyanis 4-1-es összesítéssel távozik az idei BL-sorozatból a Juve, már a legjobb tizenhat között, utolsó olasz gárdaként. Kilenc éve, 2013-ban történt az meg a Bianconerivel, hogy ettől is rosszabb eredménnyel fejezte be útját a legrangosabb kupasorozatban, akkor a Bayern München 4-0-ás összesítéssel búcsúztatta Conte fiait. Természetesen ezúttal a vereség okaira próbálunk fényt deríteni, és összehasonlítani ezt a vereséget a korábbi kiesésekkel.

Mi mással is kezdhetjük az elemzést, mint a kezdőcsapattal. Még véletlenül sem a legoptimálisabb kezdővel állhatott ki az Öreg Hölgy köszönhetően a rengeted sérültnek, de Allegri lényegében kihozta a maximumot a rendelkezésére álló játékosanyagból. Ismét a 3-5-2-őt húzta elő a tarsolyból, ami azért is számított jó választásnak, mert így helyükre kerülhettek a futballisták úgy, hogy védekezésben gond nélkül lehetett átállni 4-4-2-re. Nagyban mutatja Emery hozzáállását a meccshez, hogy ő pont fordítva gondolkodott, és támadásban használt 4-4-2-őt, védekezésben pedig ötvédős rendszerre alakította át csapatát. Ez tiszta jele volt annak, hogy a Villarreal a biztonságra törekszik, fő célkitűzésük volt a gól elkerülése, és csak ezt követően gondolkodtak támadásokban. Ehhez képest a Juve meglepő módon kezdeményezőbb volt, már az első játékrészben igyekezett megszerezni a vezetést, amire meg is voltak a lehetőségek.

Nagyszerű első negyvenöt percet tudott produkálni a Juve, amely kevesebbet birtokolta ugyan a játékszert, ám két ziccerig is el tudott jutni, ebből egy lövés a kapufán csattant, Morata fejesét pedig Rulli tudta védeni. Ezen felül volt egy jó Vlahović-lövés is távolabbról, ám ezek kihagyásáért én személy szerint nem tudom okolni a srácokat. Sokkal inkább azért a szituációért, mikor Morata és Cuadrado egymást zavarták egy lecsorgó labdánál, amit könnyedén be lehetett volna pofozni. Az az egyet nem értés olyan hiba volt, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy most szomorkodva gondoljunk erre a párharcra. Ahhoz pedig, hogy ilyen lehetőségekig tudjon eljutni az Öreg Hölgy nagyon kellett, hogy minden egyes játékos megpróbálja a legjobbját nyújtani, meg legyen bennük a spirito, és Allegri is engedje el kicsit a gyeplőt. Ez többé-kevésbé meg is történt, így volt lehetséges az, hogy Rugani megnyerte az összes párharcát, láthattuk többször becsúszva szerelni, és még olykor technikás megoldásokra is futotta tőle. Ennek köszönhető az is, hogy Arthur ismét törekedett előre passzolni, többször próbálkozva hosszú átadásokkal, míg Rabiot esetében már az nagy szó volt, hogy a támadásokat próbálta segíteni, és lövéseket is eresztett el. E két erőn felül teljesítő játékos mellé hiányzott Locatelli, akinek mezzalaként az utolsó harminc méteren kellett volna kulcspasszokat osztania, ehhez képest a labda megtartásán kívül gyakorlatilag semmi haszna nem volt. Ez nem újdonság, ugyanis ezen szerepkörben mindössze a Spezia és a Sampdoria ellen tudott jó teljesítményt nyújtani, míg komolyabb gárdák ellen rendre kevés amit tesz. Ez most különösen látszott, ezt pedig sikerült megfejelni azzal, hogy a védekezéshez se tett hozzá semmit, míg a brazil és a francia ebben is mindent megtett, ami tőlük tellett. 

Míg a Juve próbálkozott, a spanyolok szoros vonalakba rendeződve próbálták átvészelni az olasz offenzívákat, majd labdaszerzés esetén kontrára adták a fejüket, vagy éppen oly módon tartották meg a játékszert, ami ennek az Allegri-féle Juventusnak sose ment. Hiába próbálkozott a Bianconeri egy enyhébb pressinget alkalmazni, ez nem okozott gondot a Villarrealnak, hiba nélkül hozták ki a labdát, majd tartották azt meg huzamosabb ideig az ellenfél térfelén. Vártak a Zebrák hibáira, csak akkor vállaltak kockázatot, ha egész biztosak voltak abban, hogy komolyabb helyzet is kerekedhet az adott akcióból. Erre csak egyszer volt példa, mikor Lo Celso lőtt a kapu mellé. A széleket viszont ezúttal is jól fel tudták törni addig, mígnem Allegri erre reagált, és elrendelte, hogy duplázzák le a labdás embert. Komoly szükség volt erre, ugyanis Cuadrado, De Sciglio és Danilo is többször faképnél lett hagyva a vonal mellett. 

Csak a gól hiányzott, ugyanis olyan teljesítményt pakoltak le a fiúk az asztalra, amire lehetett volna építeni. Ehhez képest a Mister teljesen visszafogta az egész gárdát a második félidőben, amivel olyan hibát követett el, ami nagyban hozzájárult a vereséghez. Nem volt olyan komoly tempó az első játékrészben, hogy vissza kelljen állni, legyenek bármilyen fáradtak is a játékosok. Ehhez képest a Juve gyakorlatilag lemásolta a Sárga Tengeralattjáró támadásépítését. Pár távoli lövésen kívül semmit nem nyújtott a hazai gárda, meddő mezőnyfölényével pedig semmit nem ért el. Mivel Emery még inkább visszavett a tempóból, és egyre látványosabb volt a hosszabbításra való játék, így egy tökéletesen unalmas periódus következett, ahol értékes idő veszett el különösebb történések nélül, majd jött a két spanyol csere a 65-ik percben a szélekre, aminek jelzésértékűnek kellett volna lenni az olasz kispad felé. Egész komoly kritika Allegrire, hogy a totál defenzív Villarreal is hamarabb cserél előre, mint az a gárda, amely erősebb, és hazai pályán kívánna továbbjutni. Míg Gerard Moreno már a 74-ik minutumban pályára lépett, addig Maxnak egy bekapott gól kellett, hogy merjen változtatni. Semmilyen esetben sem lehet mentség a rövid kispad, már csak azért is, mert ő maga szögezte le a szezon elején, hogy nem kereshetünk efféle kifogásokat. Lehetősége lett volna Emery első cseréire reagálni azzal, hogy behozza a támadóbb felfogású és frissebb Luca Pellegrinit De Sciglio helyére. Ezt követően legalább a 70-ik percet követően kutya kötelessége lett volna behozni Paulo Dybalát, amelynek lehetőségét bekalkulálták elmondása szerint, így nem beszélhetünk arról, hogy ne bírt volna több, mint 10 percet. Mondanom sem kell, ezt meg lehetett volna úgy is oldani, hogy Morata és Vlahović is marad, a spanyol helyére pedig később beállhatott volna Moise Kean is. A középpályára és a szélekre is be lehetett volna hozni Bernardeschit, aki szintén egy támadóbb felfogású labdarúgó attól, mint akinek a helyére érkezett. Ezek a játékosok lehet, hogy Juventus-szinten nem számítanak komoly neveknek, ám össze lehet hasonlítani Alfonso Pedrazával, Francis Coquelinnal, Samuel Chukwuezével és Gerard Morenóval. 

Míg Allegri nem kívánt semmit se módosítani a játék megváltoztatása érdekében, és vélhetőleg arra számított, hogy majd csapata maximum tíz perc alatt ver egy gólt, addig Emery változtatásai olyan szinten bejöttek, hogy a büntetőt Coquelin harcolta ki, és Moreno értékesítette. Milyen a sors, épp a legjobbak között szereplő Rugani hibázott, nem is túlságosan nagyot, épp akkora kontakt volt, hogy az büntetőnek minősüljön. Azzal, hogy a 78-ik percben vezetéshez jutott a Villarreal, eldőlt a mérkőzés. A mentálisan gyenge Juve teljesen összeomlott, ezzel pedig el is veszett azon lehetőség, hogy innen felálljon az olasz rekordbajnok. Allegri cseréi már annyit értek, mint halottnak a csók, különösképp, hogy 85-ik minutumban már duplázta előnyét az ellenfél, szintén egy szerencsétlen szituációt követően. Danilo elrúgta a labdát szögletre, miközben Szczęsny jelezte neki, hogy ez az övé lesz. A sarokrúgásból pedig gól született, ami pedig tisztán de Ligt lelkén szárad, aki mögött simán elszaladt az embere. Elgondolkodtató, hogy abban a szituációban, mikor leginkább szükség lenne a hollandban rejlő vezérbika térnyerésének, pont ő hibázik óriásit, és szokásához híven inkább mutogat másnak a találatot követően. Lehetséges, hogy a mikrofonok előtt beismeri, hogy hibázott a találatnál, ahogy azt tette az odavágót követően is, ám nagyon aggasztó, hogy a rengeteget kritizált Bonuccitól is több és komolyabb hibákat vét, és kapásból inkább keresi másban a hibát, mint magában. Egy ilyen komoly összegért szerződtetett játékostól, aki messze a legtöbb pénzt teszi zsebre a csapaton belül, épp az ellenkezőjét várná az ember. A harmadik találat már azt hiszem csak az összképen ront sokat, nem gondolnám, hogy emiatt kellene Danilót megítélni, aki eladta a játékszert a találatot megelőzően. 

Pár napja még Allegri vigyori képe mellé írhattuk, hogy a Juventus egy kaput eltaláló lövésből is képes két gólt szerezni, ezzel is jellemezve a Mister által fémjelzett játékstílust, ezt most nagyon keményen megtapasztalhattuk a saját bőrünkön. Ha csak ezt a párharcot nézzük, nem érdemelte meg a Villarreal a továbbjutást, viszont az Öreg Hölgy nagyon is megérdemelte, hogy ilyen módon kapjon egy rendkívül fájó ütést, ugyanis lényegében az összes eredményét ezzel a módszerrel gyűjtötte be ebben a szezonban. Most jött ki az, hogy semmi nem épült az elmúlt hónapokban, nincs semmiféle játéka a csapatnak, amire építhet, a rengeteg izomsérülés miatt tavaszra rengeteg játékos esett ki, az egészségeseknek meg nincs meg a szükséges erőnléte. Ez mind edzői felelősség, ami mellé párosul a katasztrofális meccselés. Bűnbak keresés esetén még a keretet kialakító szakembereket nevezném meg, akik ennyi mentálisan gyenge játékost voltak képesek összeigazolni, akik egy góltól, vagy egy hibától teljesen összeomlanak. Jelen esetben elsősorban nem a jelenlegi vezetésben keresném a felelősöket. 

Hiába most a leggyengébb imádott együttesünk az elmúlt években, mégis nagyon elszomorító, hogy a katasztrófaként megélt Lyon és Porto elleni párharcok esetében csak az idegenben lőtt gólok miatt esett ki a csapat, míg most csúnya különbség van az eredményben. Ha összehasonlítjuk ezeket a kudarcokat, akkor elmondhatjuk, hogy Sarri leginkább abba bukott bele, hogy túlságosan Ronaldótól várta a megváltást a visszavágón (aki két gólt lőtt is), jobb csapata neki sem volt arra az összecsapásra, csak hát ő már a 60-ik percben behozta Ramsey-t, a 70-ik percben pedig az összedrótozott Dybalát, míg a végére már csak Olivieri maradt, mint olyan csere, akit be lehetett hozni előre. Így már talán Allegri lehetőségei a kispadon nem is tűnnek olyan rossznak. Pirlo egylete azért bukott meg a Porto ellen, mert teljesen tévúton épített egy olyan csapatot, amely az se tudta merre van az előre, taktikáról, mint olyanról nem is beszélhettünk, mentálisan pedig teljesen mélyponton voltak a játékosok. Azért az ő kispadjára is vethetünk pár pillantást, elölre be tudta cserélni McKennie-t, Kulusevskit, Bernardeschit, és még Fagiolit tudta volna még. Érdekességként megemlítem, hogy ő a 75-ik minutumban hozta be az első két embert, amikor már továbbjutásra állt a csapat, elsősorban Chiesának köszönhetően. Ezeknek a trénereknek az állásukba került a csúfos kiesés, mert ugye vereségről nem beszélhetünk, elvégre a visszavágót mindkét gárda megnyerte, csak ott az odavágó lett elbaltázva mindkét esetben lélektelen, borzasztó játékkal.

Nem gondolnám, hogy ez a szégyenteljes kiesés új dolgokra világítana rá, ugyanis ezen problémákat eddig is láthattuk, tapasztalhattuk. Egyszerűen csak az ellenfél a Juventus fegyverével győzte le a Zebrákat, amely akkorát szólt, hogy amennyiben Emeryről készül majd egy életrajz, ez a meccs egész biztos benne lesz, ugyanis nem sok edzőt tudott így megverni, mint Allegrit, ráadásul már másodszor. Igaz, ehhez kellett az is, hogy Max eltaktikázza magát, ezt is tegyük hozzá. Azt kell mondjam, hogy nem ennek a végeredménynek kell döntőnek lennie, mikor a szezont értékelve gondolkodnak a továbbiakról, viszont ez egy nagyon komoly üzenete annak, hogy hiába tűnt úgy, hogy minden rendbe lett rakva, nagyon nincs így.