Allegri: "Óvatosan kell játszanunk holnap este"

allegri_pre_fior_juve.jpgAz Empoli ellen aratott szoros győzelmet követően a Juventus holnap este a Coppa Italiában is folytatja menetelését, ahol az elődöntő első meccsén a Fiorentina együttesének otthonába látogat majd a Bianconeri kerete, hogy a Firenzébe visszatérő Dušan Vlahović segítségével megpróbáljon számára kedvező eredményt elérni a máricus végi, torinói visszavágót megelőzően. A mérkőzés előtt természetesen az együttes mestere, Massimiliano Allegri is megtette ilyenkor szokásos nyilatkozatát, többek között szót ejtve a kezdő várható összeállításáról, a sérültekről, valamint a szerb támadó és a Violák kapcsolatáról is. 

"Meglátjuk, hogy sérültjeink magas száma miatt pontosan kik állnak majd rendelkezésünkre, mindazonáltal a holnapi meccs ezzel együtt is egy remek lehetőség, s egy nagyszerű teszt lesz számunkra, elvégre mindig öröm pályára lépni Firenzében, különösen, ha ezt a Coppa Italia elődöntőjének alkalmából teheted meg. Fontos, hogy megfelelő koncentráció mellett, adott esetben gólt szerezve futballozzunk, előnyt kovácsolva magunk számára egy ilyen nehéz terepen, ugyanakkor ezzel együtt nem támaszthatunk a Juve felé irreális elvárásokat. 

Nem igazán aggódom a súlyosabb sérülések miatt, hiszen pályafutásom során láttam már néhány ahhoz hasonló esetet, mint melyen Federico Chiesának, vagy Kaio Jorgénak kell keresztül mennie. Paulo Dybala és Federico Bernardeschi csütörtökön vissza fognak térni, ezáltal pedig bevethetővé válnak vasárnapra, Alex Sandro állapotát tíz nap múlva értékeljük ki, míg Daniele Rugani jól érzi magát. Reméljük, hogy Denis Zakaria visszatérhet majd a Villarreal elleni találkozó idejére, míg Giorgio Chiellini tekintetében egyelőre nem bocsátkoznék találgatásokba. 

Úgy vélem, hogy a Fiorentina ultráinak holnap intelligens és kulturált viselkedést kellene tanúsítaniuk, hogy a két fél találkozója valóban a sport és a futball ünnepe, ne pedig egy botrányoktól hangos párviadal legyen. Dušan Vlahović ezerszer kijelentette, hogy rendkívül hálás a Violáknak, ami valószínűleg mostanra sem változott meg, ezt pedig a szurkolóknak is figyelembe kell venniük. Személy szerint egy meglehetősen izgalmas és jó meccsre készülök, mivel a Fior és az Öreg Hölgy összecsapásai mindig ilyennek bizonyulnak, elsősorban azért, mert a Lilák egy fiatal, és ambiciózus szakvezetővel rendelkeznek, aki szórakoztatóvá varázsolta az alakulat játékát, emellett pedig kiváló labdarúgókat tudhatnak keretükben, szerb támadójuk elvesztésének ellenére is. 

Nem gondolnám, hogy a Fiorentina jelentős változáson ment volna keresztül Dušan eligazolását követően, ugyanis a szerb, illetve Krzysztof Piątek egyaránt nagy fizikai erővel rendelkező centerek, akik általában a mélységi területekről indulva szerzik találataikat, a Violák pedig ezt megelőzően, s jelen pillanatban is egy nagy intenzitással járó futballstílus megvalósítására törekszenek, ezzel veszélyt teremtve minden velük szembekerülő ellenfél számára, ami miatt a Juventusnak óvatos tempójú, s önmagunkat kímélő játékra lesz szüksége Firenzében. 

Vlahović semmilyen tekintetben nem kért arra, hogy pihentessem holnap este, mivel minden szempontból nyugodtnak és higgadtnak számít, s elmondása szerint nem okoz számára lelki terhet az, hogy vissza kell térnie abba a környezetbe, melynek oly sokat köszönhet, s mely emberként és labdarúgóként egyaránt nagy szerepet játszott felnövekedésében. Normális, hogy egy volt csapat elleni találkozó különleges érzelmekkel jár egy ilyen fiatal srác számára, azonban mivel Dušan alapvetően is nyugodt és laza, nem tartok attól, hogy a Violák ellen görcsössé válik majd, hiszen ha így lenne, minden bizonnyal nem tette volna meg az átigazolással járó szintlépést januárban, s még mindig a Fiorentina gárdájánál gyűjtené a tapasztalatokat. 

Mattia De Sciglio készen áll a bevetésre, míg Leonardo Bonucci az elmúlt két napban nem edzett, hiszen az Empoli elleni nagyszerűen teljesített, s mindenekelőtt egy hosszú sérülést követően tért vissza, ezért pedig nem szabad túl nagy erőbevetésre késztetnünk őt. Danilo, Juan Cuadrado, Matthijs de Ligt, illetve De Sciglio mellett egyes, az ifjúsági szektorból felhozott fiatalok is rendelkezésünkre állnak a védelmet illetően, míg a középpályán és a támadósorban olyan nevek léphetnek pályára, mint Fabio Miretti, Matias Soulé, vagy éppen Marley Aké. 

Ennyi sérült mellett természetes, hogy az U23-as alakulattól beválogatott fiatalok több játéklehetőséget kapnak majd, ez pedig alapvető helyzetben is így lenne rendjén, hiszen ezen labdarúgók több esélyt teremthetnek a Bianconeri számára, miközben ők maguk is nagy fejlődésen eshetnek át annak köszönhetően, hogy egyre nehezebb kihívásokat kell teljesíteniük, ráadásul egy topliga megmérettetésein. Úgy vélem, hogy Miretti, Soulé, illetve Aké közül legalább egy játékos a kezdőben fog szerepelni holnap, s idővel mások is kifuthatnak majd a gyepre, mivel amellett, hogy érezniük kell a feléjük irányuló bizalmat, folytonos tapasztalatszerzésre is szükségük van. 

Kijelenthetem, hogy Álvaro Morata és Moise Kean egyike a kezdőben fog szerepelni holnap este, azonban egyelőre nem tudom, hogy melyikük teljesít jobban a szintén bevetni vágyott Vlahović mellett. Mindezzel együtt nyilvánvalóan az is elképzelhető, hogy a szerb pihenőt kap, s a kezdő sípszótól fogva a spanyol és az olasz kettőse rohamozza majd a Fiorentina kapuját, mely feladatra mindketten készen állnak, hiszen míg Morata meccsről-meccsre megcsillogtatja kvalitásait, addig Kean remekül futballozott, s gólt szerzett az Empolival szemben. A támadóhármas egyik tagja azonban minden bizonnyal a kispadon fogja találni magát" – összegzett Allegri.