Beharangozó – az Empoli elleni meccs

empoli_cimer.pngA Juventus számára a mai, Empoli elleni mérkőzés jelenthet komoly esélyt arra, hogy kiszakítsa magát az immár három meccse tartó döntetlen spirálból, és a milánói csapatok tegnapi botlását kihasználva közelebb kerüljön az első három helyezetthez. Túl vagyunk a bajnokság kétharmadán, így csak akkor van esély a Bajnokok Ligáját érő pozíciók elérésére, ha a továbbiakban az alakulat nem szór el túlságosan sok pontot, főleg annak tükrében, hogy a közvetlen riválisok mindegyikével szemben negatív az egymás elleni összevetés. A meccs helyszíne a Stadio Carlo Castellani lesz, a kezdés időpontja a kissé szokatlan 18:05, és a SPORT 1 tűzi műsorára.

A 40 éves Fabio Maresca, aki a mai találkozó vezető bírája lesz, 1981. április 12-én látott napvilágot,  és nápolyi születése miatt egyértelműen nem népszerű a torinói ultrák körében. 2014-ben debütált az olasz élvonalban, egy Lazio-Bologna 1:0 alkalmával, ahol a 90+4. percben született meg a döntő találat.  Eddig 93 Serie A-összecsapáson fújta a sípot, összesen 501  alkalommal osztott ki sárga lapot, pirosat 38-szor adott az azt kiérdemlőknek, míg büntetőt 31 sértett javára ítélt meg. Az Empoli meccsein eddig 8 esetben találkozhattak vele a szurkolók, és a toszkánok ezek közül csak egyet tudtak megnyerni, míg négyszer döntetlent játszottak, háromszor pedig vereséget szenvedtek.

A győzelem a másodosztályban, a Pisa ellen jött össze, a vereségek tekintetében pedig a torinói Bikák ellen volt a legsúlyosabb, amikor 3:0 arányban maradtak alul. A Bianconerinek egyel többször fújt, 7 győzelem mellett 1-1 vereség és döntetlen alakult még ki. A fekete-fehérek és a játékvezető először 2016-ban futottak össze Veronában, akkor a Hellas rögtön le is győzte a csapatot 2:1-re, míg pontosan egy éve ellenük lett 1:1 a végeredmény, a köztes hét esetben mindig győztesen hagyta el a pályát az együttes, a legtöbb gólt egy városi rangadó alkalmával szerezve, a Toro 4:1-es kiütésekor. Ezt a párosítást még sosem felügyelte.

A 13. helyezett Empoli 31 egységet gyűjtött be eddig, 8 győzelmet aratva, valamint 7 döntetlent elérve és 11 vereséget szenvedve, de ami ennél is fontosabb, majdnem 2 gólt kapnak meccsenként. Legutóbbi öt mérkőzésükön 3 döntetlenre futotta az erejükből 2 vereség mellett. Keretük értéke 86,6 millió euró, legtöbbre értékelt játékosuk a 16 milliós árcédulát magáénak tudható Andrea Pinamonti. Átlagéletkoruk 25,7 év, válogatott játékosaik száma 6.

A két fél összesen 27 alkalommal találkozott egymással, huszonötször a bajnokságban, kétszer pedig a Coppa Italia akkor még oda-visszavágós nyolcaddöntőjében, amit a Juve egy 2:1-es vereséggel és egy 5:3-as győzelemmel tudott abszolválni. A két gárda közös történelme 1986-ban indult, akkor a fekete-fehérek 1:0-ra nyertek ugyanebben a felállásban, a 4 Empoli-siker egyike egy évvel később jött el, szintén 1:0 volt a végeredmény. Döntetlen 3 esetben alakult ki, a maradék 20 alkalommal a rekordbajnok hagyhatta el győztesen a pályát. Több esetben volt sok gólt hozó meccs is, a párosítás gólkirálya David Trezeguet a maga 11 találatával. A torinói odavágót a kék-fehérek 1:0 arányban megnyerték a Serie A aktuális kiírásában. 

Massimiliano Allegri eddig 9 esetben irányított a mai ellenfél ellen, nyolcszor le is győzte őket, az őszi vereség töri csak meg ezt a pozitív szériát. Érdekesség, hogy mindig az Öreg Hölgy edzőjeként került velük szembe, és 2016-ban ebben a létesítményben már ért el 3:0-ás sikert, az akkori gólszerzők Paulo Dybala és Gonzalo Higuaín  voltak, utóbbi kétszer is betalált.

A sérültek tekintetében továbbra sem rózsás a helyzet, a védelemből Alex Sandro, Daniele Rugani, Federico Bernardechi és Giorgio Chiellini nem hadra fogható, a középpályán Weston McKennie lábtörés miatt nem játszhat, Federico Chiesa a szélről hiányzik majd, Kaio Jorge pedig a támadó részlegből, ahonnan Paulo Dybala sem lesz elérhető. A hazaiaknál Nicolas Haas, Riccardo Marchizza és Sebastiano Luperto részvételére nem kerülhet sor.

A hazai kispadon helyet foglaló Aurelio Andreazzoli eddig 4 alkalommal vezényelt a rekordbajnok ellen, és két győzelem mellett két vereség a mérlege. Ugyanez Max Allegri ellen 4 meccsen 1 győzelem, egy döntetlen, továbbá 2 vereség. A döntetlenjük 2013-ban egy Milan-Roma meccsen alakult ki, a végeredmény 0:0 lett. Az idős vezetőedző 1953. november 5-én született, edzői karrierjét 1989-ben, a Pietrasanta csapatánál kezdte. Az élvonalban jelenlegi csapata mellett az Udinését, a Romát és a Genoát irányította. A legmagasabb osztályban 71 találkozón ült a padon és 23-17-31 a győzelem, döntetlen, vereség aránya. Kedvenc felállása a 3-5-2, jelenlegi kontraktusa az idény végéig szól.

A Sky Sport Italia a mai napra ezt a kezdőcsapatot jövendöli: