Beharangozó – a Villarreal elleni meccs

villarreal_cf_logo_svg.pngAz elmúlt három évben a Juventus csúf módon, lényegesen gyengébbnek titulált gárdákkal szemben esett ki a Bajnokok Ligájából, ezúttal pedig ismételten egy papíron gyengébbnek számító együttessel csap össze az Öreg Hölgy a negyeddöntőbe jutásért, remélhetőleg több sikerrel, mint az előző években.. A katalán együttes a Manchester United mögött jutott tovább a csoportjából, az Atalantát és a Young Boys-ot megelőzve, a bergamóiak ellen hazai pályán 2:2-t játszva, az olaszországi meccsen pedig 3:2-es győzelmet aratva. A Bianconeri feladata lesz hát a taljánokat ért csorba kiköszörülése, amit ma 21 órától a Estadio de la Cerámica gyepén tehetnek meg. A televízióban a SPORT 2 sugározza, a játékvezető a német Daniel Siebert lesz.

A 37 éves dirigens 1984. május 4-én született Berlinben, és privát szakmáját tekintve sporttudós. Ezen belül is a  sporttudomány olyan tudományágát képviseli, amely azt vizsgálja, hogy az egészséges emberi test hogyan működik a testmozgás során, és hogy a sport és a fizikai aktivitás miként mozdítja elő az egészséget és a teljesítményt a sejttől az egész testig. 2012-ben vezette első Bundesliga-meccsét, amin a Schalke 04 az Augsburg ellen aratott 3:1-es győzelmet.

Az elitligában eddig hétszer szerepelt, 26 sárgát kiosztva, 1 piros és 3 tizenegyes mellett. Vezetett a Liverpoolnak 4:0-ás, a PSG-nek 5:0-ás meccset, de dirigált már Inter-Real Madrid és Atlético-Liverpool meccset is, továbbá az idei csoportkörben is fújta már a sípját, mégpedig a Young Boys-Atalanta 3:3-as végeredménnyel záruló mérkőzésen. A tavalyi idényben pedig a Ferencváros torinói vendégjátékának bírája volt. A Sárga Tengeralattjáró kétszer futott vele össze az Európa-ligában, és egyszer megverték idegenben 1:0-ra a Dinamo Zagrebet, másodszor pedig 3:3-at játszottak a Szpartak Moszkva stadionjában. Természetesen ezt a párosítást ilyenformán még sohasem vezette.

A Villarreal egy négy meccses veretlenségi sorozatot tudhat magáénak kilenc lőtt és egy kapott góllal, ugyanis megverte a Mallorcát (3-0), a Real Betist (2-0), a Granadát (4-1), míg a Real Madriddal 0-0-ás döntetlent játszottak. A tabellán 25 fordulót követően a 6. helyen állnak 39 ponttal, 18 pontos hátrányban az éllovas habfehérek mögött, és három pontnyira a 4. helyezett, ám egy meccsel kevesebbet játszó Barcelonától. Lőtt góljaiknak száma 42, amivel a Barcelonával karöltve a negyedik legeredményesebb gárdának számítanak a spanyol élvonalban, míg a kapujukat 24 alkalommal tudta bevenni az ellenfél, ebben a mutatóban szintén a negyedik legjobb együttesnek számítanak. 

A hispán alakulat értéke 362 millió euró, válogatottjaik száma 13, míg átlagéletkoruk igen magas, a maga 28,3 éves mutatójával. Legértékesebb játékosuk Pau Torres, akit 50 millióra taksálnak a mai napon.

A spanyolok is két fontos igazolást eszközöltek a tél folyamán, hogy megerősítsék együttesüket. Megszerezték kölcsönben a Tottenhamtől Giovanni Lo Celsót, míg klub nélküli futballistaként Serge Aurier érkezett a védelem jobb szélére.

A két csapatnak csupán egy közös emléke van, 2009-ben egy barátságos meccsen 4:1-re győztek a spanyolok, Santi Cazorla, Nilmar és Robert Pirès góljaival. A francia duplázni tudott, a szépítő találatot a mindig jól fésült Amauri szerezte.

Unai Emery vezeti pillanatnyilag az El Submarino Amarillót, akikkel tavaly elhódította az Európa-liga elsőséget, a csapatnak az első, önmagának a 4. európai kupacímet megszerezve, hiszen ugyanezt a sorozatot nyerte meg már háromszor a Sevilla együttesével. A mester 1971. november 3-án született a spanyolországi Hondarribiában. 2020. július 23-án csatlakozott jelenlegi kenyéradójához, akikkel az aktuális bajnokság végéig él a kontraktusa. 2004-ben a Lorca Deportriva padján kezdte az edzősködést, majd az Almeríánál folytatta, de első komolyabb csapata a Valencia volt, az ő padjukon 220 összecsapást tudott le, és 2008-ban szuperkupa-döntőt veszített velük a Királyiak ellen.

Ezt követően jött egy rövidke moszkvai kaland a Szpartak padján, majd egy másik spanyol nagy csapat, a Sevilla, ahol 205 találkozón irányított. Velük jött a már említett 3 EL-siker. Ezután a Paris Saint-Germain trénere lett, ott minden hazai címet begyűjtött, mielőtt az Ágyúsokhoz igazolt volna Londonba, ahol megesett vele az a csúfság, hogy kedvenc sorozatának döntőjét nem sikerült megnyerni, mi több, a városi rivális Chelsea 4:1 arányban mészárolta le őket. Allegri és az Öreg Hölgy ellen is kétszer mérettetett meg, és Torinóban 2:0-ra alulmaradtak a 2015/16-os BL csoportkörben, Álvaro Morata és Simone Zaza góljaival, de fordított párosításban 1:0-ra nyerni tudtak.

Massimiliano Allegri egyébként hét alkalomból ötször tovább tudta juttatni együtteseit a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjéből, az AC Milannál a Tottenham Hotspur ellen, míg a Juventusnál a Bayern Münchennel szemben nem járt sikerrel.

A Juventus mindeddig nyolc alkalommal találkozott spanyol együttessel a kiesés szakaszban, ebből hat alkalommal sikerrel vette az akadályt az Öreg Hölgy, a legutóbbi öt spanyolországi meccsből pedig három alkalommal győzedelmeskedni tudott, míg egy-egy alkalommal döntetlen és vereség lett a hispán-kaland vége.

A két csapat keretében ezúttal Francis Coquelin, Gerard Moreno, Rubén Peña, valamint  Giorgio Chiellini, Daniele Rugani, Federico Chiesa, Federico Bernardeschi és Paulo Dybala nem lesz bevethető.

A La Gazzetta dello Sport információi szerint a két csapat az alábbi kezdőkkel fog kiállni: