Beharangozó – az Atalanta elleni meccs

loghi_400x400_0018_atalanta.pngAz utóbbi időben javuló formát mutató, és a téli átigazolási szezonban megerősödő Juventus, a sérülésektől sújtott, és erősen visszaeső Atalanta vendége lesz a forduló zárómeccsén. Az esetleges győzelem a negyedik hely stabil megszerzését eredményezné, sőt a többi eredmény szerencsés alakulása esetén a dobogóra való felkapaszkodás esélyét is megcsillanthatja.  Ehhez a Gewiss Stadium gyepén kell ma begyűjteni a 3 pontot, 20:45-ös kezdettel, Maurizio Mariani értő felügyelete mellett. A tévében a SPORT 2 tűzi műsorára az összecsapást ezen az estén.

A 39 éves sípmester 1982. február 25-én született Rómában, jelen pillanatban is a főváros közelében él Aprilia településen. A mai házigazda emlékezhet rá, hiszen 2013. január 6-án mutatkozott be az élvonalban, egy Chievo-Atalanta 1:0 alkalmával. Azzal együtt 117 esetben látott el ebben az osztályban bírói feladatot, 550 darab sárga kártyát osztott ki, piros lap és büntető, 41-41 fűződik a nevéhez. Ha minden eddigi találkozóját górcső alá vesszük, akkor 278 levezetett összecsapás áll mögötte, 1282 sárga, 118 piros és 97 tizenegyes.

A Bianconeri tizenkétszer működött együtt vele, 9 győzelem mellett 2 döntetlen és 1 vereség csúfítja el a bizonyítványt. Van ezek között egy hazai 4:0 a Cagliari ellen még 2016-ból, ahol a gólokat Daniele Rugani, Gonzalo Higuaín, Dani Alves és Luca Cepitelli (öngól) érték el, és egy két évvel ezelőtti 2:1-es vereség  Nápolyból. A két döntetlen egy 1:1 és egy 0:0, tavaly októberből és februárból, mindkettő az Inter ellen, amely eredmények az idei bajnokságban és a tavalyi kupasorozatban születtek, utóbbi továbbjutást ért a Coppa Italia küzdelmei során Andrea Pirlo fiainak. A bajnoki 1:1 eddig az utolsó Mariani által vezetett összecsapása volt az olasz rekordbajnoknak.

A fekete-kékek már 15 közös fellépésnél járnak a közreműködésével, a már említett Chievo elleni zakó óta további öt esetben szenvedtek vereséget, két esetben be kellett érniük az egy ponttal, de hét alkalommal győztesen hagyták el a pályát. Legutóbb tavaly decemberben győztek a spori dirigálása mellett, 3:2-re múlták felül az akkori pályaválasztó Napolit. Ezen kívül győzedelmeskedtek már 3:0 arányban a Milan és a Fiorentina felett, de kaptak ők is 3 gólt a Sampdoria együttesétől. Ezt a párosítást eddig egyszer bízták rá, csaknem négy éve, 2018. március 4-én a Juve 2:0-ra nyert hazai pályán, Gonzalo Higuaín és Blaise Matuidi góljaival.

A Nerazzurri egy hónappal ezelőtt, január 12-én tudott utoljára meccset nyerni, akkor 2:0-ra verték a Veneziát a kupában, azóta két döntetlen és egy vereség a bajnokságban, az utóbbi a Cagliari ellen egy utolsó perces góllal elszenvedett hazai vereség, és szintén hazai pályán 3:2-es vereség a Fiorentina ellen, ami a búcsút jelentette számukra a kupából. 23 meccset követően 43 ponttal az ötödik pozíciót foglalják el a tabellán, két ponttal az egyel több meccset letudó Öreg Hölgy mögött, akik az utolsó még BL helyet érő 4. helyen állomásoznak. Keretük értéke 380 millió euró, Duván Zapata ebből egymaga 33-at ér. A két csapat átlagéletkora egyaránt 27,6 év, a bergamóiak válogatottjainak száma 18.

A La Dea pályaválasztása mellett ez lesz a két csapat 72. randevúja, ebből 12 hazai győzelem, 29 döntetlen és 30 piemonti siker. A legendás Giampiero Boniperti 9 góllal uralja ezt a párharcot. Az első találka 1937-ben 1:0-ás vendégsikert hozott, de 1941-ben a hazaiak visszavágtak 3:0-ra, ám volt már 1:5 és 3:6 is a végeredmény. 2005 és 2016 között láthattunk egy kilenc meccses győzelmi sorozatot torinói részről, viszont a tavalyi meccset 1:0-ra a hazaiak nyerték. A legnagyobb arányú sikerük 3:0 volt, a legtöbb gólt hozó találkozó a már említett 3:6 1963-ból, ahol egy másik legendás támadó Omar Sívori ért el mesterhármast.

A kispadon az a Gian Piero Gasperini foglal helyet, aki 1958. január 26-án született Grugliascóban. Edzői karrierje a Crotone csapatánál kezdődött, megfordult a Palermo, a Genoa és az Inter padján is, mielőtt 2016-ban elfogadta volna az Atalanta ajánlatát. Egy nagyon szép és gólerős focit játszó csapatot formált a La Dea csapatából, bár az idei évben akadozik a gépezet, köszönhetően a távozóknak és a sérülteknek. Összesen  270 alkalommal irányította a kék-feketéket, győzelmi mutatója ezeken a meccseken 141-68-61. A Juventus ellen nem túl fényes a mutatója, hiszen csak 5 alkalommal tudta legyőzni mai ellenfelét, ezen felül 8 döntetlent, és 18 vereséget gyűjtött be. Kedvenc felállása a 3-4-1-2, jelenlegi megállapodása pedig 2022. június 30-án jár le.

Massimiliano Allegri 24 alkalommal vezényelt az Atalanta ellen, 14-4-6-os mutatót elérve ellenük. A Cagliari trénereként rögtön 3 pofont is begyűjtött, de akárcsak a Milan és a Juventus, úgy az ő padjukon is tudott 3:0-ás győzelmet aratni. Ezen eredmények egyben legfölényesebb sikerei is, legjobban jelenlegi csapata padján ülve kalapálták el, ugyanilyen arányban. Intő jel kell, hogy legyen, hogy zsinórban négyszer maradt nyeretlen a mai ellenféllel szemben. Gasperini ellen majdnem ugyanennyi esetben meccselt, 23 alkalomból tizenegyszer ő kerekedett felül, 6-6 alkalommal lett pontosztozkodás, vagy kisiklás a nóta vége. Gasp a Genoa élén aratott ellene 5:3-as sikert, amire ő a Juve padján válaszolt 3:1-re.

A két csapat hiányzói a mai napon: Josip Iličić, aki még mindig depresszióval küzd, az orosz Alekszej Miranchuk, aki sérüléssel bajlódik, akárcsak Duván Zapata, illetve Juan Musso, aki piros lap miatt fog hiányozni. A túloldalon Giorgio Chiellini sérült és Federico Bernardeschi sérültek, Federico Chiesa pedig műtét után lábadozik.

A Sky Sport Italia a következő kezdőcsapatot várja erre az estére a gyepre:

 kezdo_4.jpg