Del Piero: "Sok hasonlóságot látok a mostani, és a 2017-es BL-döntős Juve között

alex_sky.JPGMint ismert, a Juventus csütörtök este igen drámai körülmények között jutott tovább a Sassuolo ellen az Olasz Kupa negyeddöntőjében. A mérkőzést követően a Sky Sport Italia számára véleményt nyilvánított a Bianconeri történelmének egyik legnagyobb ikonja, Alessandro Del Piero is. A csapat korábbi rossz teljesítményét látva Alex korábban megfogalmazott már éles kritikákat, azonban ezúttal pozitív benyomásokról tett tanúbizonyságot a csapat teljesítményét látva az utóbbi két mérkőzésen. A legendás tízes többek között kifejtette, hogy a Zebrák új támadóhármasa sokban emlékezteti a 2017-es BL-döntős tridentre, ezen belül is Álvaro Moratát méltatta új szerepkörében.

"A Juventus szépen lassan rátalál a helyes útra" – kezdte nyilatkozatát Pinturicchio. "Bizonyos pillanatokban azt a Juventust láttam, mely elérte a Bajnokok Ligája döntőjét 2017-ben: Dybalával (a csatár, aki többet lép vissza a középpályára), Higuaínnal (pozíciójában most Vlahović) és Mandžukićcsal a bal szélen, kinek szerepét most Morata tölti be, annak ellenére, hogy van némi különbség a játékstílusok között, Álvaro például sokkal gyorsabb.

A spanyol sosem adja fel, rengeteget küzd, nagy akarattal rendelkezik, emellett képes alárendelni magát a csapat érdekeinek. A dolgok időnként változnak, a jövőben ott heverhet a megoldás. A védelem stabil lett, a középpálya pedig úgy tűnik megváltoztatta a hozzáállását. Jelenleg ez a megoldás működhet, de szükséges a többi 8 játékos is hozzá. Szükséges, hogy Allegri képes legyen az összes támadót pályán tartani – amit mindenképp kellene –, illetve megtalálni az egyensúlyt.

Nem tudom, hogy ez a Juve milyen messzire juthat, úgy gondolom, az elsődleges cél a negyedik hely elérése a bajnokságban, valamint a lehető legmesszebb jutni a Bajnokok Ligájában, talán ott játszani Európa jelenlegi legjobbjaival, hogy megtapasztalja a klub, ők milyen szinten is vannak. Ezen felül az Olasz Kupa megnyerése is ott van a célok között, ami folytonosságot adna azoknak a sikereknek, melyek immáron 10 éve tartanak" – zárta gondolatmenetét Del Piero.