Beharangozó – a Sassuolo elleni meccs

loghi_400x400_0022_sassuolo.pngA Sampdoria kárára elkövetett 4:1-es győzelem folyományaként a Juventus bejutott az Olasz Kupa legjobb nyolc csapata közé, ahol a sorsolás szeszélye a Sassuolót sodorta az útjába. A pillanatnyi forma alapján a Neroverdi nem tekinthető legyőzhetetlen ellenfélnek, de mivel a továbbjutás egy meccsen dől el, így akár egy kihagyás is végzetes következményekkel járhat. Az elszalasztott Supercoppa győzelem miatt azonban ebben a sorozatban a legnagyobb a sansz bármilyen cím begyűjtésére, úgyhogy ezt a találkozót illene véresen komolyan vennie a gárdának. A helyszín ezúttal az Allianz Stadium lesz, a kezdési időpont 21 óra, a televízióban a SPORT 2-n lesz látható, és a dirigálással Livio Marinelli lett megbízva.

A játékvezető 1984. november 6-án, Tivoliban látta meg a napfényt, az első osztályban 2017 októberében vezetett először, ezen a meccsen az Atalanta 3:0 arányban verte a Hellas Veronát. Pályafutása során eddig 171 mérkőzést vezetett, ezeken kiosztott 771 sárga lapot, 45 pirosat, és 51 tizenegyest ítélt meg. A vendégeknek kétszer sípolt, egyszer Parmában szenvedtek vereséget 1:0-ra 2019-ben, egy évvel később pedig 1:1-et játszottak a Cagliarival hazai körülmények között. A Juventusnak sem hozott szerencsét a személye, hiszen az őszi szezonban az ő asszisztálása mellett szenvedett 2:1-es vereséget a csapat, a hétvégén legyőzött Hellas vendégeként. Biztosan állíthatjuk tehát, hogy bármely csapat győzelme az első lesz Marinelli sporttárs közreműködése révén.

A zöld-feketék nagyon rapszodikusan szerepelnek az elmúlt időszakban, mert hiába rúgtak idegenben 5 gólt az Empoli vendégeként, és ejtették ki a kupából a Cagliarit, ha közben egyaránt 4 gólt kapva szenvedtek vereséget a Veronától és a Sampdoriától. Negatív előjel lehet számukra, hogy az Öreg Hölgy az utóbbi időszakban mindkét csapatot könnyedén le tudta győzni.

Keretük értéke 205 millió euró, legdrágább spílerük Domenico Berardi, aki 35 milliót kóstál. Keretükben jelenleg 11 válogatott játékos található, átlagéletkoruk 26,7 év. A két csapat összesen 17 alkalommal találkozott egymással, úgyhogy talán most nincs ok csupán a hazai találkákra koncentrálni, ezeken a meccseken a fekete-fehérek 12 győzelmet és 3 döntetlent értek el, a két vereség 2015-ben és tavaly októberben csúszott be, az utóbbi ebben a stadionban, 2:1 arányban, a múltban távolabbi esetben 1:0 lett az eredmény. A legelső közös összecsapás 2013-ban történt, már ebben a létesítményben, és a csapat 4:0-val hozta a kötelezőt az akkor Eusebio Di Francesco által edzett vendégek ellen. A gólokat Federico Peluso és Carlos Tévez (mesterhármas) szerezték. A két csapat közös történelmében mégis a 2018-as 7:0-ás mészárlás a legemlékezetesebb, akkor a csapat közelmúltjának másik argentin gólgyárosa, Gonzalo Higuaín ért el 3 találatot. A kupában ez lesz az első találkozásuk, a párharc gólkirálya Higuaín 7 góllal, a jelenleg is zebrában focizók közül Dybala jár 5 gólnál.

A Sassuolo nem vitt véghez komoly erősítést a télen, inkább a jövőre koncentrálva megszerezték a Juve által is figyelt tehetséges 21 esztendős olasz csatárt, Luca Morót. 4 millió eurót fizettek a 21 mérkőzésen 21 gólt szerző játékosért, akit kölcsönben a Serie C-s Cataniánál hagytak.

Távozó oldalon ismerős lehet Jérémie Boga neve, aki az Atalantához távozott 22 millió euróért, a volt Juve-játékos Edoardo Goldaniga a Cagliarihoz került 400 ezer euró értékben, míg Khouma Babacar a Københavnnél kötött ki.   

Allegri mester 12 alkalommal vitte csatába az övéit a zöld-feketék ellen, 8 esetben aratott diadalt, egy döntetlen és 3 vereség mellett. Rögtön az első összecsapását 4:3-ra elvesztette a Milan trénereként, de a már említett 7:0 alkalmával is ő irányította a Juventust.  Kollégája, Alessio Dionisi  az Öreg Hölgy és a  a Mister ellen is csak az őszi győzelem alkalmával csatázott. A 41 éves szakvezető, aki 1980. április 1-én született, a Olginatese csapatánál kezdte bontogatni szárnyait, kisebb együttesek padja után a Venezia volt az első nagyobb klubja, majd még az Empolit vezényelte, mielőtt a jelenlegi csapatához került. Élvonalbeli teljesítménye megegyezik a jelenleg futó szezon számaival, hiszen ez az első Serie A-s idénye, melyben 24 forduló után 7 győzelmet, 8 döntetlent, és 9 vereséget számlálhat. Ezt leszámítva már 278 mérkőzés áll a neve mellett, melyeken 111 győzelem és 101 döntetlen jött össze, 66 zakó mellett.

A védelemből a mai estén Giorgio Chiellini nem bevethető, rajtuk kívül a két volt firenzei névrokon, Chiesa és Bernardeschi nem léphet pályára, míg Moise Kean továbbra is eltiltását tölti. A túloldalon a szerb Filip Đuričić, az Egyenlítői-Guinea válogatottját erősítő Pedro Obiang és az olasz Filippo Romagna nem áll a stáb rendelkezésére.

Néhány érdekesség az elmúlt évek negyeddöntőiből. A közelmúlt Coppa Italia-specialistája Stephan Lichtsteiner volt, aki négyszer nyerte meg a sorozatot a csapattal, a 2015-16-os szezonban az ő gólja ért továbbjutást a volt csapata a Lazio ellen, és ez különösen emlékezetes lehet, hiszen ez volt az Olasz Kupa első gólvonal-technológia által megítélt találata.

2016-17-ben a Milan ellen sikerült nyerni 2:1-re, Bacca góljára Miralem Pjanić és Dybala válaszoltak, az argentin góljának érdekessége az volt, hogy jobb lábbal érte el, illetve a találat előtt Cuadrado sarokkal osztotta ki a gólpasszt. A 2014/15-ös szezonban Álvaro Morata a Parma elleni negyeddöntőt a 89. percben lőtt góljával döntötte el 1:0-ra. 2017/18-ban Douglas Costa és Mario Mandžukić góljaival sikerült 2:0-ra felülmúlni a Laziót. A tavalyi sorozat hasonló szakaszában a SPAL ellen kellett kivívni a továbbjutást, és a könnyed 4:0-ás sikerből Morata, Frabotta, Chiesa és Kulusevski vették ki góllal a részüket.

A Sky Sport Italia az alábbi kezdőcsapatot várja a mérkőzésre: 

Lehet, hogy egy kép erről: 11 ember és , szöveg, amely így szól: „J VSSassuolo Juventus Perin De Sciglio 19 Bonucci 24 Rugani 17 Pellegrini 14 27 Mckennie Locatelli 25 Rabiot 11 Cuadrado 7 Vlahovic 9 Morata”