HIVATALOS: Kulusevski a Tottenham Hotspur játékosa

grazie_kulu.jpgA mai napon hivatalossá vált, melyet a leghitelesebb olasz hírforrások, mindenekelőtt Fabrizio Romano, Gianluca Di Marzio és Romeo Agresti hírei alapján már az elmúlt hét vége felé is sejteni lehetett, ugyanis a Juventus az elmúlt percekben bejelentette, hogy svéd támadója, Dejan Kulusevski kölcsönben, vételi opcióval a Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspur alakulatához igazolt, mely opció bizonyos feltételek érvényesülése esetén kötelezővé is válhat majd az elkövetkezendőkben. 

A közlemény értelmében a londoni klub hivatalosan 2023. június 30-ig kölcsönben szerződteti a támadót, akinek tizennyolc hónapra szóló ideiglenes leigazolásáért 10 millió eurót fizetnek a Bianconerinek, mely összegből 3 millió eurót a 2021/2022-es, 7 millió eurót pedig a 2022/2023-as idényben utalnak át a torinóiak számlájára. A Tottenhamnek a kölcsön lejártát követően természetesen lehetősége lesz megvásárolni Kulusevskit, mely opció bizonyos feltételek érvényesülése esetén kötelezővé is válhat majd. 

Fabrizio Romano szerint e feltételek a Spurs BL-szereplésének bebiztosításától, valamint a játékos pályára lépéseinek számától függenek, azonban a londoniaknak akkor is lehetőségük lesz a futballista végleges megvételére, ha a fent említett kritériumok nem valósulnak meg. A klubnak mindkét esetben 35 milliót kell majd fizetnie Kulusevskiért, mely összeget öt esztendő alatt kell eljuttatniuk az Öreg Hölgyhöz. 

A klub bejelentése az alábbiakat tartalmazza: 

"Dejan Kulusevski és a Juventus útjai másfél együtt töltött idényt követően most elválnak. Egy olyan másfél szezont követően, melyben a svéd labdarúgó megszerezte első két trófeáját az olasz élvonalban: a Coppa Italia, valamint a Supercoppa Italiana serlegeit, hogy ezt követően a Tottenham Hotspur alakulatához szerződjön, kiknek a következő fél esztendőben mezét viseli majd. 

Kulusevski kalandja az Öreg Hölgynél 2020 nyarán kezdődött, mikor a Sampdoria ellen bemutatkozott a Bianconeri első csapatában a Serie A-ban. E meccs, melyet az Allianz Stadiumban játszottak le a felek, egyben a bajnokság nyitónapjának számított, s jobban nem is sikerülhetett volna az ekkor mindössze húsz éves Dejan számára, aki rögtön góllal indította idényét. A szezon hetedik, utolsó, s egyben minden bizonnyal legfontosabb találatát egy sokkal nagyobb téttel bíró összecsapáson, az Atalanta elleni Coppa Italia-döntőben szerezte, hozzájárulva ezzel ahhoz, hogy a Juventus elhódíthassa a trófeát. 

Kulusevski a Juventus kötelékében Európában is bemutatkozhatott, ráadásul egy igen jelentős góllal, hiszen a Zenit elleni idegenbeli Bajnokok Ligája-meccsen szerzett találatával bebiztosította a három pontot a Bianconerinek, mely később a csoportelsőséghez is hozzásegítette az Öreg Hölgyet. 

Kulu 74 meccset, 9 gólt, s 10 gólpasszt követően int búcsút a Zebráknak, azonban mindezt végtelen profizmussal, s elképesztő kitartással teszi, mely jellemvonásairól Torinóban töltött időszaka alatt is tanúbizonyságot adott.

Nekünk pedig nincs más dolgunk, mint hogy köszönetet mondjunk neki, s további sok sikert kívánjunk számára az elkövetkezendő kihívásokhoz. 

Grazie, Dejan!"