Új szabályok lépnek életbe a kölcsönszerződések kapcsán

manuel_locatelli_samp_juve.jpgA Nemzetközi Labdarúgó Szövetség a tegnapi nap folyamán egy igen érdekes szabálymódosításról számolt be hivatalos internetes felületén, melyben új előírásokat jelentettek be a futballpiacon kölcsönvett, valamint kölcsönadott labdarúgókat illetően, limitet szabva az ezen úton átruházható játékosok számának, továbbá megjelölve az efféle szerződések minimális, továbbá maximális időtartamát is. 

A hivatalosan 2022. július 1-jén életbe lépő változtatások a FIFA közleménye szerint elsősorban a fiatal futballisták megfelelő fejlődését, a klubok között fennálló versenyhelyzet előnyösebbé tételét, valamint az egyes alakulatok által esetlegesen kivitelezendő visszaélések és felhalmozások megelőzését szolgálják, mely utóbbi kitétel megakadályozná, hogy a csapatok túlzottan sok kölcsönjátékost foglalkoztassanak. 

A bejelentés értelmében a most kieszközölendő változtatások a transzferpiac 2017-ben megkezdett átalakításának egy újabb fontos mozzanatát képezik, melyeknek bevezetését eredetileg 2020 júliusára tervezték, azonban a koronavírus-járvány miatt végül elnapolták őket (mely helyzet nagyban segítette többek között a Juventus együttesét is, hiszen a torinóiak az utóbbi két mercato során alaposan kihasználták a kölcsönszerződések jelenlegi feltételeinek előnyös oldalát, egyebek mellett Federico Chiesa, vagy Manuel Locatelli megszerzésekor is). 

A fent megjelölt célok elérésének biztosításáért a FIFA az alábbi négy szabálymódosítást lépteti életbe, s tartatja majd be az elkövetkezendőkben: 

  • A megkötött kölcsönszerződés részleteit és kikötéseit, többek között az ideiglenes átruházás időtartamát, valamint pénzügyi feltételeit kötelező lesz írásban rögzített módon meghatároznia a feleknek. 
  • Egy kölcsönszerződés minimális időtartama két átigazolási időszak közötti ciklus lesz, míg az efféle kontraktusok maximum egy esztendőre szólhatnak majd. 
  • Tilos lesz egy már kölcsönben szereplő labdarúgót továbbadni egy harmadik klubnak. 
  • Egy klub júliustól fogva maximum három labdarúgót adhat majd kölcsön egyazon másik alakulatnak, s legfeljebb három futballistát kölcsönözhet majd ki egyetlen klubtól. 

Mindemellett korlátozzák a maximálisan kölcsönvehető labdarúgók számát is, mely területen azonban a zökkenőmentes átállás érdekében különböző limiteket vezettek be az elkövetkezendő két idényre: 

  • A 2022. július 1-je, illetve a 2023. június 30-a közötti időszakban egy klub legfeljebb nyolc profi futballistát igazolhat majd le, valamint adhat tovább kölcsönben, 
  • A 2023. június 30-a, illetve a 2024. június 30-a közötti időszakban ez a szám mind a beérkező, mind pedig a kimenő oldalon hétre, 
  • 2024. július 1-től fogva pedig legfeljebb hatra módosul. 

A szervezet közlése szerint utóbbi szabály nem vonatkozik majd a huszonegy esztendő alatti, valamint a saját nevelésű labdarúgókra, ugyanakkor a rendelet várhatóan július 1-jére datálható életbe lépésétől számítva a FIFA egyes tagszövetségei maximum hároméves időszakot kapnak arra, hogy a nemzetközi trendeknek megfelelően saját hatáskörükben is bevezessék az új eljárásokat, ezzel koordinálva és átláthatóbbá téve a kölcsönszerződések gyakran meglehetősen kusza rendszerét.