FRISSÍTVE 12:45-kor – Mercato-hírek (január 20.)

Bármilyen állásponton is vagyunk szeretett együttesünk aktuális helyzetével, a vezetőség döntéseivel, játékosainak minőségével kapcsolatban, abban mindannyian egyetértünk, hogy a hiteles tájékoztatás elengedhetetlen ahhoz, hogy tisztán láthassuk a Juventus körüli eseményeket, történéseket. Folyamatosan frissülő, napi hírösszefoglalónk ebben kíván segítséget nyújtani a csapat szerelmeseinek, mely a most január végéig tartó nyári átigazolási időszak alatt is igyekszik mindig naprakész információkat közölni az Öreg Hölgy transzferjeivel, valamint az ezt illető pletykákkal és hírekkel kapcsolatban, mint mindig, most is a megbízhatóságot tartva szem előtt. Következzenek tehát 2022. január 20-ának legfontosabb hírei. 

  • Romeo Agresti: Az Arsenal és Federico Pastorello tegnapi találkozóján ismételten megerősítést nyert, hogy az Ágyúsok mindössze júniusig szeretnék kölcsönvenni a brazilt, fizetésének teljes átvállalásával, mely formátum azonban továbbra sem győzte meg a Bianconerit. 
  • Romeo Agresti: A Manchester United körülbelül 10 millió eurót szeretne kapni Anthony Martial kölcsönvételéért, melyen túl a francia bérköltségét is át akarja ruházni a támadót ideiglenesen leigazoló együttesre. A Juventus továbbra sem létesített közvetlen kapcsolatot a Vörös Ördögökkel. 

  • Charles Watts: Arthur a világ legjobb bajnokságaként tekint a Premier League-re, emiatt pedig mindenképpen csatlakozni szeretne az Arsenalhoz, azonban az Öreg Hölgy továbbra sem akarja elengedni a labdarúgót úgy, hogy ne találjon pótlást helyette. 
  • Romeo Agresti: Az Utrecht és a Juve a napokban folytatták a tárgyalásokat Mohamed Ihattaren ügyében, de mindeddig nem jutottak megállapodásra, a következő órákban pedig emiatt újabb kapcsolatfelvétel várható a felek között. A holland alakulat egy 18 hónapra szóló kölcsönszerződéssel igazolná le a játékost. 
  • Romeo Agresti: A vasárnapi, Milan elleni rangadót követően a Juventus rátér a mercato lényegi szakaszára. A vezetőség eddigre várja a kép letisztulását az egyes játékosok ügyeit illetően, Federico Cherubini pedig arra fogja felhasználni a hét hátralévő napjait, hogy elemezze a klub átfogó helyzetét, valamint lehetőségeit. A sportigazgató, illetve Maurizio Arrivabene konkrét tervekkel rendelkeznek a továbbiakkal kapcsolatban. 
  • The Athletic: Az Arsenal, valamint a csapat mestere, Mikel Arteta egyértelműen prioritásnak tekinti a középpálya Arthurral való megerősítését, ugyanakkor egyelőre a sima kölcsönt preferálja, hiszen a játékos megérkezése esetén fel szeretné mérni, hogy a brazil miként teljesít a Premier League-ben, mielőtt komolyabb ajánlatot tenne érte a Juventusnak. 
  • Sky Sport Deutschland: A Bayern München élesen érdeklődik Denis Zakaria iránt, akit jelen állás szerint nyáron szeretnének majd keretükbe csábítani. Jelen pillanatban valószínűtlennek tűnik, hogy a svájci futballista a Manchester Unitedhez igazol majd. 

 12:45

  • Teljes olasz sajtó: Ihattaren nagyon közel áll ahhoz, hogy kölcsönben az Ajaxnál folytassa. A Juventus jóváhagyta az üzletet, ami vételi opciót is tartalmazhat. Jelenleg a személyes feltételek megvitatásán van a sor. Az Utrechttel sosem volt meg a megállapodás.
  • Fabrizio Romano: Pastorello közölte az Ágyúsokkal, hogy a Juve 18 hónapos kölcsönben, vételi opcióval szeretné elengedni Arthurt. Ellenben az Arsenal csak a szezon végéig szeretné szerződtetni a brazilt, aki nagyon szeretne Londonba költözni, de még nincs meg a megállapodás.
  • La Gazzetta dello Sport: Arthur helyére Rovella az első számú opció.

 

 

A hírforrások esetében használt színkódok az információ megbízhatóságát jelölik, az ehhez tartozó táblázat az Adatbázisban található.

LEGUTÓBB FRISSÍTVE: 2022. január 20-án, 12:45-kor.