Evra: "A feleségem döntése volt"

1024px-moment_of_the_champions_league_final_fc_barcelona_juventus_2015.jpgNéhány napja ismételten interjút adott a Juventus drukkereinek szemében mai napig különösen hiteles és továbbra is nagy tiszteletnek örvendő Patrice Evra. Soha nem elcsépelt a francia kiválóságról beszélni, hiába akasztotta szögre a stoplist már egy ideje.

A francia L'Équipe újságnak adott interjújában az egykori hátvéd néhány meglepő kulisszatitkot árult el a 2014-es Manchester Unitedtől Juventusba való igazolásának hátteréről. A 1981-es születésű klasszis a Vörös Ördögök kötelékében töltött nyolc évet követően került Torinóba Massimiliano Allegri irányítása alá, majd 2,5 szezont követően tért vissza hazájába, Franciaországba, az Olympique Marseille együtteséhez. 

Evra az Old Traffordtól a Bianconeribe igazolásával kapcsolatban azt mondta: "Nem magam miatt hoztam meg ezt a döntést, hanem a feleségemért, mivel neki bonyolulttá vált a manchesteri élet. Azonban nem bánok semmit sem. Szerettem a Juvét, és miközben mi bejutottunk a 2015-ös Bajnokok Ligája döntőbe, a United nem ért el jó eredményeket.

A feleségem azt mondta: »Látod? milyen jó, hogy rábeszéltelek, hogy Torinóba költözzünk!« Ha a Unitednél fejeztem volna be a pályafutásomat, akkor most kertész lennék. Természetesen ezt a kertészek felé való legnagyobb tiszteletem mellett mondom" – zárta szavait a Juve egykori hátvédje.