Hosszú idő után ismételten elemzésre  kerül egy mérkőzés, ugyanis végre van miértje annak, hogy átvizsgáljunk tüzetesebben egy adott összecsapást, amin végre futballozott a csapat. Látszódott valamiféle változás, fejlődés, kiváló egyéni teljesítményeket láthattunk olyan labdarúgóktól, akiktől erre talán nem is számíthattunk, ez pedig épp elég ahhoz, hogy kicsit töprengjünk azon, hogy mi is lehet a megoldás ahhoz, hogy ez az együttes szintet tudjon lépni. Lássunk is neki az összecsapás kivesézésének.

Az elején szeretnék kitérni arra, hogy ugyan a mérkőzés vezetőedzőjét Marco Landuccinak nevezték, én a pályán történt döntések legtöbbjét Massimiliano Allegrinek tulajdonítom. Ennek az oka igencsak egyszerű, hiszen a kezdőcsapatot, a taktikát eleve a Mister döntötte el, a mérkőzésen való döntéseket pedig hiába a másodedzőként tevékenykedő szakember hozta meg (ha segítséggel, ha nélküle), de már több mint egy évtizede együtt dolgozik Allegrivel, gyakorlatilag ismerheti minden gondolatát, sok dolgot eleve ő javasol a vezetőedzőnek, és azt sem tartom elvetemült ötletnek, hogy már előre lebeszélték azt is, hogy milyen cseréket kell meglépnie az adott szituációban. 

A felállásra külön nem térnék ki, ugyanis a legutolsó elemzés óta már játszott az olasz rekordbajnok 4-2-3-1-ben és 4-3-3-ban is (mely hadrendek igazából változást nem hoztak), a Coppa Italiában pedig pont abban a 4-4-2-ben lépett pályára a Juve, amiről egy hosszabb írást készítettem. Egy nagyon komoly különbség volt csupán, mégpedig, hogy Arthur és Locatelli a kezdetektől fogva a pályán lehetett, és a brazil registaként szerepelt, míg Locatelli mezzalaként, erre pedig emlékeim szerint korábban még nem került sor. Ez véleményem alapján nagyban befolyásolta a Bianconeri futballját, és a különbséget nem az jelentette, hogy nem McKennie, vagy Bentancur volt a mezzala, hanem, hogy registával játszott a Juve, nem pedig szűrővel. 

A dél-amerikai gyakorlatilag egymaga megoldotta a labdakihozatalokat, hiába fogta közre általában a két Samp-csatár, vagy próbálta meg az egyébként pozíciós, nem különösebben erős presszinget alkalmazó 'Doria elzárni a hozzá vezető passzsávokat, Arthur megkapta a labdát, forgolódott párat, majd passzolt előre (itt a hangsúly az "előrén" van). Ezzel, hogy pár fordulattal levakart magáról minimum két embert, már lehetővé vált, hogy be lehessen játszani üres területeket, és be lehessen szorítani a genovaiakat. 

A szedett-vedett Sampdoriának egyébként nem volt különösebben ellenére az, hogy súrolta a hátukat a háló, nem próbálkoztak agresszív presszinggel, lapos labdakihozatalokkal, támadások erőltetésével, még 1-0-nál is teljesen bele voltak nyugodva a sorsukba. Ezen nem is csodálkozom, ugyanis mikor a kapusnál volt a játékszer, már alapvetően is halálra volt ítélve az adott offenzíva, elvégre Falcone mindenképp hosszú átadásokkal igyekezett operálni (a harmadik találatnál látható volt, hogy a rövid átadásokkal sem megy sokra), ami olyan szinten katasztrofálisan ment neki, hogy mindössze 43%-os passzpontosság szerepel a neve mellett, amit nemhogy kapusnál, mezőnyjátékosnál sem láttam még. Ez a Juventus letámadását is dicséri, amit nem jellemzett az agresszivitás, azonban a jó pozícionálásnak köszönhetően a Blucerchiati nagyon nem is igyekezett kockáztatni és laposan passzolni. Maradtak a hosszú átadások, melyek azonban vagy pontatlanok voltak, vagy a Juve játékosai lekapcsolták ezeket, mely leginkább a De Sciglio-Cuadrado szélre volt jellemző. Lényegében kijelenthető, hogy a Juventus megfojtotta a Sampdoria támadásait.

Magára a támadásépítésre is szeretnék kitérni, ugyanis nagyon könnyen ment ez az Öreg Hölgynek, és meglepően sok rövid passzos megoldással próbálkozott a Bianconeri, ami szintén Arthurnak köszönhető, aki leginkább erre szakosodott, és ezzel nagyban meg is határozta a csapat játékát. Ahhoz képest, hogy az esetek 42%-ban a Samp harmadában volt a labda, és a 27 lövés igencsak jól néz ki, különösképp, hogy 15 lövés a kaput is eltalálta, a négy kialakított ziccert kicsit kevesellem, és ez engem a klasszis mezzala hiányára enged következtetni. Hiába van hat kulcspassza Locatellinek, aki egy gólpasszt is kioszthatott, köszönhetően szemfülességének a harmadik gól előtt, 101 labdaérintésből kicsit többet várna az ember, mint erőtlen lövések, és pontatlan átadások, míg pártíz méterrel hátrébb esernyőcselt mutat be. Úgy értékelném a Juve támadásépítését, hogy most már el tudunk jutni az ellenfél tizenhatosáig, meg is tudjuk tartani ott a játékszert, de még mindig nem sikerül megfelelő minőségű helyzeteket kialakítani. 

A meccs menete, dominálása a másik dolog, amit kritizáltam az utóbbi hónapokban, és ugyan még mindig nem tudtunk az első félidőben két gólt szerezni (a legutóbb ez pont egy Sampdoria elleni bajnokin történt meg ebben a szezonban), azonban a második félidőben sikerült beerőszakolni egy találatot, ezzel is egy komoly lépést tenni a győzelem felé. Aztán a semmiből jött Conti:

Az ilyen természetesen megesik, ezt követően pedig a gólt szerző csapat önbizalomhoz szokott jutni, és ennek a jelei érzékelhetőek is voltak a 'Dorián, viszont a korábban általam rossz döntésnek tűnő Kulusevski-Dybala csere jobban nem is sülhetett volna el, és a kis argentin csírájában elfojtotta annak lehetőségét, hogy az ellenfél nehéz helyzetbe hozza a Juvét. Az ezt követő negyedik találat pedig már hab volt a tortán, minden esetre nagyon szimpatikus volt, hogy folyamatosan hajtott a csapat, nem állt vissza szinte egy percig sem, ezt pedig már hajlamosabb vagyok inkább Landucci neve mellé írni, ugyanis ő minden bizonnyal nem igyekszik úgy visszafogni az együttest, mint azt Allegri szokta tenni. A kiscsapatok ellen is nagyban jellemző, hogy a második félidő elején nagyon visszaáll az olasz rekordbajnok, ezzel gyakran lehetőséget adva ellenfelének arra, hogy az komolyabb helyzeteket dolgozzon ki.

Összefoglalva: én ezen az egy meccsen több fejlődést véltem felfedezni, mint eddig, annak ellenére, hogy az ellenfél igencsak gyengécske volt. Megoldást jelenthet a jövőre nézve akár az, hogy Locatelli egy sorral feljebb kerül, helyén pedig Arthur kap helyet registaként, azonban ehhez eleve a brazilnak maradnia kellene, és ezt komolyabb ellenfelek ellen is meg kellene próbálni, mert Arthurnak azért szoktak lenni komoly gondjai a saját kapuja előtt történő passzokkal. Jó meccs volt, kiváló bizonyítási és fejlődési lehetőség, amivel a fiúk éltek is. Végre láthattunk előre mutató jeleket, és reményeim szerint a Milan elleni meccset követően is lesz újabb elemezni való. 

Egyéni teljesítmények:

Meccs embere: Arthur