FRISSÍTVE 14:00-kor – Mercato-hírek (január 18.)

Bármilyen állásponton is vagyunk szeretett együttesünk aktuális helyzetével, a vezetőség döntéseivel, játékosainak minőségével kapcsolatban, abban mindannyian egyetértünk, hogy a hiteles tájékoztatás elengedhetetlen ahhoz, hogy tisztán láthassuk a Juventus körüli eseményeket, történéseket. Folyamatosan frissülő, napi hírösszefoglalónk ebben kíván segítséget nyújtani a csapat szerelmeseinek, mely a most január végéig tartó nyári átigazolási időszak alatt is igyekszik mindig naprakész információkat közölni az Öreg Hölgy transzferjeivel, valamint az ezt illető pletykákkal és hírekkel kapcsolatban, mint mindig, most is a megbízhatóságot tartva szem előtt. Következzenek tehát 2022. január 18-ának legfontosabb hírei. 

  • Fabrizio Romano: Paulo Dybala a vezetőségnek üzent szombati gólörömével, ugyanis egyáltalán nem elégedett amiatt, hogy a Juventus elnapolta szerződésének meghosszabbítását. Az argentin és a Bianconeri szóban már októberben egyezséget kötöttek az új megállapodás részleteiről, melyhez La Joya tartotta is volna magát, hiszen rendkívül szereti az Öreg Hölgyet, s mindenképpen maradni akar Torinóban, az illetékesek terveinek megváltozása miatt azonban csalódottnak érzi magát. 
  • Fabrizio Romano: Dybala helyzete igen veszélyes a klubra nézve, ugyanis megállapodás nélkül a Juventus azt kockáztatja, hogy nyáron ingyen veszíti el a dél-amerikait. Paulo szereti a Juventust, a klubot, Torinót, valamint a szurkolókat is, azonban e helyzet könnyedén változhat a vezetőség új terveiből kifolyólag, melyek sértettséget okozhatnak a fekete-fehérekhez alapvetően mindig hűnek számító támadóban. 

  • Fabrizio Romano: Dybala a múltban igen közel állt a Manchester Unitedhez, valamint a Tottenham Hotspurhoz is, ha pedig távozna a Juventustól, egyes Premier League-klubok minden bizonnyal most is ajánlatot tennének neki, ahogy az Atlético Madrid is fontolóra venné szerződtetését, ám egyelőre rendkívül korai lenne arról beszélni, hogy mit tartogathat a jövő az argentin számára egy Bianconerivel való szakítás esetén. 
  • Fabrizio Romano: Anthony Martial távozni szeretne a Manchester Unitedtől, azonban továbbra sem kívánna egy másik angol klubhoz csatlakozni kölcsönben. A francia mindeddig elutasította a Newcastle, valamint a Tottenham ajánlatait, ám a Barcelona, a Sevilla, valamint a Juventus változatlanul opciót jelentenek a támadó számára. A Vörös Ördögök a kölcsönért járó összeg megadását, valamint Martial teljes fizetésének átvállalását kérik az érdeklődő alakulatoktól. 
  • Romeo Agresti: A Juventus egyelőre felfüggesztette az Arsenallal való tárgyalásokat Arthur tekintetében, ugyanis mindeddig nem sikerült helyettest találnia a brazil pótlására. 
  • Sky Sport Italia: Max Allegri elutasította a Thomas Partey-Arthur csere ötletét. 
  • Mirko Di Natale: A Juventus első számú választása Arthur pótlására továbbra is Bruno Guimarães lenne, akit azonban a Lyon nem kíván kölcsönben elengedni a télen, emiatt pedig az ügylet kivitelezése rendkívül nehéz, de talán nem teljesen lehetetlen. Amennyiben a francia klub elfogadná a Juve által kínált kölcsön + 35/40 millió eurós vételi opcióról szóló konstrukciót, a középpályás már januárban fekete-fehér szerelést ölthetne. 
  • Gianluca Di Marzio: A klub folytatta az egyeztetéseket a Borussia Mönchengladbach csapatával Zakaria ügyében. A játékos csak Arthur távozása esetén igazolhatna Torinóba, ennek azonban egy feltétele lenne: a Juventus szeretné végleg vagy kötelező opcióval eladni a brazil középpályást.
  • Gianluca Di Marzio: A Juventus szintén élénken érdeklődik Anthony Martial iránt, akit kölcsön formájában kívánnak leigazolni. A Manchester United egyetlen követelése, hogy a torinói klub állja a támadó teljes fizetését a kölcsön ideje alatt.
  • Gianluca Di Marzio: Rengeteg dolog változott Dybala szerződéshosszabbítását illetően a tárgyalások kezdete óta. A klub úgy határozott, hogy később újraértékeli egyes játékosok helyzetét, mielőtt fontosabb döntéseket hoznának. Néhány szempont, amely eme helyzethez vezetett: ahogy Arrivabene is hangsúlyozta, Dybalának be kell bizonyítania, hogy kiérdemelte a hosszabbítást és az ehhez kialkudott fizetési igényeket.

 14:00

  • Ralf Rangnick, a Manchester United edzője: "Vasárnap volt egy személyes megbeszélésem Anthony Martiallal a vele kapcsolatban fennálló helyzetről. Az ügy megoldódott."
  • Fabrizio Romano: Korántsem biztos, hogy a Juventusnak sikerül alternatívát találnia Arthur helyére, máskülönben pedig a játékos nem távozhat. Az Arsenal minden esetre vár.
  • Fabrizio Romano: A Juve is azon klubok közé tartozik, melyek nagyra tartják Denis Zakariát, de mindeddig nem kezdődtek meg a tárgyalások a Borussia Mönchengladbach együttesével, ez igaz a Manchester United esetében is.
  • Gianluca Di Marzio: A Bianconeri gondolkodott azon, hogy visszahívja Rovellát a kölcsönből még télen, azonban megsérült, ezért mérlegelniük kell a sérülés mértékét.

 

 

A hírforrások esetében használt színkódok az információ megbízhatóságát jelölik, az ehhez tartozó táblázat az Adatbázisban található.

LEGUTÓBB FRISSÍTVE: 2022. január 18-án, 14:00-kor.