de Ligt: "Sikerült betölteni a Cristiano által hagyott űrt"

de_ligt_udinese_fly.jpgA Juventus Udinese ellen aratott győzelmének show-ját természetesen a Paulo Dybala szerződéshosszabbítása körüli szappanopera legújabb fejezete vitte el, azonban a csapat mestere, illetve az argentin klasszis mellett a Bianconeri védője, az eltiltását követően visszatérő Matthijs de Ligt is az olasz sportsajtó kamerái elé állt a találkozót követően, hogy nyilatkozatában értékelje alakulata produkcióját, Cristiano Ronaldo távozásának utóhatásait, valamint a La Joya körül kibontakozóban lévő helyzetet is. 

"Természetesen hallottam mesterem arra vonatkozó szavait, hogy csapatunk túlságosan tapasztalatlannak mondható, s őszintén szólva teljességgel megértem, hogy mire gondolt ez alatt, ugyanis keretünk valóban számos fiatalt tudhat magáénak, mely jellemvonás korom miatt magától értetődő módon rám is igaz, annak ellenére, hogy pályafutásom eddigi részében már több mint 250 profi meccsen léphettem pályára. Osztom szakvezetőm azt illető véleményét, hogy még rengeteget kell fejlődnünk az elkövetkezendőkben, ha pedig sokat játszunk, s ezáltal nagyobb tapasztalatra teszünk szert, biztosan képesek leszünk tovább növekedni, s még magasabb célokért küzdeni" – fogalmazott a Sky Sport Italia riporterének. 

"Az olyan összecsapások, mint a mai, hihetetlen fontossággal bírnak, ugyanis az ilyen találkozók, kiváltképp győzelem esetén, amellett, hogy pozitív érzéseket keltenek bennünk, tapasztalatunk szintjét is növelik. Jelen pillanatban egyedül arra szabad koncentrálunk, hogy képesek legyünk csapatként fejlődni, ugyanakkor megítélésem szerint nemrég lassan, de biztosan megindulunk a növekedés útján, melyet az is bizonyít, hogy legutóbbi nyolc meccsünkből hat alkalommal is győztesként hagyhattuk el a pályát. Mindannyian tudjuk, hogy a győzelmek eléréséhez javulnunk kell, ez egyáltalán nem képezi vita tárgyát közöttünk. 

Jelen pillanatban sokkal jobban futballozunk, mint az idény elején, amikor is rendkívül nehezen gyűjtöttünk pontokat, vagy éppen igen nagy megerőltetésnek kellett kitenni magunkat ahhoz, hogy gólokat szerezzünk. Mostanra sikerült felruházni magunkat a ránk eddig is jellemző folytonossággal, mely mellett fizikai tekintetben is képesek voltunk fejlődést elérni, ami fontos lépés volt számunkra ahhoz, hogy bírjuk az egyes találkozók óriási fizikai intenzitását. 

Véleményem szerint mostanra sikerült áthidalnunk a Cristiano Ronaldo távozása által keletkező nehézségeket, ugyanakkor Cris egy teljesen más szintet képviselt a világfutball többi játékosához képest, elvégre ő teljes természetességgel tört be az ellenfél büntetőterületére, s vette be annak kapuját. A szezon elején rendkívül megsínylettük egy ilyen jellegű támadó elvesztését, azonban idővel más labdarúgók léptek CR7 helyébe, akik szintén képesek találatokkal szolgálni alakulatunkat, mint ahogy azt ma este Paulo Dybala, s Weston McKennie is tették. Bár nincs egy olyan mesterlövészünk, mint Ronaldo, aki egy idényben akár 30 alkalommal is betalált ellenlábasainknak, csapatunk így is szállítja a találatokat, betöltve ezzel a portugál által hagyott űrt, ami hosszabb távon sokkal kedvezőbb felállásnak bizonyul. 

Paulo Dybala mindig egy rendkívül nyugodt személyiség benyomását keltette. Az Inter ellen egy meglehetősen nehéz, erőnléti szinten is megterhelő megmérettetésen kellett játszania, ahol emiatt nem is ment úgy neki a futball, mint ahogy szerette volna, ma azonban kiválóan teljesített, s nagyon koncentrált volt, melyet az is bizonyít, hogy ő szerezte alakulatunk első találatát, ezt követően pedig Weston góljának előkészítésében is nagy szerepet vállalt. Nem tudom, hogy mi igaz azokból a pletykákból, melyek a sajtóban keringenek, azonban én magam nem látok változást Paulo viselkedésében, hiszen ő továbbra is az az ember, akiben feltétel nélkül megbízhatunk, s akit oly nagyra tartunk képességei és emberi mivolta miatt. 

Daniele Rugani kiváló produkciót nyújtott az elmúlt találkozókon, emiatt pedig nagyon jó volt mellette futballozni, még annak ellenére is, hogy alapvetően más tulajdonságokkal rendelkezünk, hisz míg én inkább a párharcokban, s az emberfogásban jeleskedem, addig Daniele szabadabb szerepkörben, s kevesebb kötöttség fennállásakor érzi jól magát. Ma este mindketten eredményesen szerepeltünk, hiszen az Udinese nem lőtt gólt ellenünk, ekképp pedig nem lehet kérdés, hogy a jövőben is így kell majd folytatnunk. 

Véleményem szerint megfelelő képességekkel rendelkezem ahhoz, hogy gólt, gólokat szerezhessek, s erre ma este is megvoltak a lehetőségeim, melyeknek dacára mégsem sikerült bevennem a Zebrette kapuját, azonban a legfontosabb továbbra is az, hogy csapatként sikerüljön versenyképessé és eredményessé válnunk, hogy meccseink megnyerése által nyomást gyakorolhassunk a bajnokság többi alakulatára, ugyanis ha ellenfeleink azt látják, hogy a Juve ismét győzelmet aratott, jelentős pszichológiai teher rakódik rájuk" – zárta mondanivalóját Matthijs de Ligt.