FRISSÍTVE 12:10-kor – Mercato-hírek (január 14.)

Bármilyen állásponton is vagyunk szeretett együttesünk aktuális helyzetével, a vezetőség döntéseivel, játékosainak minőségével kapcsolatban, abban mindannyian egyetértünk, hogy a hiteles tájékoztatás elengedhetetlen ahhoz, hogy tisztán láthassuk a Juventus körüli eseményeket, történéseket. Folyamatosan frissülő, napi hírösszefoglalónk ebben kíván segítséget nyújtani a csapat szerelmeseinek, mely a most január végéig tartó nyári átigazolási időszak alatt is igyekszik mindig naprakész információkat közölni az Öreg Hölgy transzferjeivel, valamint az ezt illető pletykákkal és hírekkel kapcsolatban, mint mindig, most is a megbízhatóságot tartva szem előtt. Következzenek tehát 2022. január 14-ének legfontosabb hírei. 

  • Fabrizio Romano: A Juventus kapcsolatba lépett Sardar Azmoun ügynökével, azonban a tárgyalások mindeddig nem haladtak előre, melynek dacára a Bianconeri továbbra is konkrét lehetőségként számol a támadóval. Az Öreg Hölgy szeretne egy nagy lépést tenni januárban, mellyel bebiztosíthatná a nyári mercato sikerességét is, ugyanakkor a klubnak nem áll rendelkezésére az ehhez szükséges gazdasági erő. 

  • Fabrizio Romano: A Juventus legfőbb kiszemeltje a középpályát illetően jelenleg Ruben Loftus-Cheek. A klub rendkívül kedveli Bruno Guimarãest is, azonban a Lyon által követelt 45 millió euró túl soknak bizonyul a fekete-fehérek számára ezen a télen. 
  • Romeo Agresti: Gianluca Scamacca jelen pillanatban 40 millió eurós vételára tovább emelkedhet, amennyiben a támadó kitart utóbbi hetekben mutatott teljesítménye mellett. A Juve változatlanul tervezi a jövő heti találkozót a Sassuolóval a center nyári leigazolásának érdekében. 
  • Giovanni Albanese: Amennyiben Arthur távozna, a Juventus mindent megtenne Loftus-Cheek megszerzéséért, ugyanis Massimiliano Allegri nagyra tartja az angolt, aki a Zebrákhoz igazolva minden bizonnyal több játéklehetőséghez jutna, mint a Chelsea kötelékében. 
  • Nicola Balice: Arthur immár megállapodott az Arsenallal a személyes feltételeket illetően, ám a Juve mindeddig nem adott zöld utat a transzfernek. 
  • Fabrizio Romano: Dybala nem boldog attól, hogy a szerződéshosszabbítás feltételeit újratárgyalná a Juve. Két lehetősége van, vagy elfogadja a klub ajánlatát, vagy új csapat után néz. A jelenlegi szituáció teljesen nyitott. 

12:10

  • La Gazzetta dello Sport: Amennyiben Dybala nem hosszabbítja meg a szerződését, az Inter készen áll a megszerzésére. Marotta mindig is kedvelte az argentint, mindenképp megpróbálja majd meggyőzni a Milánóba igazolásról, amint lehetőség nyílik erre. 
  • Fabrizio Romano: Folytatódnak a tárgyalások az Arsenal és a Juventus között Arthur ügyében. Az Ágyúsok ajánlata: kölcsönszerződés a szezon végéig a játékos bérének fizetésével. Jelenleg nincs szó vételi opcióról.

 

 

 

 

A hírforrások esetében használt színkódok az információ megbízhatóságát jelölik, az ehhez tartozó táblázat az Adatbázisban található.

LEGUTÓBB FRISSÍTVE: 2022. január 14-én, 12:10-kor.