Helyzetjelentés a Supercoppa előtt

chiesa_injury.jpgA tegnapi nap folyamán különböző, ám egyaránt hiteles forrásoknak, vagy éppen a Juventus hivatalos bejelentéseinek köszönhetően több hírmorzsa is napvilágot látott az együttes bizonyos labdarúgóinak állapotával kapcsolatban, mely információkban megpróbáltak felvilágosítást adni az alakulat Supercoppa Italiana előtti kilátásairól, ekképp a futballisták bevethetőségéről, visszatéréséről, s sérüléseik súlyosságáról is. 

Mint ahogy azzal bizonyára mindenki tisztában van, a legrosszabb hír kétségkívül Federico Chiesával kapcsolatban érkezett, ugyanis az orvosi stáb a tegnap reggeli órákban kiértékelte a játékos helyzetét, s Roma ellen elszenvedett sérülésének komolyságát, melynek alapján a klub szakemberei hivatalos közleményükben leszögezhették, hogy az olaszt szélső bal térde a Farkasokkal szembeni találkozó első félidejének vége felé úgynevezett tompa traumás ficamon esett át, mely által a futballista elülső keresztszalagja is megsérült. 

Az Öreg Hölgy bejelentésének értelmében a labdarúgónak a következő napokban mindenképpen műtétre lesz szüksége a szituáció orvoslásának érdekében, mely Romeo Agresti hírei, valamint a csapattársak közösségi médiában posztolt üzenetei alapján nagyjából biztossá tette, hogy Chiesa szezonja véget ért, ugyanis a játékosnak legjobb esetben is minimum hat hónap pihenésre van szüksége.

Mint ismert, a szezon első trófeájáért zajló, Inter elleni megmérettetést nem csak az itáliai klasszis kényszerül majd kihagyni, ugyanis a Roma ellen a kiállítás sorsára jutó Matthijs de Ligtet, továbbá a sárga lapjainak összegyűlése miatt távolmaradó Juan Cuadradót ugyancsak nélkülöznie kell Massimiliano Allegrinek, míg a Giallorossi ellen játéklehetőséghez jutó Giorgio Chiellini mellett a napokban Kaio Jorge, valamint Luca Pellegrini is visszatérhetett a kerettel való közös munkához. 

Azt követően, hogy a fekete-fehérek alelnöke, Pavel Nedvěd, majd a klub feje, Andrea Agnelli a napokban egyaránt pozitív koronavírus-tesztet adtak, tegnap a gárda távozófélben lévő walesi középpályásának, Aaron Ramsey-nek erre vonatkozó eredményei is pozitívnak bizonyultak, melynek alapján a perememberré váló labdarúgót ugyancsak nem tudhatja majd keretében a Bianconeri. 

Némiképp jó hírnek számít azonban, hogy a Juventus két brazil védője jó úton halad a visszatérés felé, ugyanis míg Giovanni Albanese szerint Alex Sandróval akár már a Nerazzurri ellen is számolhat a csapat mestere, addig a klub tegnapi közleménye szerint Danilo is megkezdte a keret többi tagjával való (ám egyelőre csak részleges) közös munkát, a várakozások értelmében pedig jövő hétfőtől ismét az együttes segítségére fog állni.