Bernardeschi: "2021 csodálatos év volt"

federico-bernardeschi-omg-1.jpgA Juventus olasz válogatott szélsője, a 2021-ben remek esztendőt záró, s az év utolsó hónapjában egészen kiválóan futballozó Federico Bernardeschi a napokban hosszabb, évértékelő nyilatkozatot adott az itáliai sportsajtónak, beszélve az elmúlt tizenkét hónapban szerzett tapasztalatairól, Öreg Hölggyel való közös történetének lehetséges folytatásáról, illetve múltjának bizonyos eseményeiről is. 

"Nem tagadhatnám, s nem is tagadom, hogy múltam számos szenvedést hozott magával, melyekből azonban mindig képes voltam felállni, s levonni a megfelelő következtetéseket. Tizenhat esztendős koromban azt mondták nekem, hogy szívem állapotából kifolyólag soha többé nem futballozhatok, ami egyértelműen életem egyik legmeghatározóbb epizódjának, pillanatának számított utólag nézve. A diagnózist követően hónapokig otthon kellett tartózkodnom, ez az ingerszegény időszak pedig ráébresztett arra, hogy mennyire szeretem a labdarúgást, s hogy milyen óriási mértékben függök a sportágtól" – emlékezett vissza a DAZN kamerái előtt. 

"Az esettől kezdve megfogadtam, hogy történjék bármi, mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy profi futballista legyek, a továbbiakban pedig így is cselekedtem, szinte mindent egy lapra feltéve. A Juventus kötelékében szintén számos nehéz percet és időszakot kellett átélnem, ugyanakkor ezzel együtt is elmondhatom, hogy semmit sem bántam meg, amit a Bianconerinél tettem, mivel a Torinóban töltött eddigi esztendők elképesztően nagy hatást gyakoroltak rám, melyeknek köszönhetően játékosként, illetve emberként is rengeteget fejlődtem. 

Karrierem alapvetően mindig is felfelé ívelőnek bizonyult, ám természetesen, ahogy az élet minden területén, itt is szembesülnöm kellett kisebb-nagyobb hullámvölgyekkel. Az ehhez hasonló időszakokban feltettem magamnak egyes kérdéseket, s elgondolkodtam azon, hogy hol, és mit ronthattam el, hogy környezetem hol tudott volna többet segíteni helyzetemen, s hogy én magam mit tehetek annak érdekében, hogy többet érhessek el magánéletemben, valamint a pályán, mely által újra feljebb juthatok. 

Mikor egy ponton rádöbbensz, hogy ismét sikerült kikászálódnod a gödörből, fantasztikus érzések ragadnak magukkal. 2021 minden tekintetben csodálatos év volt számomra, s egyáltalán nem panaszkodhatok az elmúlt hónapok eseményei miatt, ugyanis két trófeát is magasba emelhettem a Juventusszal, Európa-bajnokságot nyertem az olasz válogatottal, megszületett a kislányom, összeházasodtam a feleségemmel, ezt követően pedig még egy házat is sikerült vásárolnunk családommal. 

Összességében véve kijelenthetem, hogy semmilyen szempontból nincs okom a panaszra, éppen ezért pedig még a nehezebb pillanatokért is hálás vagyok az életnek. Ha e fenti dolgokra tekintek, s realizálom, hogy ezek mind egy esztendő leforgása alatt történtek meg velem, úgy tűnik, mintha hihetetlen évet tudnék hátam mögött, mindazonáltal 2021 számos nehéz időszakot is tartogatott számomra, emiatt pedig leginkább az egyensúlyt éveként tekintenék az elmúlt hónapokra, melyek során úgy hiszem, hogy végre én magam is képes lettem megtalálni a szükséges egyensúlyt" – fogalmazott Bernardeschi.