FRISSÍTVE 15:23-kor – Mercato-hírek (január 2.)

Bármilyen állásponton is vagyunk szeretett együttesünk aktuális helyzetével, a vezetőség döntéseivel, játékosainak minőségével kapcsolatban, abban mindannyian egyetértünk, hogy a hiteles tájékoztatás elengedhetetlen ahhoz, hogy tisztán láthassuk a Juventus körüli eseményeket, történéseket. Folyamatosan frissülő, napi hírösszefoglalónk ebben kíván segítséget nyújtani a csapat szerelmeseinek, mely a most január végéig tartó nyári átigazolási időszak alatt is igyekszik mindig naprakész információkat közölni az Öreg Hölgy transzferjeivel, valamint az ezt illető pletykákkal és hírekkel kapcsolatban, mint mindig, most is a megbízhatóságot tartva szem előtt. Következzenek tehát 2022. január 2-ának legfontosabb hírei. 

  • Gianluca Di Marzio: Az Öreg Hölgy az elmúlt órákban információt kért a Paris Saint-Germain együttesétől Mauro Icardi helyzetével kapcsolatban, akit Morata lehetséges utódjának szánna az olasz rekordbajnok. A felek eddig még nem kezdtek egyeztetni a művelet potenciális számairól, vagy konstrukcióiról. A Juventusnak az elkövetkezendő napokban el kell döntenie, hogy komolyan gondolja-e az argentin szerződtetését, míg a franciáknak azt kell meghatározniuk, hogy elfogadják-e a Bianconeri által preferált sima, vásárlási opciót nem tartalmazó kölcsönt. 
  • Romeo Agresti: Álvaro Morata helyzete nem változott az utóbbi napokban. A Juventusnak továbbra sincs megállapodása a spanyol helyzetét illetően az Fc Barcelonával, vagy az Atlético Madriddal, mindemellett pedig a csatár lehetséges pótlására vonatkozóan sem kötött egyezséget potenciális kiszemeltjeivel. 

  • Gianluca Di Marzio: A Juventus mindenképpen a szezon végére szeretné lezárni a csatárkérdést. A vezetőség eddigre kívánja megtalálni azt a támadót, aki az együttes jövőbeli alappillére lehet, s ezzel megnyugtató megoldást lelni a csapatrész problémáira. 
  • Romeo Agresti: Ha a Bianconeri nem talál pótlást Morata helyett, a spanyol semmi esetre sem távozhat Torinóból januárban, azaz a Zebrák eddig nem fognak igent mondani a katalánok ajánlatára. Memphis Depay-t továbbra sem kívánja elfogadni a fekete-fehérek vezetősége. 
  • Fabrizio Romano: A Barcelona megtette a maga ajánlatát Álvaro Moratáért, s megállapodott magával a labdarúgóval is. A Juventus 100%-ban biztos benne, hogy a szezon végén nem kívánja kifizetni az Atlético Madridnak a spanyol szerződésében rejlő, végleges megvételről szóló 35 millió eurós összeget, melyből fakadóan a center nyitott a váltásra, Xavi pedig mindenképpen őt szeretné a Blaugranata kötelékében látni. 
  • Fabrizio Romano: A Morata-Depay csere jelen pillanatban esélytelennek tűnik. 
  • 13:50 – Max Nerozzi: Álvaro Morata felesége, Alice Campello már közölte barátaival, hogy hamarosan Spanyolországba költöznek. 
  • 13:50 – Romeo Agresti: Egyelőre nincs hír arról, hogy a Juve megegyezett volna egy támadóval, akivel pótolni tudná Moratát. A klub illetékeseit teljes mértékben váratlanul érte a Barcelona ajánlata, mely még a center környezetét is meglepte, ugyanakkor a spanyol elkötelezett a katalánokhoz való csatlakozás iránt, s megegyezett a Blaugranatával. 
  • 13:50 – Alfredo Pedullà: A PSG nem szívesen adná kölcsön Mauro Icardit vételi opció nélkül, azonban Max Allegri egyértelműen az argentint preferálná Morata távozása esetén. A játékos képviselői és a Bianconeri között folyamatos a kapcsolat, ez pedig várhatóan a jövőben is így lesz majd, ugyanis a Zebrák egyértelműen az Inter korábbi kapitányában gondolkodnak. 
  • 13:50 – Alfredo Pedullà: A PSG szeretne bizonyítási esélyt adni Icardinak saját kötelékében, azt követően, hogy a center egy rendkívül nehéz időszakot tudhat háta mögött. A helyzet rendkívül nyitottnak mondható, emiatt pedig a Juventus valószínűleg más csatárok neveit is készenlétben tartja, s nem tesz fel minden lapot a dél-amerikai megszerzésére. 
  • 15:23 – La Gazzetta dello Sport: Federico Bernardeschi kiváló teljesítménye ellenére mindeddig nem kezdődtek meg a játékos esetleges szerződéshosszabbításáról szóló tárgyalások a Juve és a szélső között. A labdarúgó jelen pillanatban arra törekszik, hogy ügynökével, Federico Pastorellóval kiértékeljék az előttük álló lehetőségeket, melyek között természetesen a kontraktus megtoldása is ott van. 
  • 15:23 – Giovanni Albanese: Mauro Icardi a jövő hét folyamán találkozni fog a PSG vezetőségével, hogy tisztázzák a kialakult helyzetet. Allegri szívesen látná az argentint a Juve kötelékében, aki a vezetőség tervei szerint kölcsönben, 35 millió eurós vételi opcióval csatlakozhatna a Bianconerihez januárban. 
  • 15:23 – Több olasz forrás, egyebek mellett a Tuttosport híreinek ellenére Edinson Cavani biztosan nem hagyja el télen a Manchester United alakulatát, s csatlakozik az Öreg Hölgyhöz, amit a Vörös Ördögök mestere, Ralf Rangnick maga jelentett be mai nyilatkozatában. A német szakvezető leszögezte: "Cavani biztosan nem fog távozni januárban. Az elmúlt napokban több beszélgetést is folytattam Edivel kapcsolatban, s tudja, hogy semmi esetre sem fogom elengedni őt a télen, mivel egy csodálatos játékosról beszélünk, akire kétségkívül nagy szükségünk lesz a szezon további részében."

 

A hírforrások esetében használt színkódok az információ megbízhatóságát jelölik, az ehhez tartozó táblázat az Adatbázisban található.

LEGUTÓBB FRISSÍTVE: 2022. január 2-án, 15:23-kor.