A Barcelona Depay-t adná Moratáért

img_20211230_122653.jpgTöbb, általánosságban véve kétes hírértékűnek tekinthető spanyol médiaforrás ma reggeli értesüléseit követően az elmúlt percekben a Juventus ügyeivel kapcsolatban szinte mindig kiválóan informált Romeo Agresti is kijelentette, hogy a jelen pillanatban a La Liga középmezőnyében elhelyezkedő FC Barcelona alakulata szívesen leigazolná januárban a Bianconeri támadóját, Álvaro Moratát, melynek érdekében a katalánok már egyes lépések megtételére is rászánták magukat. 

Az elsősorban a Goal Italia számára jelentő transzferguru szerint a csatárgondokkal küzdő Blaugranata mindenképpen szeretne egy klasszisközeli labdarúgóval erősíteni a téli mercato ideje alatt, az együttes legendás mesterének, a katari munkavállalását követően a csapathoz szakvezetőként visszatérő Xavinak pedig egyértelműen Morata lenne az első számú kiszemeltje ezt illetően, akiért egy másik futballistát is felajánlana az Öreg Hölgynek a biztos siker érdekében. 

Agresti kijelentette, hogy Xavi nem számít túlzottan elégedettnek a gránátvörös-kékek holland támadójával, a 2021 nyarán az Olympique Lyonnais alakulatától megszerzett Memhis Depay-jal, akit ekképp gond nélkül felajánlana a Juventusnak annak érdekében, hogy mindenképpen megszerezhesse a korábban a Real Madrid, valamint az Atlético Madrid kötelékében is megforduló Moratát. 

Mint ismert, Depay iránt a fekete-fehérek is érdeklődtek az elmúlt átigazolási időszakokban, ugyanakkor a holland futballista végül az FC Barcelona együttese mellett tette le a voksát, ahol a jelenlegi idényben 21 fellépésen 8 találatot szerzett, s 2 gólpasszt osztott ki a Bajnokok Ligája, valamint a spanyol pontvadászat megmérettetésein, mellyel nem igazán hálálta meg a belé fektetett bizalmat a katalánok vezetőségének álláspontja szerint. 

Agresti mindehhez természetesen hozzátette, hogy bár a Blaugranata érdeklődése teljes mértékben konkrétnak mondható, míg a Sky Sport Italia szerint a Barcelona akár egy téli ajánlattételre is készen állna Morata megszerzésének érdekében, az ügy rendkívül nehezen kivitelezhetőnek számít, ugyanis a támadó játékjoga jelen pillanatban is az Atlético Madrid tulajdonát képezi, melynek nyomán a feleknek a Matracosokkal is meg kellene állapodniuk a transzfer tető alá hozásához, ráadásul az olasz szakember hírei szerint jelenleg Depay képviselői sem igazán lelkesednek az ügylet kivitelezése iránt, ami újabb gátat szabhat az üzlet megkötése elé. 

A Barça és a Juve közötti tárgyalások tekintetében megemlítendő, hogy bár korábbi pletykák arról számoltak be, hogy az Öreg Hölgy élénk érdeklődést mutat a Barcelona francia szélsője, Ousmane Dembélé iránt, a katalánok ügyeiben jól informáltnak tekinthető Gerard Romero tudomása alapján mindeddig egyáltalán nem történt kapcsolatfelvétel a játékos, illetve a Juventus között, míg Luca Bianchin és Romeo Agresti azt a híresztelést cáfolták a reggeli órákban, miszerint a katalánok nyáron a holland védő kivásárlási záradékában rejlő 125 milliós összegnél jóval olcsóbban, mindössze 75 millió euróért is megszerezhetnék Matthijs de Ligtet, ugyanis állításaik szerint a klubhoz közel álló forrásaik egyértelműen leszögezték, hogy semmi ilyesmiről nincs szó a labdarúgót illetően, aki legfeljebb nyáron, s akkor is csak a megfelelő pénzösszeg kifizetésével inthet majd búcsút Torinónak.