Capello: "A Villarreal a BL-párharc esélyese"

capello_serio_2019_20_1080x648.jpgAz ismert olasz szakember, a jelen pillanatban televíziós szakkommentátorként és elemzőként tevékenykedő Fabio Capello a tegnapi nap folyamán ismételten érdekes nyilatkozatot adott hazája sportsajtójának a Juventus aktuális helyzetével kapcsolatban, melynek keretein belül Massimiliano Allegri taktikai döntéseinek analizálásán túl szót ejtett a Bianconeri Villarreal elleni Bajnokok Ligája-párharcának lehetséges kimeneteléről, illetve a mercato várható alakulásáról is. 

"Mikor Max visszatért a Juventus kispadjára, egyből azt mondtam, hogy második szerepvállalása során egyfajta esernyővé fog alakulni, azaz egy olyan szakemberré válik, aki döntéseivel állandóan magára irányítja majd a sajtó kritikáit, akárcsak egy ernyő az esőcseppeket, ezen elképzelésem pedig idővel be is igazolódott. Nem tudom eldönteni, hogy Allegri e tekintetben bűnös lenne, vagy a Juve rossz szereplése önhibáján kívül következett be különféle folyamatok beérésének köszönhetően, ugyanakkor tagadhatatlan, hogy Massiliano maga is elkövetett néhány baklövést az eddigiek során" – kezdte mondanivalóját a La Gazzetta dello Sport kérdésére. 

"Habár a fenti megállapítás megkérdőjelezhetetlennek mondható, Allegri kisvártatva megértette, hogy miképp kellene cselekednie, az az út pedig, melyet az elmúlt hetekben kiválasztott, a lehető legjobb. Max mindig tudja, hogy az adott helyzetben hogyan kell cselekednie, azonban egy hibát még ezzel együtt is elkövetett, mikor nem fogadta el a Real Madrid ajánlatát a nyáron, elvégre ez volt az ideális alkalom, s talán az utolsó lehetőség számára, hogy a Blancókhoz szerződjön. 

A Juventus bizonyára a kényelmesebb megoldást jelentette a tréner számára, ugyanis külföldön tevékenykedni sokkal nagyobb stresszel jár, s többször készteti arra a szakembereket, hogy megkérdőjelezzék önnön téziseiket. Egy másik topligában magától értetődő módon más szokások uralkodnak a labdarúgók között, mint Olaszországban, Max pedig e tekintetben inkább a biztonsági játékot választotta, s kissé talán lustaságból is, de maradt szülőföldje, Livorno közelében. 

Az Öreg Hölgy keretének természetesen továbbra is jelentős értékei és erényei vannak, ugyanakkor ezen pozitívumok nem feltétlenül azonosak azon jó tulajdonságokkal, melyek az előző években jellemezték a Bianconerit. Vegyük például Alex Sandro és Juan Cuadrado esetét, akik régebben azt a benyomást keltették bennem, hogy mindent megtesznek csapatuk sikeréért, ez pedig teljesítményükben, futómennyiségükben is megmutatkozott, mostanra azonban képtelenek változtatni alapvető tempójukon, ennek levét pedig végső soron a teljes együttes, s a bennük bízó mester issza meg, dacára annak, hogy a kolumbiai továbbra is igen magas minőséget képvisel. 

A Juventus egyáltalán nem játszik rosszul, azonban meglehetősen kevés gólhelyzetet alakít ki, amin sürgősen változtatni kellene. Álvaro Morata sosem tudta azt a szintet hozni, melyet csodálói elvártak tőle, ugyanis a spanyol túlságosan elszigetelődik a pályán az egyes meccsek ideje alatt, ezért pedig véleményem szerint sokkal kifizetődőbb egy olyan csatárt alkalmazni a támadósorban, mint amilyen Moise Kean. A legfőbb kérdést jelenleg az képezi, hogy Paulo Dybala visszatérését követően Allegri meri majd-e együtt játszatni az olaszt és az argentint, ugyanis ez a kombináció megítélésem alapján működőképes lehet, még ha kezdetben igen nehezen is menne nekik az összecsiszolódás. 

A Villarreal ellen minden bizonnyal rendkívül nehéz párharc vár a Juventusra, hiszen a spanyol alakulat egyike azon együtteseknek, melyek a legnagyobb, s legdinamikusabb fejlődést mutatták be az elmúlt esztendőkben a topligák klubjai közül, mindemellett pedig egy olyan mestert tudhatnak maguknak Unai Emery személyében, akinek igazi erősségét a különféle kupasorozatok jelentik. Mindezek miatt úgy vélem, hogy a Villarreal számít favoritnak a továbbjutást illetően. 

Nem igazán szeretek a mercatóval kapcsolatos témákról értekezni, azonban annyi egészen biztosnak tűnik, hogy Max Allegri egy olyan labdarúgót szeretne kapni együttese középpályájára, aki képes irányítani a csapatot, s forgatni a játékszert az egyes futballisták között, ilyen jellegű játékos ugyanis jelen pillanatban nem található a Zebrák keretében. A mester az elmúlt hónapokban Arthurt, Aaron Ramsey-t, valamint Manuel Locatellit is kipróbálta hasonló szerepkörben, mindazonáltal egyikük sem teljesített túlságosan eredményesen, hiszen Locatelli annak ellenére, hogy kiváló képességekkel rendelkezik, elsősorban középső középpályásnak tekinthető" – szögezte le végezetül Capello.