Icardi valószínűtlen, a január viszont más opciókat is tartogathat

mauro-icardi-psg-v-strasbourg-ligue-1-2021.jpgAz elmúlt nap folyamán az olasz sportsajtó különböző hírforrásai ismételten megpróbáltak felvilágosítást adni a jelen pillanatban a Paris Saint-Germain kötelékében szereplő Mauro Icardi helyzetével kapcsolatban, akinek tekintetében az egyes orgánumok és szakemberek sokak számára minden bizonnyal csalódást keltő módon ismételten csak az üzlet valószínűtlenségéről tudtak beszámolni. 

A sort a Sky Sport Italia nyitotta meg, kijelentve, hogy a francia sztárcsapat vezetőedzője, Mauricio Pochettino alapvetően szeretné megtartani az argentin labdarúgót, annak ellenére, hogy a támadósorban nélküle is számos lehetőség állna rendelkezésére többek között Kylian Mbappé, Lionel Messi, Neymar, Julian Draxler, vagy éppen Ángel Di María személyében. 

Az információkat később Alfredo Pedullà is megerősítette, aki leszögezte, hogy az argentin szakember egyelőre mindenképpen Icardi marasztalásában gondolkodik, ugyanakkor a korábban az Inter csapatkapitányának számító center évek óta kiszemeltnek tekinthető a Juventusnál is, akik idén télen is kísérletet tennének leigazolására, hogy ezzel szabjanak gátat találatszegénységüknek, valamint frissítsék fel csatársorukat. 

Pedullà, valamint a Sky Sport Italia egybehangzó hírei szerint a centereket illetően nem sok opció áll a Juve sportigazgatójának, Federico Cherubininek rendelkezésére (a klub pedig egyébként sem tudna nagyobb befektetéseket kieszközölni januárban), aki ekképp az elkövetkezendő hetekben minden bizonnyal megpróbálja majd rábírni Icardi januári elengedésére a párizsiakat, valamint magát a labdarúgót, még azzal együtt is, hogy jelen pillanatban nem sok esély mutatkozik arra, hogy siker koronázza majd a szakember ezt illető törekvéseit.

Habár a fentiek alapján szinte biztosra vehető, hogy Icardi a következő transzferablakban sem lesz a Bianconeri futballistája, más források szerint a középpálya tekintetében az állandóan fel-felbukkanó nevet jelentő Denis Zakaria mellett is számos más lehetőség áll az Öreg Hölgy rendelkezésére a csapatrész megerősítésére vonatkozóan. 

Az ESPN ennek nyomán kijelentette, hogy az utóbbi idényekkel ellentétben a Manchester United vezetősége immár késznek mutatkozna francia labdarúgójának, a fekete-fehérek által évek óta visszacsábítani kívánt Paul Pogbának téli elengedésére a játékos szerződésének júniusban bekövetkező lejártát megelőzően, ez pedig magától értetődő módon számos klub, többek között a torinói óriás érdeklődését is kiválthatja, kiknek azonban mindenképpen meg kellene válniuk Aaron Ramsey-től (s adott esetben Arthurtól) ahhoz, hogy jelentősebb lépést hajthassanak végre az együttes tengelyében. 

Ehhez kapcsolódik az RMC Sport híre is, melynek alapján az Olympique Marseille illetékesei a Vörös Ördögök terveivel összhangban álló megfontolások miatt kétségkívül túl szeretnének adni egyik legfontosabb alapemberük, a huszonkét esztendős Boubacar Kamara játékjogán januárban, aki iránt a Manchester United mellett a Juventus is éles érdeklődést fejt ki a lap szerint, a Bianconeri pedig adott esetben kész is lenne lépéseket tenni a labdarúgó megszerzéséért.