A PSG is érdeklődik de Ligt iránt?

matthijs_de_ligt.jpgA rendkívül hitelesnek tekinthető olasz transzferguru, Fabrizio Romano saját alapítású és működtetésű, Here We Go Podcast névre hallható műsorának tegnapelőtt közzétett új részében hosszabban beszélt a Juventus holland válogatott futballistájának, Matthijs de Ligtnek helyzetéről, valamint lehetséges nyári távozásáról. 

A szakember mindenekelőtt kijelentette, hogy Mino Raiola napokban elhangzott szavai magától értetődő módon teljesen egyértelmű üzenetet fogalmaztak meg a Bianconeri számára a középhátvéd jövőjével kapcsolatban, ugyanis mint ismert, a menedzser teljes nyíltsággal beszélt arról, hogy de Ligt megérett karrierje következő lépésének megtételére, melynek alapján hamarosan elhagyhatja az Öreg Hölgyet olyan nagy klubok kedvéért, mint a Barcelona, a Real Madrid, vagy a Manchester United. 

Romano egyértelműen leszögezte, hogy bár az európai topklubok közül számos alakulat küzd kisebb-nagyobb belsővédő-gondokkal, teljesen elképzelhetetlen, hogy a holland januárban távozzon a fekete-fehérektől, ugyanis a futballista elmenetele csak és kizárólag a szerződésében megjelölt kivásárlási záradék megadásával lenne elképzelhető, ezen ügylet kivitelezésére pedig egyedül nyáron nyílik majd esélye az érdeklődő feleknek. 

A szakember szerint a potenciális kérők között számon lehet tartani egyes Premier League-klubokat, valamint a Paris Saint-Germain együttesét is, mely csapatok mindenképpen egy új középhátvéd leigazolását szorgalmaznák, mellettük pedig jó eséllyel beszállhat majd a versenybe a Real Madrid-Barcelona kettős is, ugyanakkor a spanyol óriások e pillanatig nem konkretizálták de Ligttel kapcsolatos elképzeléseiket, vagy tették egyértelművé azok hiányát, a Blancók pedig egyelőre egyébként is Antonio Rüdiger ingyenes szerződtetését tartják prioritásuknak. 

Romano mindehhez hozzátette, hogy a helyzet rendkívül bonyolult, elvégre a Juventus nyilvánvalóan nem kívánná eladni de Ligtet, azonban a klub gazdasági helyzete adott esetben végül mégis erre kényszerítheti a klubot, melynek ellenére természetesen nem következik egyenesen, hogy a holland valóban távozni fog, hiszen könnyen elképzelhető, hogy az erről szóló nyilatkozatok végső soron csak Raiola stratégiájának, s hosszabb távú terveinek részét képezik. 

Az újságíró emlékeztetett, hogy az olasz-holland ügynök a múltban számos alkalommal élt a mostanihoz hasonló szellőztetésekben rejlő lehetőségekkel, melyre az egyik legjobb példát a tavalyi, Paul Pogbával kapcsolatos saga jelenti, mikor is a képviselő leszögezte, hogy a francia középpályás és a Manchester United közös története végleg véget ért, mindazonáltal a játékos végül mégsem hagyta el a Vörös Ördögöket. 

Romano végezetül kijelentette, hogy de Ligt mindeddig semmi jelét nem adta annak, hogy el akarná hagyni Torinót, a Bianconeri pedig egyértelműen a játékos maradása mellett kardoskodna, azonban az, hogy a jelenlegi helyzet kifutása végül mi lesz, nagy valószínűséggel csak nyár környékén tisztázódhat, mikor a felek üzengetések és sejtetések helyett immár konkrét tervekkel és kérésekkel fordulnak majd egymás felé.