Chiesa januárig kiesett

geza.jpgA tegnapi nap folyamán a Juventus orvosi stábja elvégezte az együttes két, Atalanta ellen megsérülő futballistájának egészségügyi vizsgálatait, a torinói klub ezzel kapcsolatos bejelentései azonban sajnos semmilyen tekintetben nem számolhattak be örömteli hírekről, vagy okozhattak megnyugvást a fekete-fehérek szerelmeseinek számára. 

A klub orvosi központjának számító J|Medical személyzete a tegnap reggeli órákban elsőként a félidőben lecserélésre kerülő Federico Chiesa állapotát értékelte ki diagnosztikai vizsgálatok keretein belül, akinek tekintetében a szakemberek megállapították, hogy a játékos bal combjának combhajlító-szalagja alacsonyabb fokozatú sérülést szenvedett, mely azonban előreláthatólag 2022 januárjáig meggátolja majd a szélsőt a pályára lépésben. 

A hírek alapján a Bianconeri trénere, Massimiliano Allegri nem számíthat majd az olasz válogatott futballista játékára a keddi Salernitana elleni összecsapáson, valamint az ezt követő öt decemberi megmérettetésen sem, melyek sorrendben a Genoa, a Malmö, a Venezia, a Bologna, illetve a Cagliari ellen várnak az Öreg Hölgyre. 

Chiesa egyébként a J|Medical épülete előtt maga ismerte el a szurkolóknak, hogy az előttünk álló meccseken biztosan hiányozni fog a csapat meccseiről, ugyanis a kint várakozó drukkereknek a következő szavakat mondta, igencsak keserű hangsúllyal: "Egy ideig távol kell maradnom a pályától."

A pályát a találkozó 64. percében térdproblémák miatt elhagyó Weston McKennie-vel kapcsolatban ugyancsak felvilágosítást adott a Bianconeri, melynek alapján az utóbbi időben meglehetősen jó formának örvendő amerikai középpályás szerencsére nem szenvedett térdsérülést az összecsapáson, állapotát ugyanakkor az elkövetkezendő időszakban minden egyes nap kiértékelik majd az illetékesek, melynek fényében a labdarúgó minden bizonnyal nem lesz majd bevethető a keddi mérkőzésen sem. 

Luca Pellegrini a reggeli órákban szintén különféle erőnléti felméréseken esett át az orvosi központban, ugyanis az olasz balhátvéd már az Atalanta ellen sem tudta vállalni a játékos kisebb problémákból kifolyólag, a rajongók pedig rendkívül meleg fogadtatásban részesítették az olasz játékost, akinek megüzenték: "Mondd meg a mesternek, hogy szerepeltessen több alkalommal!"