Újabb fejlemények a Juve elleni vizsgálat ügyében

cr_para_agnelli.jpgA tegnapi nap folyamán újabb fejlemények bontakoztak ki a Juventus számlahamisítással kapcsolatos visszaélései, illetve könyvelési ügyekben elkövetett, s a jelek szerint megalapozottan feltételezett szabálytalanságai miatt, ugyanis olasz források tudomása szerint az itáliai pénzügyőrségnek számító Guardia di Finanza, valamint a torinói ügyészség emberei újabb szálakat göngyölítettek fel a történetből, melynek keretein belül immár egyes, rendkívül magas pozíciót betöltő érintetteket is kihallgattak az elmúlt órákban. 

Mint ismert, az állami szervek a napokban külön aktát nyitottak az Öreg Hölgy utóbbi három átigazolási (és pénzügyi) idényre vonatkozó transzferjeinek (összesen mintegy negyvenkét átigazolási ügylet) kivizsgálása érdekében, melyek elbírálása során a legfrissebb precedenst a Chievo Verona néhány esztendővel ezelőtti ügye adja, amikor is a sárga mezes alakulatot rendkívül hasonló indokkal, jelesül hamis könyvelés utóbb bebizonyosodott vádjával büntették 3 pont levonásával, ami azonban jelentősen kisebb horderejű ítéletnek bizonyult, mint a hivatalos szervek által eredetileg kezdeményezett, 15 pont elvételével járó elmarasztalás. 

Az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) Igazságszolgáltatási Kódexében leírtak alapján az ehhez hasonló ügyek szankcionálása, az elkövetett bűnök súlyosságától függően rendkívül széles skálán mozog, ugyanis a szervezet szabályzatának értelmében a visszaéléseket elkövető klubok egyszerű pontlevonásban, kisebb, s nagyobb horderejű pénzbüntetésben, valamint a bajnokságból való kizárásban is részesülhetnek.

Mivel a PRISMA fedőnévre hallgató nyomozati munka mindeddig nem zárul le, jelen pillanatban nem tudhatjuk, hogy a Juventus milyen jellegű elmarasztalásokban részesülhet majd, ugyanakkor a La Gazzetta dello Sport híreinek értelmében az ügy tekintetében alapvetően két forgatókönyv valósulhat meg. Az első opció szerint a Juve egyszerű pénzbüntetésre, valamint pontlevonásra számíthat a FIGC részéről, a kizárás pedig nem igazán tekinthető reális következménynek, míg a második lehetőség szerint az ügy fő gyanúsítottjai, azaz Andrea Agnelli klubelnök, Pavel Nedvěd alelnök, továbbá Fabio Paratici akár letöltendő börtönbüntetésre is számíthatnak a bűncselekmények, legfőképpen a könyvelési számok meghamisításának elkövetése miatt. 

Bár azt, hogy utóbbi eset mennyire számíthat komoly opciónak, egyelőre nem állapíthatjuk meg teljes objektivitással, intő jelnek bizonyulhat, hogy az olasz állami hírügynökség, az ANSA információi szerint az ügyben vizsgálódó hatóságok (ekképp az eljárást vezető bírók, illetve a Guardia di Finanza emberei) a tegnapi nap folyamán tanúként és potenciális érintettként kihallgatták a Juventus jelenlegi sportigazgatóját, Federico Cherubinit, aki Fabio Paratici korábbi jobbkezeként minden bizonnyal igen sokat tudhat a szóban forgó átigazolások megkötésének körülményeiről, valamint az ezekkel kapcsolatos pénzügyi trükközésekről. 

Az ANSA ezzel együtt azt is kijelentette, hogy az üggyel kapcsolatban vizsgálódó szervezetek Cristiano Ronaldo 2018-as leigazolása kapcsán is kikérték a klub székházában őrzött, erre vonatkozó dokumentumokat, melyek elsősorban a futballista Zebrákkal kötött személyes szerződése miatt keltették fel a hatóságok érdeklődését. A hírügynökség ezzel együtt kijelentette, hogy bár a pénzügyőrség embereit élénken érdeklődnek a kontraktus egyes gazdasági vonatkozásai, például ki nem fizetett bérek iránt, az idén nyáron a Manchester Unitedhez szerződő portugál ellen semmilyen tekintetben nem folyik eljárás, ugyanis esetleges visszaélések esetén minden felelősség a torinói klubot terhelné. 

Az ANSA, valamint a Sky Sport Italia szerint mindenesetre az ügyben nem kizárólag a Juventus, hanem rajta kívül mintegy féltucatnyi másik olasz labdarúgóklub is érintett, mely együttesek mindegyike valótlan piaci értéket állapított meg egyes labdarúgókra vonatkozóan az elmúlt évadok folyamán, ugyanakkor a legsúlyosabb visszaéléseket minden valószínűség szerint a fekete-fehérek követték el, akik Fabio Paratici vezénylete, s Andrea Agnelli ügyekkel kapcsolatos beható ismerete mellett hozzávetőlegesen 282 millió eurót kitevő tőkenyereségre tettek szert a kérdéses játékoscserék által, ezzel illegális módon egyensúlyba hozva az adott idényekre szóló könyvelési mérlegüket. 

A Juventus a késő esti órákban egy hivatalos közleményt is kiadott az ügyet illetően, melyben a klub elismerte a nyomozás tényét, s kijelentette, hogy a továbbiakban kész minden tekintetben együttműködni a hatóságokkal az ügy felgöngyölítésének érdekében, mivel hisz benne, hogy a vizsgált transzferek tekintetében semmilyen jellegű visszaélések nem történtek, ami reményei szerint kisvártatva be is fog bizonyosodni. 

Az alábbiakban a Bianconeri hivatalos közleménye olvasható: 

"Torino, 2021. november 27. 

A Juventus Football Club S.p.A. ezúton szeretné bejelenteni, hogy tudomásul veszi azon nyomozati munka megkezdését, melyet a Torinói Állami Bíróság indított az ügyészség feljelentése alapján a klub néhány jelenlegi tisztviselője (többek között Andrea Agnelli, Pavel Nedvěd, illetve Stefano Cerrato), valamint egyes korábbi munkatársai ellen bizonyos játékostranszferekkel, továbbá az ezekből származó bevételekkel kapcsolatban. 

[...]

A Juventus szeretné egyértelművé tenni, hogy az elkövetkezendő időszakban kész minden tekintetben együttműködni az ügyet vizsgáló hatósági személyekkel, valamint a CONSOB illetékeseivel annak érdekében, hogy minél előbb fény derülhessen az ügy részleteire, mindemellett pedig szeretné kifejteni azzal kapcsolatos reményét, hogy a klub kisvártatva tisztázódni fog minden egyes, nevét illető vádpont alól, ugyanis a Juventus úgy véli, hogy a szóban forgó pénzügyi kimutatások elkészítése maximálisan megfelelt az erre vonatkozó törvényi kereteknek, előírásoknak, s számviteli elveknek, valamint mindvégig hű maradt a labdarúgóipar nemzetközi gyakorlatban foganatosított alapelveihez és a sportág ipari feltételeinek tisztaságához" – szögezte le az Öreg Hölgy vezetősége.