Egyik legnagyobb mumusával találkozott a Juventus tegnap este, mely gárdától ki is kapott 1-0 arányban. Ez azt jelenti, hogy már négy meccs nem tudta legyőzni a bergamóiakat az olasz rekordbajnok a Serie A-ban, legutóbb 2019 novemberében sikerült legyőzni a Nerazzurrit, még Maurizio Sarri vezetésével, akkor 3-1-es sikernek örülhettek Torinóban. Massimiliano Allegri szénája személyes tekintetben sem áll jól Gasperinivel szemben, ugyanis minden sorozatot figyelembe véve négy mérkőzés óta nem sikerült felülmúlnia a bergamói sikerkovácsot, amibe becsúszott egy 3-0-ás megsemmisítő vereség is a Coppa Italiában. Most azonban ne is a korábbi meccsekkel foglalkozzunk, hanem vegyük alá tüzetesebben a tegnapi vereséget.

A kezdőt figyelembe véve történtek változások az eddigiekhez képest, ugyanis az adott tizenegy játékos általában 4-4-2-ben szokott szerepelni, ám ezúttal formációváltás történt az első félidőben és egy sokkal ésszerűbb hadrendet láthattunk, a 4-3-3-at. Ennek köszönhetően Dybalán kívül mindenki a számára megfelelő pozícióban szerepelhetett, Chiesa a bal szélen, Cuadrado a védelemben, a középpályán pedig a jelenleg rendelkezésre álló legjobb hármas játszott, mind minőségben, mind stílusukat figyelembe véve.

Nem csak formációban, hanem játékfelfogásban is történt változás, ugyanis a várható komoly védekezés helyett megpróbált a Juve labdabirtoklásra építeni, azaz Allegri megpróbálta elvenni Gasperini csapatától azt, amivel a legjobb bánnak, vagyis a játékszert. Ez téves felfogásnak bizonyult, és a lehető legrosszabbkor döntött a Mister a szemléletváltás mellett, ugyanis kedden látható volt, hogy mekkora gondok is vannak a támadásépítéssel, erre pont egy olyan gárdával szemben próbált meg ezzel győzelmet aratni, mely csapat a kontrákat is jószerivel használja ki. Láss csodát, a kapott gól is épp egy labdavesztést követő gyors támadás után született:

Gyakorlatilag a fentebbi pár képen láthatóak a fő taktikai elemek. A Juventus igyekezett labdatartásos játékot játszani, ám legtöbb esetben csak a félpályáig jutott a Bianconeri, ugyanis az Atalanta egészen addig feltolta a védelmét, hogy letámadással megfojtsa az ellenfelet. Lényegében annyiból állt egy Juve-offenzíva, hogy, ha Locatellihez került a labda, akkor a félpályáig eljut a játékszer, ha nem, akkor legtöbb esetben az a támadás még a saját térfélen elhal. Konkrétan ezzel elárultam, hogy a milyen labdabiztonsággal rendelkezik az Öreg Hölgy játékosainak 90%-a. A Pirlo-érát idézte a labdavesztések száma, ezeket pedig olyan játékosoktól tapasztalhattuk, akiknek eddig annyira komoly problémájuk nem volt eddig ezzel. Azt már idén megszokhattuk, hogy de Ligt előre egyáltalán nem tud passzolni, de tegnap már a társhoz sem tudta eljuttatni a labdát, Sandrón a létező összes támadás megakadt, bármekkora területe is volt, de azt is meg kell említenem, hogy Rabiot se segítette, akinek szintén voltak labdaeladásai. McKennie ezúttal is szórta a játékszert mindenfele, Cuadrado dettó, de ez igaz Moratára is, akinek fontos szerepe lett volna a támadások alkalmával, ugyanis a támadásaink azon alapultak, hogy felpasszoljuk rá a labdát, ő visszajuttatja azt, majd a visszapasszt követően lassan próbálunk araszolni előre, ha nem sikerül valahogy egy beinduló embernek a védelem mögé jutnia. Ez lett volna a kulcs, hogy az extra magasan tartott védelem mögé valahogy be tudjon jutni a kontrákban erős Morata-Chiesa duó egyike, ám ez csak nagyon ritkán sikerült. Ellenben ezzel nagyon szépen a saját térfelén tartotta az ellenfelét az Atalanta, ahol pedig hiába próbálta meg tartani a játékszert a Juve, a labdavesztés elkerülhetetlen volt.

Egy percig nem dominált az olasz rekordbajnok, mindvégig Gian Piero Gasperini kezében volt a három pont sorsa, ugyanis csak akkor kényszerült a saját tizenhatosa körül védekezni a La Dea, mikor szándékosan felhagytak a letámadással, és magukra engedték a hazai együttest. Mindezt tették úgy, hogy nem játszott valami fényesen a vendéggárda sem, ám taktikailag nagyon meg volt szervezve az egész együttest, Gasperini minden területen megverte Maxot, ahogy az lenni szokott. Egyszerűen tanítani való volt, ahogy a veterán tréner presszinggel megakadályozta a Juve támadásainak kibontakozását, hibára késztetve az ellenfelet, ahogy Demiralt Morata nyakába akasztotta, hogy az sem elfutni, sem passzolni ne tudjon, továbbá a tempót is jókor kapcsolták fel, jókor álltak vissza, a játéktördelésük pedig szintén tanítani való volt.

Ha ez nem lett volna elég, General Max saját helyzetét is nehezítette, mikor Chiesa sérülését követően ismételten elővette a 4-4-2-őt Rabiot-val a szélen. Ezt meg tudta fejelni azzal, hogy a cseréi olyan minősíthetetlen produkciót tettek le az asztalra, hogy hármójuk közül egyik sem kerül értékelésre a cikk végén. Nem segített a helyzetükön az sem, hogy valami behatárolhatatlan felállássá vált az így is amorf 4-4-2 Kean beállásával.

Pont a Chelsea elleni meccset követő véleménycikkemben említettem, talán nem is egyszer, hogy még az Atalanta ellen maradni kell a kemény védekezésnél, mert máskülönben nem sok keresnivalónk lesz a meccsen. Így is lett, ugyanis láthattuk, hogy egy középcsapat, hogy igyekszik egy bajnokaspiráns ellen.

Játékosok értékelése:

A Juventus legjobbja: Manuel Locatelli