Cassano: "Allegrit egy pszichiáternek kellene kezelésbe vennie"

cassano_2021.jpgAz egykori olasz tehetségből ismert botrányhőssé és megmondóemberré avanzsáló Antonio Cassano a tegnapi nap folyamán ismételten élesen kritizálta a múltban általa többször is hevesen bírált Massimiliano Allegrit, kijelentve, hogy a Juventus mesterének minden bizonnyal egy jó pszichiáterre, vagy adott esetben emberi hatásköröket meghaladó segítségre lenne szüksége ahhoz, hogy végre ismételten tisztán láthassa alakulata helyzetét, mely jelen pillanatban egyáltalán nem mondható el róla. 

A korábban nagy reményekkel rendelkező támadó barátja, Christian Vieri Bobo TV névre hallgató műsorában fejtette ki álláspontját a Bianconeri vezetőedzőjével kapcsolatban, leszögezve, hogy leginkább a mester által alkalmazott kommunikációs fordulatok zavarják őt, emellett pedig szót ejtett a Juve kedd esti, Chelsea ellen elszenvedett, megsemmisítő vereségéről is. 

"Nem tagadom, hogy legfőképpen Allegri kommunikációja irritál, mellyel a mester át akarja verni mindazokat, akik korábban futballistaként, vagy szakvezetőként keresték kenyerüket. Elképzelhető, hogy a teljesen laikus emberek valóban el is hiszik a tréner szavait, azonban a valóban hozzáértő szaktekintélyek egyetlen perc erejéig sem dőlnek be annak a maszlagnak, melyet Max hétről-hétre az orruk elé tol" – fogalmazott mondanivalójának kezdeteként. 

"Hogy meri kijelenteni bárki is, hogy a Juve jó első félidőt produkált a Chelsea ellen, mikor ez egyértelmű és teljes hazugságnak bizonyul? Ha a Kékek 9-0-ás vereséget mértek volna a Bianconerire, az Öreg Hölgynek akkor is hálásnak kellett volna lennie ellenfelének, hogy csak ennyi gólt rúgtak nekik, ahogy Allegri jelen helyzetben is örülhet annak, hogy nem kellett átélnie pályafutása legsúlyosabb kudarcát. 

A londoniak minden egyes elképzelésük, valamint alapvető iramuk által is szétszedték a Zebrákat. Allegrinek ezen a ponton mindenképpen változtatnia kell, különben a szituáció, melyben csapata van, rövid időn belül sokkal rosszabbra fog fordulni. A Juve, keretét tekintve továbbra is Olaszország legerősebb csapata, azonban az együttes semmit sem tud kezdeni a benne rejlő lehetőségekkel, mikor mestere állandóan 4-4-2-es hadrendben, négy belső középpályás bevetésével küldi pályára őket, kik közül ketten ráadásul a széleken futballoznak, ami a legnagyobb jóindulattal is totális őrületnek nevezhető. 

Szavaim nem a Bianconeri ellen irányulnak, de ami jelenleg Torinóban uralkodik, az teljesen nonszensz. Egy ekkora erővel rendelkező alakulat nem engedhet meg magának ilyen pocsék játékot, ennek alapján pedig egészen elképesztő, ami a fekete-fehéreknél zajlik a szezon kezdete óta. Allegri természetesen kaphat 10, 20, 30, vagy akár 100 millió eurót erősítésekre, ám ez nem változtat a tényen, hogy a mesteren elsősorban egy pszichiáternek, vagy magának a Szűzanyának kellene segítenie. Ha ez sem működik, vigyék el egy kocsmába, s itassák le, hátha attól végre ellazul, s nem ragaszkodik ilyen görcsösen agyament ötleteihez. 

Massimiliano képes bajnokcsapatokat új szintre emelni, s nagy eredményekre vezetni, ugyanakkor új dinasztiák felépítésére, valamint egy alapvetően új impulzusokra szoruló keret játékmódjának kialakítására teljességgel alkalmatlan. Allegri szerződtetése volt a lehető legnagyobb hiba, melyet a Bianconeri vezetősége elkövethetett az elmúlt idény végén, ugyanis nem egyszerűen arról van szó, hogy Max nem akar megtenni bizonyos dolgokat, hanem arról, hogy nincs tisztában azzal, hogy miként kellene hozzáfognia ezekhez, ami azt hiszem, sokkal súlyosabb problémának tekinthető" – zárta dörgedelmeit Cassano.